Close

Magyar néppárti képviselők: hiteltelenek az osztrák baloldali EP-képviselők akciói

Magyar néppárti képviselők közleményben tiltakoztak azon szerdai bécsi bejelentés ellen, hogy az Európai Parlament (EP) zöld frakciója uniós eljárást kezdeményez Magyarország ellen.

A magyar képviselőcsoport szerint a Magyarországgal szemben megfogalmazott „vádak alaptalanok és kettős mércén alapulnak”. Az EP zöld frakciójának kezdeményezését bejelentő Ulrike Lunacek osztrák képviselő – hangoztatja a nyilatkozat – az Alaptörvény júniusi európai parlamenti vitájában „nyilvánosan megszégyenült”, amikor a zöld ombudsmani rendszer átalakítása miatt fogalmazott meg súlyos kritikát. „A zöld EP-képviselő azonban kétszeri rákérdezést követően kénytelen volt bevallani: olyat kér számon az Alaptörvényen, ami saját országában nem létezik”. Az eset – állapítja meg a brüsszeli közlemény – „mutatja a zöldek akcióinak álságosságát, a kettős mérce alkalmazásának nyílt megnyilvánulását”. 

A magyar néppárti képviselők közleményükben reagálnak Jörg Leichtfriednek, az osztrák szociáldemokrata EP-delegáció vezetőjének a véleményére is, amely „teljességgel hiteltelen”, mert a politikus nem adott hangot aggodalmának, amikor a magyar gazdaság „szocialista kormányok idején a végletekig eladósodott és kártyavárként omlott össze a gazdasági válság kirobbanásakor”. Továbbá Jörg Leichtfried akkor sem aggódott „a magyar demokrácia állapotáéért …, amikor szocialista párttársa irányítása alatt azonosítószám nélküli rendőrök vertek véresre magyar ellenzéki országgyűlési képviselőt” – hangzik a magyar néppárti képviselők Brüsszelben kiadott közleménye.

Jörg Leichtfried bírálta és lemondásra szólította fel a magyar miniszterelnököt, s közleményében úgy vélekedett, hogy Magyarország „erkölcsi és gazdasági összeomlás” előtt áll.

Forrás: http://mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top