Keönch Anna neve sokaknak ismerős lehet, hiszen több szerepben kölcsönözte hangját külföldi kollégáinak. A való életben egy elragadó személyiséget ismerhettem meg általa, aki szívén viseli, egyfajta küldetésként fogja fel, hogy a magyar szinkronban dolgozó kollégái előtérbe kerüljenek, ne csak a hangjukat, hanem az arcukat is minél többen megismerhessék. Hiszen ezt a szakmát szívvel-lélekkel művelik, kellő alázattal és profizmussal, mely sok esetben megterhelő, komoly és összetett munkát igényel.
Hogyan indult pályafutásod, mi adta a kezdő lökést a szinkronszakma felé?
Mivel elég korán szültem, a Színház – és Filmművészeti Főiskolára csak egyszer jelentkeztem, ahol rögtön eljutottam a 3. rostáig, sajnos végül nem vettek fel. Így a Magyar Színház stúdiójába mérettem meg magam, ahova azonnal felvételt nyertem Bodnár Sándor Tanár Úr osztályába. A következő évben már nem próbáltam meg bejutni a Főiskolára, mert akkor már várandós voltam első kisfiammal, Zsolttal. 3 év múlva megszületett a másik kisfiam, Ádám. Nem mentem vissza a színházhoz, Holl Nándor – aki mára már kedves kollégám is – a szomszédom volt, fel vitt az akkori nagy Pannónia Filmstúdióba és bemutatott minden gyártásvezetőnek, rendezőnek és szinte már másnaptól kezdve hívtak dolgozni.
Melyik volt az első emlékezetes szereped?
Első emlékezetes szerepem Rehorovszky Bélánál volt, egy híradósnőnek kellett kölcsönöznöm a hangom, aki nagyon sokat beszélt. A sorozat címére nem emlékszem sajnos, mert 20 éve volt. Amire a leginkább büszke vagyok az a Frida c. dokumentumfilm narrálása volt, ami Frida Kahlo mexikói festőnő életét dolgozza fel, és olyan érzelmeket tudtam vinni a filmbe, ami miatt nem munkaként fogtam fel ezt, hanem megtiszteltetésnek. A J.K. Rowlingról szóló másfél órás nagyon szép emberi történetet feldolgozó, Aki megteremtette Harry Pottert című dokumentumfilmben én lehettem maga az írónő és ez azért esett jól, mert a fiam, Gacsal Ádám Harry Potter magyar hangja, ezért különösen jól esett a gesztus, hogy nekem ajánlották fel a szerepet. Abban a szerepben nem csak narráltam, hanem én voltam Ő, teljesen azonosultam vele, ugyanis rengeteg párhuzamot véltem felfedezni az Ő akkori magánélete és az enyém közt. De Sophia Lorennek is adhattam a hangom( az nagy kihívás volt) egy korai filmjében, az Elveszettek paradicsomában. A kedvenc filmem azonban mégis Az emberi ösztön c. film, amiben Széles Tamás volt a partnerem. Ebben a filmben végig teljesen önmagamat adhattam: volt benne küzdelem egy ügyért, szerelem, megbocsájtás. Nem kellett nagyon „dolgoznom ” benne, csak a hitelességre kellett figyelnem.
Nem válogatsz a felkínált munkák között, bármit szívesen elvállalsz?
Bármilyen szerepet szívesen csinálok, mert munkára mindig igent mondok. Azonban legközelebb azok a női figurák állnak hozzám, akikben van mélység, akiknek a bőrébe bújva képes vagyok magamat adni, hiszen én eléggé szív központú ember vagyok. Ennek ellenére a legtöbbször kemény, karakteres női szerepeket kapok, mert a hangom bezár egyfajta kategóriába, bár az utóbbi időben ez változni látszik.
Mely filmekben, sorozatokban hallhatunk mostanában?
Jelenleg nincs futó sorozat, amiben vagyok, inkább egyedi filmek, illetve narráció van, mert norvégiai utam miatt egy időre kiestem a szakmából, de egyre többet hívnak megint.
Színpadon is láthatott a közönség. Volt egy emlékezetes, nagy sikerű beugrásod. Ez hogyan történt?
