Close

A magyar felsőoktatási rendszer módosulása a felvidékieket is érinti

A felvidéki jelentkezőket is érinti a magyarországi felsőoktatási rendszer módosulása – írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken.

„A most érettségiző diákoknak, beleérte azokat a felvidéki fiatalokat, akik Magyarországon szeretnének továbbtanulni, nagyon kevés idejük van alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez. Éppen ezért szerencsésebb lett volna egy évvel elhalasztani a törvény hatályba lépését” – nyilatkozta a lapnak Andruskó Imre, a révkomáromi Selye János Gimnázium igazgatója.

Az újság szerint az iskola végzőseinek 25-30 százaléka választja a magyarországi egyetemeket, tavaly például a 323 jelentkezési lapból 112-t magyarországi felsőoktatási intézményhez nyújtottak be.

A lap ismerteti a legfontosabb változásokat, s megjegyzi, hogy bővebb információkat a www.felvi.hu honlapon találhatnak az érdeklődők.

„Fontos tudni, hogy az állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas helyeken tanuló fiatalokkal hallgatói szerződést köt az oktatási hivatal. Arra kötelezi ezeket a hallgatókat, hogy a diploma megszerzését követő 20 év alatt a tanulmányi időszak kétszeresét Magyarországon dolgozzák le. A határon túli magyarok a származási országukban is ledolgozhatják ezt az időt, amivel lényegében a szülőföldre való visszatérést támogatja a magyar kormány” – hívja fel a figyelmet a lap.

Mivel Magyarországon a szlovákiaitól eltérő az érettségi rendszer, a szlovákiai diákoknak arról is tájékozódniuk kell, hogy az általuk kiválasztott egyetem előír-e valamely tárgyból emelt szintű érettségit; az emelt szintű érettségit Magyarországon, az arra kijelölt oktatási intézményben tehetik le a szlovákiai diákok – írja az Új Szó.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top