A boldogságkeresésről, az emberi kapcsolatokról szól a Radnóti Színház új előadása: Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művének színpadi változatát vasárnap mutatják be.
Mint azt Bálint András rendező a csütörtöki próbán a darabválasztásról szólva az MTI-nek elárulta, a szerző személyes kedvence. Amikor tavaly tavasszal kezébe került a darab, úgy érezte, hogy van a társulatban két színész, akivel szívesen színpadra állítaná. Marianne szerepét Szávai Viktória, Johant Schneider Zoltán játssza.
Ingmar Bergman 1973-ban írta és rendezte meg Marianne és Johan történetét, amelyben könyörtelen pontossággal és végtelen empátiával beszél két ember kapcsolatának bonyolultságáról.
Bálint András elmondta, hogy a hatrészes tévéjátékhoz készült kétszáz oldalas forgatókönyvből 70 oldalas színdarabot írtak. Az új változat az összes mellékszereplőt kihagyva kifejezetten két színészre készült. Mint mondta, az előadásban a letisztultságra törekednek, nem vesznek el az apró részletekben, csak a lényeget akarják megmutatni – a játékban és a díszletben is.
A Jelenetek egy házasságból egy férfi és egy nő szerelmének, közös történetének nyolc évét dolgozza fel sokszor szórakoztató, máskor szívszorító jelenetekben. „Kevés reményt ad a darab” – mutatott rá a rendező, hozzátéve, hogy Bergman rettentő sokat tudott az emberről, a kapcsolatokról, azok groteszkségéről, szomorúságáról, az emberi gyengeségről.
Bálint András felidézte, hogy Bergman maga ellentmondásosnak nevezte főhőseit, akik néha gyerekesek, néha egészen felnőttek. Egyszerre félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetreméltók.
A rendező megjegyezte, hogy amikor az előadás készült, állandóan eszébe jutott a saját élete, barátaié, kapcsolataik. „Ezt ismerjük, ezeket a borzalmas történeteket” – fogalmazott Bálint András, aki szerint a Jelenetek egy házasságból tulajdonképpen egy szappanopera, ám annál sokkal sötétebb, komolyabb és realistább, létünk lényeges dolgaival foglalkozik.
Mint kiemelte, komplex, gazdagon megírt műről van szó, „tulajdonképpen csehoviánus darab, humora is van”. A szereplők a boldogságot keresik, és nyilvánvaló, hogy nem találják meg, a darab végére pedig, az ötven felé közelítve ráébrednek: ez volt az élet.
A művet Osztovits Cecília fordította, a jelmez Remete Kriszta, a díszlet Khell Zsolt munkája.
Forrás: MTI