Egyrészt örülök, mert mindez azt jelzi, hogy a zászlók élő szimbólumok. Másrészt elszomorít, hogy ennyi indulatot váltanak ki. Nem értem, miért zavarhat bárkit Székelyföld egyébként gyönyörű lobogója, amely alatt Székely Mózes fejedelem 1601-ben a Habsburgok ellen vezette csapatait? Értünk harcoltak ez alatt a jel alatt.
Fáj, milyen elánnal próbálják eltávolítani az európai zászlót az Országház vezetői. Mondhatják, hogy a mai brüsszeli bürokraták és strasburgi politikusok semmit nem adtak nekünk, de a csillagos lobogó nem őket jelképezi, és még nem is csak az Európai Uniót, hanem egész Európát, egy ideált, amelyhez évszázadok óta tartozni akarunk. Olyan szimbólum ez, amiért szívünk dobogott. És miért írná felül az Árpádok érdemeit az, hogy a nyilasok is vörös-ezüst sávos szimbolikát használtak? Mit számít, hogy hányféle mocsok száradt meg és fakult meg rajtuk? A mieink.
De ezt Vas István nálam jobban megfogalmazta. Aki bármilyen zászlótól indulatot érez, olvassa el alábbi versét. Vagy hallgassa meg a Kaláka feldolgozásában.
Vas István: Zászlók
Oroszlánok, griffek, sasok, medvék,
Szép, karcsú címerállatok.
Címerpajzsok, sávok, halmok, mezők,
Tornyok, félkezek, kardot emelők,
Bogáncsok, rózsák, sóskák, lóherék!
Te minden szín és minden keverék!
Tettek, hódítások és mesék, mintás jelbeszéd!
Mit számít, hogy kié voltatok,
Turulok, keresztek, csillagok,
Ami értünk harcolt, valamennyi jel,
Mindent, amit nem felejtek el,
Mindent, amiért szívünk dobogott,
Sávok, színek, tiszta lobogók,
Mit számít, hogy hányféle mocsok,
Száradt meg és fakult el rajtatok.
Piros, fehér, zöld, láttunk szállani,
Bukott forradalmak zászlai,
Foszlányok a foszló egeken,
S amiket nem láttunk sohasem,
Pro Deo et Libertate szállt,
Elérte még Petőfi pirosát,
S a miénket a bíbor egyveleg,
Melyben a vér, a láng, s a rózsa egy.
Lobogjatok bennem, ne szűnjetek,
Ne szűnjek még lobogni veletek,
Összesen, mind kell, nem hullhat ki egy sem,
Csattogjatok az ég felé helyettem.
Repüljetek, ha nem repülhetek.
Szerző 
Laky Zoltán
Laky Zoltán