Close

Hétezer kilométer új vasúti pályát épít az idén Kína

Kína az idén 720 milliárd jüant (4180 milliárd forintot) szán vasúti állóeszköz-beruházásokra, 49 új projektet indítanak és hétezer kilométer új vasúti pályát adnak át – tájékoztatott a Zsenmin Zsipao című pártlap szerdai számában a China Railway Corporation (CRC) vasút-üzemeltető állami vállalat vezérigazgatója.

Seng Kuang-cu frissen közölt számai nagyobbak azoknál, mint amelyeket a cég tett közzé az év elején.

A beruházások 78 százalékának helyszíne a középső és a nyugati országrész lesz, és az idén átadandó vonalak 86 százaléka is ebben a térségben valósul meg.

Kína aktuális ötéves tervének célja, hogy 2015-re legalább 120 ezer kilométer vasútvonallal rendelkezzen. A nyugati, fejletlenebb országrészre ebből körülbelül 50 ezer jutna. Az eredeti költségvetési tervben ezekre a fejlesztésekre 2800 milliárd jüant szántak.

Korábbi jelentések szerint 2013 végén már több mint 100 ezer kilométer vasútvonal volt az országban, ezek 10 százalékán futnak nagysebességű vonatok.

A kínai kormány múlt heti ülésén jelentették be, hogy az urbanizációs fejlesztésekkel összhangban, a térségek közötti különbségek csökkentésének jegyében felgyorsítják a vasútépítéseket. Li Ko-csiang kormányfő a vasúti ágazat finanszírozásával kapcsolatban bejelentette, hogy létrehoznak egy fejlesztési alapot 200 és 300 milliárd jüan közötti tőkével.

Előzetes elemzői értékelések szerint a kínai gazdaság első negyedéves teljesítménye nem érte el az éves célként meghatározott 7,5 százalékos növekedést, ezért a kormány a lassulás kezelésére új intézkedéseket hozott. Ezek közé tartozik a mikro- és kisvállalkozások adójának csökkentése és a városi szegénynegyedek felszámolása mellett a vasútépítés is.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top