Pár évvel ezelőtt Kárpáti Levente barátom és kollégám írt és rendezett egy színdarabot, melyben Concettinát alakítottam, a szerelmes kurtizánt, aki elég butácska, de a jelleme emberi és bájos volt. Nagyon szerettem játszani a szereppel, és volt is lehetőség benne. Ez csak 4-5 előadás volt, egy fesztiválra készült, de nagyon szerette a közönség.
Ha ismét megkeresnének egy szereppel, szívesen vállalnám, bár inkább a filmekhez vonzódom, a színház ugyanis nekem túl „éles” feladat volna. Elég zárkózott típus vagyok, ami a szereplést illeti, nekem a háttérmunkák jobban fekszenek, talán nincs elég önbizalmam. Van egy elég szép és különleges szerep a „levegőben”. Pozsgai Zsolt rendező olvasva Norvégiában átélt élménybeszámolóimat, megkérdezte, hogy belebújnék-e Bulyovszky Lilla nevű magyar színésznő bőrébe, az Úti emlékek Norvégiából címmel írt regénye nyomán. Úgy érzem, biztos eljön az ideje, hogy életre keltsem Lillát, de a tempó és az időzítés mindenben a legfontosabb számomra, így várok türelmesen.
Gyakran felismerik a hangod?
Volt már, hogy akár egy idegen társaságban megismerték a hangom, ami nagyon jólesik, de inkább reklámok miatt, mert volt idő, amikor elég sok tévé reklámot mondtam, viszont az ismerősök folyton megismernek a kisebb szerepekben is.
Melyek azok a kollégák, akikkel nagyon szeretsz együtt dolgozni?
Nem tudnék mondani olyan kollégát, akivel nem szívesen dolgozom, de olyat igen, akivel megtiszteltetés volt a közös munka, de sajnos már nem él. Ő volt Selmeczi Roland, akivel éppen a halála előtt kétszer is csinálhattam főszerepet. Ő nagyon közel állt a szívemhez, mert olyan ember volt, aki szívvel élt. Ha mindenképpen mondanom kell pár nevet, olyanokat említenék, akikkel már dolgoztam: Pálmai Szabolcsot említeném, akivel mindig felszabadult hangulatban telik a közös munka, Haas Vander Pétert, aki nagyon megnyugtat és a profizmusa felfelé húz engem is, Széles László, aki sajnos már azt hiszem egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset dolgozik. Az általam nagyra tartott és szeretett „hangok” majdnem mind ilyen hatást váltanak ki belőlem, mint például: Kovács Nóra, Kőszegi Ákos, Epres Attila, Csík Csaba Krisztián, Orosz Helga, Sinkovits-Vitay András, Mezei Kitty, Kisfalvi Krisztina, Fekete Zoltán, Czvetkó Sándor.
Foglalkoztat a gondolat, hogy esetleg átadd a tudásod a következő generációnak?
Nem hinném, hogy az én tudásom elég ahhoz, hogy átadjam másoknak, inkább csak azt érzem, hogy a szakmáért szívesen teszek és vállalok bármit, ami a méltó helyére emeli a színészeket, akiknek néha csak a nevét ismerik az emberek, de arcot nem tudnak hozzá társítani. Én nekem az az úgynevezett „küldetésem”, hogy megmutassam Őket, ugyanis több millió magyar embernek okoznak örömet a hivatásukkal. Rengeteg tehetséges kollégám van, fel sem tudom sorolni Őket, de ígérem, igyekszem mindenkit előbb utóbb megszólaltatni, akár sorozattal kapcsolatban, akár párosával.
Két fiad van, róluk mesélnél egy kicsit?
Ádámról annyit mondanék – aki szintén ebben a szakmában dolgozik -, hogy nem csak tehetségesnek tartom, hanem egy nagyon keményen dolgozó, becsületes embernek, akire felnézek, amiért 8 éves kora óta helyt áll, mindannak a sok nehézségnek ellenére, ami kiskorától kezdve – iskola, és maga az élet – körülvette. Ezt a szakmát nem választotta, hanem beleszeretett, mint én, és Őt felfedezték. Más irányt vesz az élete – bár nem teljesen – ha felveszik a Színház és Filmművészeti Egyetemre, ahol műsorkészítő szakra jelentkezett. Szerintem a médiában a helye, hiszen elég színes és különleges fickónak tartom, és zárkózott típusa ellenére minden adott ahhoz, hogy ott dolgozzon. A szinkronizálást azonban mindig is csinálni fogja.
