Tollforgatóként nem kerülhetem meg, hogy fel ne lépjek a rasszizmussal szemben, amelynek szításához egyesek Jeszenszky Géza romákkal kapcsolatban negatívan fogalmazó egyetemi jegyzetét, illetve Bayer Zsolt cigányokról szintén negatívan szóló publicisztikáját magyarázzák félre. Ezek a szövegek ugyanis alkalmat adtak rá. Pedig szerzőik távolról sem rasszisták a tevékenységük egészét nézve. Megmondó emberként tetszelegni azonban kevés.
(Foto: Schild Tamás)
A politikai sajtó még tavaly év végén hozta terítékre a jelenlegi norvég nagykövet, volt külügyminiszter és egyetemi tanár Jeszenszky Gézának a Budapesti Corvinus Egyetemen használt jegyzetében leírtakat. Idézem: „azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy testvérek, vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással”. Mivel az ELTE magyartanári oklevele előtt állattenyésztői agrárdiplomát szereztem, örökléstani ismereteim azt sugallták, a Jeszenszky által használt következtetés talán téves! Ha a rokoni vérvonalak találkozása a fejlettebb élőlényeknél az „okosságuk” rovására történne, akkor az igen szoros rokontenyésztéssel kialakított német juhász kutyáknak „butáknak” kellene lenniük, pedig ezek mind közül a legjobban tanítható kutyák! Igaz, a beltenyésztés miatt sújtja őket genetikai károsodás, ilyen például a diszplázia betegség. Vagy például a szintén rokontenyésztéssel kialakított spánieleket is terheli a fülgyulladásra való örökletes hajlam, de ettől a spániel még nem vált „butábbá” a vízikutyánál, amelyből kitenyésztették, sőt, lehet, hogy jobban idomítható! Gyanítottam, hogy ez talán emberek esetében is így lehet, de a humán örökléstanban nem vagyok szakember, ezért feltevésemmel megvártam a Czeizel Endrével történő személyes találkozást (addig nem írtam róla), amelyre egy fővárosi rendezvényen került sor. Vajon a humán genetikában megáll-e ez az összefüggés – kérdeztem, és azt választ kaptam, hogy a lényeget tekintve igen! A genetikus professzor szerint Jeszenszky félreértette az öröklődés szabályait. Elmondása szerint az emberi értelmi képességekért viszonylag kevés, mintegy 1000 gén felelős, a többször tízezer egyéb génünk mellett. Rokoni vérvonalak találkozása ezért nem lehet oka annak, illetve csak igen kis valószínűséggel, hogy a roma gyerekek köréből – ez sajnos tény – az átlagosnál többen kerülnek a kisegítő iskolákba. Ha ez a rokonházasságok miatt lenne így, akkor az unokatestvér házasságokat hasonlóan magas arányban elfogadó arab és zsidó népek gyerekeivel is ugyanez lenne a helyzet. – Nem genetikai okai vannak a szóban forgó a jelenségnek – szögezte le a professzor, s még aznap átküldte email-ben A roma gyerekek sorsa a genetikus szemével című előadásának anyagát. Ebben az újszülöttek későbbi szellemi képességeit már magzati korban hátrányosan befolyásoló tényezőket a következőképpen csoportosítja. Családtervezés hiánya: a nők túl korán szülnek, általában túl sok gyermeket, a szülések közötti idő rövid. Önpusztító életmód: cigarettázás, mértéktelen szeszesital fogyasztás. Szegénység: hiányos táplálkozás, egészségvédelem hiánya. A tanulmány a romák genetikai eltérését is ismerteti, amit orvosi szempontból figyelemre méltónak tart. Mivel két betegség, a veleszületett zöld hályog és tejcukor emésztési zavar náluk gyakoribb, viszont a fejlett világot sújtó szklerózis multiplex a cigányoknál nem fordul elő! Genetikai adottságaik Czeizel szerint nem befolyásolják társadalmi teljesítményüket, kultúrájuk és szociális helyzetük igen. A teendők: a családtervezés alkalmazása; fogamzásgátlás; várandósvédelem. Iskoláztatás; megfelelő munkahelyek teremtése; a romakultúra megbecsülése és a társadalmi ellentétek csitítása – zárja a gondolatmenetet az összefoglaló. Vagyis meg kell állapítani, hogy a Jeszenszky Géza által egyetemi jegyzetbe emelt összefüggés hamis, akik ezen lovagolva költik a cigányság rossz hírét, tévúton járnak. A neves egyetemi tanár a már Szókratész által is szóvá tett értelmiségi hibába esett: olyan szakterületen is megnyilatkozott tudósként, amelyre nem terjedt ki a kompetenciája.
