Close

Igenis Hungarikum NEKÜNK kell megbecsülni

termalfurdo rac furdo 7 ok

Fordulat: kínai kézbe kerülhet a legendás fővárosi fürdő

Egy kínai nagybefektető megnyithatja a Rác fürdőt és a mellette lévő hotelt. A hat éve elkészült, de azóta zárva tartó, romló állagú épületegyüttes sokmilliárdos veszteség helyett így még bevételt is hozhat a fővárosi önkormányzatnak. A vételárat a kínaiak már átutalták.
Néhány hónapja mi is jártunk egy építészeti sétán a fürdőben. A pusztulás jelei mindenhol tetten érhetők, de a fürdő így is lenyűgöző látványt fest.
A teljes galéria megtekintéséhez kattintson a lenti képre!
Kattintson!

Minden fürdőrajongónak életében legalább egyszer ki kellene próbálnia, hogy milyen érzés is lehetett itt fürdőzni száz, kétszáz vagy négyszáz évvel ezelőtt. És talán erre most újra van esély.

A Napi.hu értesülései szerint egy kínai befektetési holding kívánja megvásárolni a hányatott sorsú fürdőt a mellette álló hotellel együtt. A turisztikai érdekeltségekkel is rendelkező befektető a vételárat már ügyvédi letétbe helyezte, csak a főváros jóváhagyására vár, hogy tulajdont szerezzen.

Információink szerint ügyvédeiken keresztül tárgyalásokat is folytattak a főpolgármesterrel, de a döntésre az augusztus végi közgyűlésig várni kell. A kínai befektetővel kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a Főpolgármesteri Hivatalt, de a sajtóosztály későbbre ígért választ.
hirdetés

termalfurdo rac furdo 15 ok
Annyi azonban biztosnak látszik, hogy a kínai szakmai befektető megjelenése áttörést jelenthet a hosszú évek óta tartó, egyre reménytelenebb ügyben. Ha ugyanis a főváros jóváhagyja a vásárlást, a befektető jelentős pénzt fizetne az önkormányzatnak és viszonylag rövid időn belül megnyithatná a páratlan szépségű fürdőt. Az épület mellett lévő, 67 szobás hotellel ugyan már hat éve megkapta a használatba vételi engedélyt, de egy napot sem volt nyitva. A sokmilliárdos rekonstrukción átesett fürdő és az új hotel állaga ma már aggodalomra ad okot – a megnyitáshoz becslések szerint egymilliárdos újabb beruházás szükséges.

A rekonstrukció és a hotelépítés mintegy 11 milliárd forintba kerül, ehhez a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 6,4 milliárd forintos hitelt biztosított, 750 millió forint pedig az uniós Széchenyi terv támogatásából érkezett. A főváros az MFB-s hitelt harmadáron vehette át, s jelenleg az önkormányzatának minden lehetősége megvan arra, hogy döntsön a Rác fürdő jövőjéről.

rác ok
Forrás: napi.hu 2016. 07. 23.

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top