Close

Februárban tartja alakuló kongresszusát az új romániai magyar párt

Februárban tartja alakuló kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentették be csütörtökön a párt vezetői.

Az EMNP-nek az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közleménye szerint Toró T. Tibor, a párt megbízott elnöke Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a kongresszust február 25-én rendezik meg Csíkszeredában. Ott elfogadják a párt szervezeti és működési szabályzatát, a bővített programot, de a választási esztendő prioritásait is meghatározzák. 

Toró közölte: januárban újabb helyi szervezetek alakulnak meg, amit februárban a megyei szervezetek létrehozása követ.

A megbízott elnök megerősítette, hogy az EMNP az időközi romániai választásokra is készül, így például a Hargita megyei választókerületben önálló jelöltet állítanak, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik szenátori mandátuma megüresedett. Toró szerint kusza a romániai választási törvény, de az ő értelmezésük szerint ők is állíthatnak saját jelöltet.

Egy Bihar megyei választókerületben is megüresedett az egyik mandátum, miután szintén egy RMDSZ-es képviselő a román számvevőszék vezetőségébe került, így lemondásra kényszerült a törvényhozói mandátumáról. A néppárt azt szeretné, hogy Bihar megyében pártoktól független jelöltet állítsanak az RMDSZ-el való közös megegyezés alapján. „Most kiderül, hogy az RMDSZ együttműködési szándéka csak retorikai fogás, vagy komolyan vehető” – mondta Toró. 

Rámutatott: kíváncsian várják, hogy a román kormány a magyar miniszterein keresztül milyen döntést hoz a verespataki aranybánya-beruházás ügyében. Szerinte az esetleges bányanyitás „nemzetbiztonsági veszélyforrás” lenne. Döntés az ügyben január végére várható.

Toró kitért az új magyar alkotmányra is, amellyel – mint mondta – „egy új korszak kezdődik a magyar nemzet történetében.” Hozzátette: büszkék, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) javaslatainak egy része szövegszerűen is helyet kapott az alaptörvényben. A Magyar Szocialista Párt tiltakozó akcióiról kifejtette: nevetséges, hogy így tiltakoznak a nemzetpolitikai fordulat ellen azok, akik a 2004-es sikertelen népszavazás felelősei és az elmúlt nyolc évben „lebutították” a nemzetpolitikát – mondta Toró T. Tibor.

Forrás: http://mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top