(Foto: Schild Tamás)
Egyszerűbb a tisztánlátás Bayer Zsoltnak a Magyar hírlapban január 5-én megjelent Ki ne legyen? című cikkével kapcsolatban. Hiszen Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter már „elítélte” a szövegben szereplő szitokszavakat és túlzó általánosításokba tévedt megfogalmazást, amelyekre publicistánk a romák által elkövetett tököli késeléssel szembeni felindultságában ragadtatta magát. Ezeket itt már nem is idézem. Viszont nem mehetek el szó nélkül Bayer újabb, január 8-án megjelent Tényleg, mi legyen? című írása egyik szakaszának gyanús felhangja mellett, melyet a fortélyos félelem igazgat: „Mert ma Magyarországon egy szülő, ha egyáltalán el meri engedni tizenéves gyermekét valami szórakozóhelyre, akkor azért a lelkére köti: ha bemegy egy cigány, légy résen! Ha egynél több megy be, azonnal menekülj!” Ezt írta Bayer, ráadásul néhány nappal később, a Hír TV tököli késeléssel foglalkozó riportjában, az őt is megkereső riporter kérdésére, hogy tényleg ezt mondaná-e a gyerekének, a publicista megerősítette, hogy igen, ezt! Márpedig éppen ez az, amit felserdült fiúgyermekeimnek én semmiképpen nem tanácsolnék! Mert sokféle viselkedés kiválthatja az agressziót, de mind közül a legveszélyesebbet, s a Bayer által javasolthoz a leginkább hasonlót, a kriminológia áldozati magatartásnak hívja! Ez provokálja leginkább a potenciális támadót! Szerencsére az áldozati magatartásra való zsigeri hajlam nem jellemzi a törökverő hagyományokat őrző (s mára kiengesztelődött, sőt, törökbarát) ország lakosságának egészét. S már Szókratész is megmondta, aki filozófus létére több hadjáratban vett részt, hogy az ellenség mindig a félelmet mutató, gyengének látszó ellenfelet támadja meg, ezért kell bátorságot mutatni és erősnek látszani. Bayerrel szemben tehát én inkább arra bátorítom a fiaimat, ők azt hallják tőlem, hogy ha kell, legyenek ott, ahol „kitör a balhé”! S fejlődő férfilétük éppen megszerzett kompetenciájának megfelelően (de sosem anélkül), próbálják meg lenyugtatni a felágaskodó lovat, szétválasztani a verekedő embereket (nekem egyszerűbb esetekben ez már cigányok között is sikerült), vagy legalább időben hívják ki a rendőrséget, mielőtt valami végzetes bekövetkezne! Ettől még Bayer Zsolt, a Békemenet ikonikus személyisége legyen résen, ha bemegy egy cigány arra a szórakozóhelyre, ahol ő tartózkodik, ha pedig egynél több megy be, akkor azonnal hívja meg őket a Békemenetbe! Kevesen tudják, milyen sok roma polgártársunk vesz részt ezeken a tüntetéseken időről időre. A képen látható bajuszos férfi, Farkas Félix, a Borsod megyei Lungo Drom szervezet vezetője még a legutóbbi budapesti felvonuláson elmondta: azért tartja szükségesnek, hogy romák is felvonuljanak a Békemenetben, mert amikor az egész ország nehéz helyzetben van, széleskörű társadalmi összefogásra van szükség. S ebből szerinte a cigányság sem maradhat ki. Ennyit a békemenetről, azzal kiegészítve, hogy ha egy cigány bemegy egy szórakozóhelyre, aztán még egy, akkor sosem lehet tudni, hogy békemenetesek-e, vagy nem lehetnek-e azzá.
