Close

A szlovákiai magyar hívek pasztorációjáért felelős segédpüspököt nevezett ki a pápa

– XVI. Benedek pápa pozsonyi segédpüspökké nevezte ki a 48 éves Halko Józsefet, s egyben megbízta az egyházmegyében élő magyar anyanyelvű hívek lelki gondozásával – közölte weboldalán az Új Szó című napilap, a Szlovák Katolikus Püspöki Kar közleményére hivatkozva.
    

Stanislav Zvolensky pozsonyi érsek a Szentatya ajándékának nevezte az új segédpüspököt. „A szolgálat ebben a nagy egyházmegyében annyira igényes, olyan széleskörű – ami persze nagy öröm -, hogy az érseknek hasznos, ha jó munkatársakon kívül van segédpüspöke is” – mondta Zvolensky.
    „Ilyenkor az embert olyan érzések kerítik hatalmukba, amelyeket nagyon nehéz szavakba foglalni. Ez nagy felelősség, kérdések merülnek fel a jövőre nézve: hogyan sikerül ezzel a felelősséggel megbirkózni. Kérem az Urat, hogy segítsen ebben” – nyilatkozta az újonnan kinevezett segédpüspök.
    Halko József 1964. május 10-én született Pozsonyban. 1982-ben érettségizett, majd közgazdasági tanulmányokat folytatott. 1986 és 1990 között letöltötte a katonai szolgálatát, illetve munkásként dolgozott.
    1990-1994 között teológiai tanulmányokat folytatott Pozsonyban, melyeket Rómában folytatott. 1994. július 4-én szentelték pappá. 2000-ben doktorátust szerzett a római Szent Kereszt Pápai Egyetemen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top