A nyári napforduló ma hajnalban, közép-európai idő szerint 1 óra 09 perckor volt, ekkor köszöntött be a csillagászati nyár az északi féltekén.
Ilyenkor a Nap a Ráktérítő, míg téli napforduló alkalmával a Baktérítő fölött delel. Nyári napfordulókor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, s ekkor a nappal a leghosszabb, az éjszaka pedig a legrövidebb.
A napfordulók idején a Nap “irányt vált”. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap délről észak felé halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, vagyis csütörtök hajnalban, 1 óra 09 perckor központi csillagunk “hátra arcot” vezényel, megfordul, hogy megkezdje féléves vándorlását déli irányban. December 21-én, a téli napforduló idején ismét irányt vált, s megkezdi féléves menetelését észak felé. Nyáron az elliptikus pályán keringő Föld a legtávolabb van a Naptól, míg a téli hónapokban a legközelebb, a különbség körülbelül 5 millió kilométer.
A nyári napforduló és a hagyomány
Júniusban egyházi és világi ünnepeket tartanak világszerte. Szinte mindnek köze van a nyári napfordulóhoz, ugyanis ezen a napon, június 21-én az északi féltekén a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. A nyári napfordulót a kezdetektől fogva tisztelték, illetve ünnepelték a kelták, germánok, szlávok és az északi népek. Az ünnep a fény és a világosság győzelmét dicsőítette a sötétség és a halál felett.
A kereszténység is átvette az ősi pogányok ünnepeit, és Szent Iván nevéhez kötötte. Amikor Szent Iván éjjelének hagyománya kialakult, még június 24-ére esett a leghosszabb nappal napja. Most a nyári napforduló június 21-ére vagy 22-ére esik, ami két-három nappal megelőzi a június 24-ei Iván-napot. Az eltérés oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása. Ennek következtében a legmagasabb napállás időpontja évente 24 percet tolódik.
Hajdanán a nyári napforduló a naptári év kiemelkedő ünnepe volt. Hellászban sok helyütt ekkor kezdték az évet: Athénban és Delphoiban például a napfordulatot követő újholdkor. Vagy félévünnepet tartottak, mint Boiótiában és Délosz szigetén, ahol a téli napfordulat utáni újholdkor kezdték az esztendőt. Ünnep volt az év „teteje” a keltáknál, a germánoknál és a szlávoknál, és tovább élt a keresztény Európában is, mindenekelőtt a Szent Iván-napi tűzünnepben. Az „égi tűz” köszöntése azonban nem korlátozódott Szent Iván napjára. A tűzugrás, tűztaposás és más „tüzes” népszokás minden napforduló körüli ünnepnek része volt (pl. Antal-, Vid-, László- és Péter-Pál-napkor), sőt, a Balkánon az egész Rák hónapot, július 20-ig ünnepi időszaknak tekintették.
Ilyenkor kell hajnalban szentjánosbogarat fogni, almát szedni
A hiedelmek alapján aki Szent Iván napján pillangót fog, az egész évben szerencsés lesz: a fehér lepke nagy szerencsét hoz, a sárga pénz, a tarka lepke boldog szerelmet, de a szürke, barna vagy fekete pillangót hagyni kell, mert csak bajt hoz. A kora reggel fogott szentjánosbogár viszont az egészségvarázslás része.
A gyermekáldásra vágyók vagy épp várandósok, ha szép gyermeket szeretnének, szedjenek cseresznyét vagy almát, és este a tűz mellett egyék meg – a tűzben megsütött gyümölcsök gyógyító erejűek. S ha már a tűznél tartunk, a néphit szerint a Szent Iván-éji tűz maradványa amulettként szolgál a következő nyárig.
Amennyiben a tűzbe dobott anyag lángra lobban, és nem fröcskölődik szét az egész tűzfelületre, az a dolgok jóra fordulását jelenti. Az egyetlen csomóban nagy lánggal, szikrák nélkül égő zsír vagy olaj azt jelzi, a szerelmesek összetartoznak, és sokáig együtt maradnak. Sajnos ha nagy szikrát vet az olaj, és a szikrák a tűz körén kívülre szállnak, akkor a dolgok rosszabbra fordulnak, és a szerelmesek hamarosan külön mennek. Vigyázni kell, mert ha a tűzbe dobott anyag eloltja a lángot, akkor valaki (lehet, hogy pont az, aki a tüzet rakta) megbetegszik. Ha virágkoszorút dobnak át a tűz felett a szerelmesek, és a másiknak sikerül elkapni, biztos a boldogság. Viszont ha a koszorú a tűzbe pottyan, hamarosan véget ér a kapcsolat.
Forrás: richpoi.com