*
Mindezzel azonban idáig nem mondtam semmit a legfontosabbakról. Mert mik is az elsőrendű teendők romaügyben a tudományosan érvelő Czeizel Endre szerint is? Az iskoláztatás és a munkahelyek megteremtése! Mindenkinek, aki „cigány kérdésben” megmondó embereként tetszeleg, először talán azzal kéne előállni, hogyan akarja megoldani a roma családfenntartók foglalkoztatását! Írásom most következő részében magam is egy új, a romák számára is kiaknázható munkalehetőségre szeretném felhívni a figyelmet.
A Magyarországon elterjedt kis termetű cigány lovak, amelyek gyakran a melegvérű, igénytelen hucul fajtába tartoznak vagy azok sodrott változatai, nemegyszer különféle küllemi hibákkal, a valóságban hasznos „mindenesek”. Kocsihúzásra használják őket, de lovagolhatók is. Mivel természetüknél fogva nyugodtak és hozzászoktak a cigány családok gyerekeihez, megfelelő képzéssel betaníthatók lennének kezdő szintű futószáras gyermeklovagoltatásra. Természetesen gazdáik megfelelő kiképzése után. Nyereg és kengyel nélküli, úgynevezett voltizs lovagoltatásról, lovas tornáról beszélek, amelyhez mindössze egy házilagosan is elkészíthető voltizs-heveder szükséges, két fogantyúval, s alatta takaró. A futószár, amelyen a ló körbe megy, házilag szintén elkészíthető, kantárjuk és zablájuk rendszerint van a fogatos lovaknak, s ostora is a gazdának. Ennyi beruházás elég. A megfelelő lovakat tartó, megfelelően felkészített romák ezzel tulajdonképpen bekapcsolódhatnának a Kincsem Nemzeti Lovas Program országos megvalósításába. A program célul tűzte a lovaglás iskolai oktatásba történő beemelését, a lovardai lovaglás azonban drága, s a lovardákba tornaórákon történő kibuszozás is körülményes. Egyszerűbb lenne, ha a „lovarda menne házhoz”, ahogy azt a roma lovagoltatók meg is tennék. A dupla tornaórák idejére nekik kellene felvonulni a falusi és városi iskolák sportpályáira, vagy a szomszédos zöldbe, egyszerre több lóval. Egy oktató 2 (esetleg 3) lovat futószáraztathat egyszerre. A gyerekek 20 percenként cserélnének, közben a tornatanár az éppen nem lovagló gyerekeknek sportfoglalkozást tart. A takarítás a lovak után természetesen a gyerekek feladata lenne az iskola takarító eszközeivel. Az oktatás az ötödikesekkel kezdődne, akik az első évben csak voltizsálnának, illetve nyereg és kengyel nélkül lovagolnának, hogy kialakuljon az úgynevezett mélyülésük. A gyerekek ezután, a következő évtől mehetnének komolyabb, drágább sportlovardákba, meglehetős lóismeret és alaptudás birtokában, s ott jól fejlődhetnének tovább. A roma lovagoltatókat alkalmazásba kellene venni, amely tartós megélhetést biztosítana a számukra. A nemzeti lovas stratégia hosszú távú programként irányozza elő a hazai gyerekek iskolai lovas oktatását. Ehhez a „házhoz járó”, olcsó lovakkal olcsón dolgozó roma lovasszolgáltatók beállítása nagy segítséget nyújtana, miközben családjaik megélhetését is biztosítaná. Rendszerbe foglalva ezt a szolgáltató tevékenységet, feltehetően európai uniós forrást is meg lehetne pályázni hozzá, hiszen a vidékfejlesztésnek is eleme valójában. Emellett, ha majd aktuális lesz, az e területen dolgozni kívánó romák különféle lovas mesterségeket is tanulhatnának. A stratégia által létrehozni kívánt „európai lovas- és lovas turisztikai paradicsomban” idővel szükség lesz kovácsokra, patkoló kovácsokra, nyeregkészítőkre, bőrösökre, kocsi készítőkre, de mindez a jövő zenéje. Első lépésben azt kell megvizsgálni, melyik településen