Márkus Emília színművésznő (1860-1949)
1877-ben a Nemzeti Színház tagja lett, ahol első fellépése Júlia szerepe volt Shakespeare művében. 1928-ban a Nemzeti Színház örökös tagja maradt mindhalálig.
Európai rangú művésznő, festői termettel, mély zengésű, színes hanggal, imponáló fellépéssel, divatteremtő öltözködéssel. A szerelmes nő, ábrázolásában szinte utolérhetetlen. A szenvedélyes, démoni, érzéki, szerető és gyűlölő, féltékeny asszonyok sokszínű és hangú megszólaltatója volt. Nem hősnő volt, hanem hétköznapi küzdő-ember: az élet átélt eseményeit vitte szerepeibe. Egész életében lelkileg fiatal maradt. Egy-egy szerepet évtizedeken keresztül alakított.
Krúdy Gyula (író, 1878-1933) szerint: „Drága magyar kincsünk, akinek szépségéhez, egyéniségéhez és nevéhez fűződik egy darab hazai történelem.”
Márkus Emília élete a vasi megyeszékhelyről indult el. A ház, melyben 1860. szeptember 10-én megszületett a szombathelyi Batthyány Fülöp-féle malomépület volt, a Gyöngyös partján. Az apa – tanult mestersége gombkötő – alkalmazottként dolgozott a malomban, ahol lakásuk is volt. Szüleinek 7. gyermeke.
A születése napján kigyulladt e szombathelyi malom és a család átköltözött az anya fivérének, Horváth Boldizsár ügyvédnek a Főtéri házába. (Horváth Boldizsár később országgyűlési képviselő, majd igazságügy-miniszter lett a 1867-es kiegyezés kormányában, kinek nevéhez fűződik többek között az önálló magyar parlament létrehozása, a független magyar bírói szervezet megalakítása. Szombathelyen szobrot állítottak emlékére) Emília itt nevelkedett 12 éves koráig, s e szombathelyi Fő téri házban emléktábla őrzi a nevét.
Horváth Boldizsár családjával Pestre költözött, ahová csakhamar követte az időközben özvegyen maradt nővére is a hét gyermekkel. Így került a gyermek Márkus Emília Pestre nagybátyja házába, amely akkor a szellemi és társasági élet egyik központja volt. Gyakran fordult meg Liszt Ferenc is Horváth Boldizsár szalonjában.
1873-ban az egyik zeneestélyen történt, hogy a gyermek Márkus Emília elszavalta Liszt Ferenc előtt Vörösmartynak Liszt Ferenchez írt ódáját. A vendégek tapsoltak és Kaas Ivor egyetemi tanár kijelentette: ebből a kislányból színésznő lesz. A következő évben beíratták a Szini Tanodába, Paulay Edéhez. Ott Eötvös József: Búcsú és A megfagyott gyermek című versét annyi érzéssel és nagy sikerrel adta elő, hogy korengedménnyel vették őt föl.
Tanulságos végigtekinteni az egész művészpályája teljes listáján. Már az első évek szerephalmaza szinte a naponkénti szereplést jelentette. A sors, az isteni gondviselés kivételesen hosszú és dicsőségben gazdag pályát írt elő számára. A szombathelyi származású színművész eljátszotta az összes jelentős női szerepet. Nőként is ellenállhatatlannak tartották, vonzónak találták erőteljes, de karcsú termetét, dús hajkoronáját. Népszerűsége csúcsán ezért kapta a Szőke Csoda nevet.
A Nemzeti Színházon kívül játszott szerepei: Operaház, Magyar Színház, Belvárosi Színház, Apolló Kabaré. Vidéki vendégjátékai: Arad, Békéscsaba, Győr, Kaposvár, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad, Sopron, Szeged, Szombathely. Külföld: a Nemzeti Színház vendégjátéka 1892-ben Bánk Bán (Melinda szerepe), Az ember tragédiája.
Szülővárosába, Szombathelyre mindig szeretettel és hálatelt szívvel ment fellépésekre. 1928-ban a szombathelyi emlékeit a Nyugatmagyarország c. lap újságírójának elmondta: – gyermekkori emlékei mellett – „Mind színésznő is hű maradtam Szombathelyhez: annak idején a városi kőszínház felavatásán szerepeltem….s az előadás előtt én mondtam el testvérbátyámnak, Miklósnak erre az alkalomra versben írt prológját. – Ami a továbbiakat illeti, gyakran látogattam le szülővárosomba és az ottani boldog, gyorsan tovarepülő napok, gondtalan hosszú séták, aranyos közvetlen emberek több örömet okoztak, mint a külföld legnagyobb világvárosaiban töltött hetek.”
„…Dús filléreid nyelvünk szent ügyének,
Elhozád te is szülőhazám –
Római erénynek őre egykor,
Örököse most – Savariám;
Bárhol élek – bolygok a világon,
Vágyó szívem csak téged keres;
Messze síkod, zengő berged áldom,
Hol először hallám azt, szeress!”
(:1880. augusztus 19-én, a szombathelyi színház megnyitóján elhangzott „Prológ” részlet, előadja Márkus Emília:)
Márkus Emília élete alkonyán gyakran idézte Petőfit:
„Mi a dicsőség? Tündöklő szivárvány,
A napnak könnyekben megtört sugára.”
Aztán lassan csökkentek a szerepek, ritkul a fellépések száma. 70 esztendőt töltött színpadon. Túl a 89. születésnapján halt meg. Temetése gyászpompával a Nemzeti Színházból történt. A nemzeti kegyelet impozáns módon nyilvánult meg. Vele a magyar színművészet egy korszakot és egy stílust temetett el. Sírját Budapesten a Fiumei úti temetőben találhatjuk a 33-as parcella 1. sor 18. sírhely.
Dr. Domonkos János