Kovács Imre író, politikus születésének századik évfordulója alkalmából rendeztek konferenciát a Parlamentben március 9-én. A népi mozgalom és a nemzeti demokratikus emigráció kiemelkedő alakjára olyan pályatársak emlékeztek, mint a 93 éves Borbándi Gyula író, történész, aki évtizedekig szerkesztette a müncheni Új Látóhatárt, vagy dr. Horváth János közgazdász, politikus, az Országgyűlés legidősebb tagja.
A rendezvényen részt vett Kovács Imre ma is Amerikában élő özvegye, lánya, unokája. A centenárium alkalmából középiskolásoknak és egyetemistáknak szóló esszépályázatot írt ki a Lakitelek Népfőiskola. A díjakat Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke és dr. Bíró Zoltán irodalomtörténész, publicista, az MDF első elnöke osztották ki.
„Akár a „harmadik út” metaforát, akár a „saját út” megnevezést használjuk ugyanarra az elgondolásra, végső soron azt jelenti, amit Gombos Gyula hangsúlyoz elsősorban: igénybejelentést. Mégpedig igényt egy ésszerűbb és igazságosabb társadalmi berendezkedés és elosztás megvalósítására” – összegezte Kovács Imre politikai krédóját dr. Bíró Zoltán, aki szerint az önállóságra törekvés politikája végre társadalmi méretekben is kezd elfogadottá válni hazánkban. „… a siker kétséges, de lemondani természetes igényeinkről akkor sem lehet, mert nemzeti létünk van kockán, és nem vigasz, hogy más nemzeteké is Európában.”
Az 1947-ben külföldre kényszerített parasztpárti vezető emigrációban betöltött szerepét ismertette dr. Horváth János, aki hangsúlyozta: Kovács nem menekült volt, hanem olyan nagy tudású, széles látókörű és eszmeileg elkötelezett politikus, akinek elemzéseire épített a Szabad Európa Bizottság, és akinek véleményét az USA külpolitikájában sem hagyták figyelmen kívül. Munkája nem propaganda, hanem „a politikacsinálás téglája, malterja volt.”
Borbándi Gyula a Svájcban kezdődő emigrációt és a Nemzeti Parasztpárt külföldön való újjászervezésének kísérletét felidézve Kovács Imre mindenkori függetlenségét hangsúlyozta, példaként említve azokat az írásait, amelyekben a nyugati politikát értékelte, elemezte a leigázott kis népek szemszögéből.
A XX. századi magyar történelem legtehetségesebb, egyedülálló politikusának, a politika mesterének nevezte Kovács Imrét Szeredi Pál, az író-politikus életének legjelentősebb kutatója. Mint mondta, Kovács a Horthy-korszak lázadó rebellise, a Rákosi-, majd a Kádár rendszer gyűlölt ellensége volt. Egységbe foglalta és cselekvésre váltotta az elmúlt század valamennyi jelentős és előre vivő hazai gondolatáramlatát. Igazi pragmatista, aki azonban az elveit sosem adta fel. Szeredi szerint „sok tartozásunk van felé” – életművét, eszmevilágát meg kell ismertetni a fiatal generációkkal.
Kovács Imrét 1948-ban hazaárulás vádjával zárták ki a magyar parlamentből, a századik születésnapjára rendezett konferencián azonban – ha csak szimbolikusan és szellemiségében is, de – visszatérhetett a Tisztelt Házba. Az elhangzott előadásokból kiderült: a magyar önbecsülés és útkeresés témája ma is időszerű, Kovács Imrétől pedig ma is van mit tanulni.
Az eseményen jelen volt a tavaly alapított Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap szerkesztősége is, amely következő számában részletes beszámolót közöl.
Czifrik Katalin