tartanak lovaglásra alkalmas roma lovakat. Nem elegáns paripákra kell gondolni, egyéves előkészítő képzésünkhöz jobban megtenné a fenti, „sokgyerekes” képen látható ló, amely – ha tényleg hucul vér is csörgedezik ereiben –, közelebbi rokonságban áll a honfoglalás kori magyar lóval, mint az angol telivérrel. Azt a képet Schild Tamás fotóművész egyébként a somogyi Lengyeltótiban készítette, s ő rendszeres kapcsolatot ápol a dél-dunántúli roma telepek lakóival. A lengyeltóti romákkal magam is kapcsolatban állok, ezért ott szeretném megkezdeni a fentebb taglaltakhoz szükséges tájékozódást. Mindehhez előbb meg kell a romákat, illetve az első vállalkozókat nyerni. S ne legyenek illúzióink: igen sok régi beidegződést és negatív előítéletet kell eloszlatni ahhoz, hogy a cigányok lovasoktatásban történő részvétele „polgárjogot” nyerjen! Elég azt a viccet idézni, hogy átérezzük ezt, amelyben a cigány lovat ad el a „gázsónak” (magyar parasztnak), s amikor a vevő így szól: – Vak ez a ló, nekimegy a falnak! akkor azt feleli rá: Nem vak ez, csak bátor! De számos videósnittet is láthatunk a világhálón lovat bántalmazó romákkal. Mindez riasztóan hat. A szakirodalom azonban élesen megkülönbözteti a cigányok lóhoz való viszonyát az eladásra szánt, illetve a saját célra felnevelt „roma ló” esetében. Michael Sinclair Stewart 1993-ban magyarra fordított és a T-Twins kiadó által kiadott Daltestvérek című könyvében, amelyet a harangosi oláh cigányok között eltöltött év élményeiből írt, ez olvasható: „Magyarok és romák egyaránt úgy tartják, hogy a lókereskedés hozzá tartozik az „igazi cigányélet” romantikájához. A gázsók szemében a cigányok vonzódása a lovakhoz kifejezi a „rendes” társadalomtól való különállásukat, míg a romák számára a lovak (le graszt) egyedülálló lehetőséget kínálnak a gazsókkal való üzletelésre. (…) A romák a legtöbb esetben nem fektetnek különösebb munkát a lovakba (…) könnyen is vesznek búcsút tőlük, mindössze egy jót húznak a tomporukra, hogy csattanjon. Felmerül azonban a kérdés, hogy az állatok ütlegelésével, dühkitörésre ingerlésével a romák nem saját személyiségük beléjük invesztált részét követelik-e vissza. Az állat erőszakos bosszantásával mintha (…) ismét gázsó lóvá tennék, amelyet már egyszerűen vissza lehet adni (…) és nyugodtan elvenni a pénzt, amelyet kapnak érte.(…) Azáltal, hogy semmi szín alatt nem adják el az „igazi” lovakat, amelyekbe jelentős munkát fektettek, a romák szinte ellentétükbe váltanak át, és hirtelen maguk is a „korrekt paraszt” etikáját, az erőfeszítés általi önellátást vallják.” Előzetes magyarázatában Stewart így ír az „igazi” cigány lovakról:” A románo graszt legfontosabb jellemzője, hogy romák tenyésztették és nevelték fel. (…) Amikor egy ilyen kancát láttam, a roma, akivel voltam, „próbát” akart vele tenni, és amikor a ló megugrott, meg akarta ütni. A gazdája azonban odaszólt: „Ne üsd meg. Roma ló. Tud romául.” (Na mar la, rományi-]. Zsanel románesz.) Más szóval a romák nevelte lovat nem kell veréssel irányítani.” S hogy mindehhez a népköltészetből is merítsünk, egy roma népdal részletét idézem, amelyben „magunkra ismerünk”, mert egyetemesen emberi és szép. „Megdöglött a Bolygó/ vármegye határán!/ Már én dehogy gazdám,/ csupán elszédültem! // Kelj föl Bolygó! Kelj Föl! / A fejemet mentsd meg! / Veretek rád, hallod,/ fényes ezüstpatkót! (…) Nem ijedtem én meg/ míg félelmet nem tudtam!/ Hely mikor megtudtam,/ de nagyot ugortam!”
Pálóczi Antal