Close

Nemzeti Külgazdasági Hivatal 2011-es eredményei

A 2011-es évben a Projektmenedzsment Osztályok 83 projektet és 70 megkeresést kezeltek, valamint saját, és NGM-szervezésű tárgyalásokon vettek részt. A projektek ágazatok szerinti megoszlását tekintve a magyar gazdaságban húzóágazatoknak mondható járműipar, elektronika és SSC mellett, feltörekvő szektornak tekinthető az élelmiszeripar és a logisztika is. Ezen projektek többsége az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból és a Távol-Keletről ered.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal 2011. május 30-án vette át az Egyedi Kormánydöntésen alapuló támogatás közreműködő feladatait. A Befektetői Támogatások Osztály 2011 folyamán 13 olyan beruházást kezelt, melyek EKD támogatást kapnak. A 2011-es nagyberuházások összesített volumene meghaladja a 210 milliárd Ft-ot és közvetlenül több mint 4.485 új munkahelyet teremtenek, közvetetten pedig ennek többszörösét.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal Befektetésösztönzési Főosztálya 2012-ben elindította Befektetőbarát Településekért Programját, melynek célja, hogy felkészítse Magyarország önkormányzatait a befektetők fogadására. A Program során a résztvevő települések segítséget kapnak ahhoz, hogyan tegyék vonzóvá településüket a befektetők számára. A program végére a résztvevő települések elkészítik befektetésösztönzési stratégiájukat, melyben felmérik és értékelik településük adottságait, előnyeit, esetleges hiányosságait. Ezek alapján megállapítják, hogy mely ágazatokra fókuszáljanak, honnan várják a befektetőket.

A Hivatal 2012 elején meghirdette REINVEST nevű programját is, melynek célja, hogy a HITA (Hungarian Investment and Trade Agency) felmérje a cégek elégedettségét a szabályozási és befektetési környezetről, munkaügyi kérdésekről, életszínvonalról. Az így kapott értékelésekből a Hivatal összesítést készít, melyet a kormányzat döntéshozói elé terjeszt. A HITA igyekszik megismerni a cégek beruházási terveit is, és elősegíteni a cégek esetleges magyarországi bővítését.

Magyarország gyorsabb fejlődésének előfeltétele, hogy minél nagyobb saját értékteremtéssel minél mélyebben integrálódjon be a nemzetközi munkamegosztásba. El kell érni, hogy a hazai vállalkozások nagyobb arányban váljanak beszállítóivá a multinacionális és hazai nagyvállalatoknak. Ezt a növekedést támogatja szakmai programjaival, tevékenységével és kapcsolatrendszerével a Hivatal Beszállítói Programok osztálya.

A hazánkban megtelepedett nemzetközi nagyvállalatokkal történő együttműködés lehetővé teszi a beszállítói tapasztalatot szerző cégeknek, hogy a nemzetközi piacon, közvetlen export-tevékenységükkel is nagyobb sikerrel mérettessék meg magukat.

Az exportfejlesztési tevékenységet a Nemzeti Külgazdasági Hivatal széles körben fedi le: a direkt áruexport-támogatások mellett a külföldi megrendelőnek nyújtott szolgáltatásokat, és a beszállítói láncon keresztül a nemzetközi árukeringésbe jutó, indirekt exporttermékeket is igyekszik hatókörébe vonni.

Az ágazati tanácsadók több mint 1500 magyar vállalathoz jutottak el személyesen, és segítették a cégvezetőket külpiaci ismeretek átadásával. Az exportösztönzés területén e munkára alapozva a Hivatal átfogó programot indít a sikeres exportőrök támogatására (személyes tanácsadói program), valamint a kezdő exportőrök felkutatására.

A Hivatal fontos szerepet játszik az államközi kapcsolatok fejlesztésének gazdasági vonulatában is: a kétoldalú gazdasági vegyesbizottsági ülések előkészítésében, az ilyen események mellett megrendezett üzleti fórumok szervezésében, valamint az állami ki- és beutazó delegációk melletti üzleti események koordinálásában.

Forrás: HITA sajtóanyag

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top