Zsolt, a nagyobbik fiam is „okosan „zárkózott, ahogy Ádám is, de Ő teljesen más területen tevékenykedik. Ő két lábbal a földön jár, ami nem árt egy ilyen családban. Ugyanolyan erős egyéniség, akire szintén felnézek, azért, és ahogyan dolgozik, él. Azt mondhatnám, hogy Zsolt az eszem és Ádám a szívem. A két testvér nagyon hasonló alkat, jó testvérek, mindketten keményen dolgozó, erős férfiemberek. Tőlem kaptak egyfajta zártságot/tartást örökségül – amit egyfajta védelemnek szántam Nekik -, ami miatt a háttérmunka nekünk valahogy mindig is jobban működött. Én a kemény munkában hiszek, abban, hogy mindenért mi magunk harcoljunk meg, és az ad majd egyéni értéket mindennek. Ezt az értékrendet/mintát Édesapámtól kaptam, ezt adtam tovább a gyerekeimnek is, és a szívemet az Édesanyámtól örököltem. Én a fiaimmal nőttem fel, egyedülálló anyaként neveltem őket, – bár később már Ők is engem -, ezért Ők nem csak a gyerekeim, de a legjobb barátaim is. Különleges kapcsolat van köztünk, amolyan „három testőr” vagyunk. Mi csak a hozzánk közel álló emberekkel kapcsolatban vagyunk nyitottak, nagyon fontosnak tartjuk ezt a kis megbonthatatlan egységet, amit hárman alkotunk, ezért óvjuk és vigyázunk is rá.
– Május 21-én a vártnál is nagyobb érdeklődés van a szinkronos találkozóra. Kikkel találkozhatnak a rajongók és elképzelhető, hogy hagyománnyá növi ki magát ez a kezdeményezés?
Nagy várakozás előzi meg igen, mert az Agymenők c. sorozat közönségtalálkozójának elég messze eljutott a híre, aminek az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér adott otthont. Nagyon örömteli fogadtatása volt és igen, ebből sorozat lesz. Az így jártam anyátokkal c. sorozat közönségtalálkozójának is megtaláltam a tökéletes helyét, itt a PRLMNT-ben, ahol ez az interjú is készül. Egy nagyon kedves tulajdonos nyitott volt erre a dologra. Sokkal többen jelentkeznének azonban, ha más felületen is tudnám hirdetni, és akkor még több embernek lenne lehetősége eljönni, bár így is legalább 100 ember jelezte, hogy jönne, és ez már majdnem a háromszorosa az előző találkozón résztvevő embereknek. Biztos hagyomány lesz, mert szívügyemnek tekintem ezt az egészet és a színészkollégák mindannyian nyitottan és nagy szeretettel vállalják a megjelenést, amiért nem győzök nekik elég hálás lenni. Most Csőre Gáborral, Závodszky Noémival, Markovics Tamással, Németh Borbálával, Fesztbaum Bélával és Sallai Nórával, illetve Juhász Anna és Balog Mihály szinkronrendezőkkel találkozhatnak. Biztosan fantasztikus este lesz, nem is végződhet másként, hiszen nagyon várja mindenki. Aki kíváncsi Barney, Marshall, Robin Ted és Lily egyszóval az Így jártam anyátokkal című sorozat szereplőinek magyar hangjára, szeretne velük beszélgetni, kérdezni Tőlük, az jöjjön el, mert, az biztos, hogy – és itt hadd éljek Barney szavaival: Ferge-Teges lesz.
Annával való találkozás megszépítette ezt a napot. Rávilágított, hogy igenis az életben vannak dolgok, amik pénzben nem mérhetők és amikért érdemes küzdeni, amikbe érdemes energiát belefektetni. Lényéből árad az életszeretet, az, hogy próbálja mindennek a jó oldalát nézni és azt sugallja, hogy segítsünk, ahol lehet, mert többek leszünk általa.
dr. Kovács Zoltán