Örökifjú barátom, tehát már nem éppen fiatal Floridában élő hírlap-író, festő, karikatúrista és mindenek előtt: szabad-gondolkodó, ugyan nem hadi haditudósításokat küld Floridából, de mert szerintem Ő mindig hadban áll valakivel, valamiért, nem tartom félrevezetőnek a címet. Hogy leginkább miért hadakozik? Miként ez, az egyik jegyzetéből kiderül, az ük-ük ősei még honfoglaló harcosként jöttek be e honba, feltehetően Ő úgy érzi: ez a honvédő háború az óta sem szűnt meg, sőt napjainkban egyre fokozódik. Tehát aki magyarnak érzi magát, függetlenül attól, hogy hol él, és milyen vér folyik az ereiben, kutya kötelessége részt venni ebben a honvédő háborúban.
Hát ő ezt teszi folyton-folyvást. De ha nem, ha másról is beszél, akkor is átérződik sorain a harc hevülete.
(Elnézést Bercikém, hogy némileg eltúloztam, mondhatnám karikíroztam a jegyzeteid tartalmát, pedig hát valóban: annyi minden másról is beszélsz, ráadásul nem csak okosan, bölcsen, vitára ingerlően, de tele a rád oly jellemző humorral is.
Ölel barátod: F. J.)
Identitászavaraink
Az is közös köztünk egy kicsit, hogy minekünk magyaroknak is van egy kis identitászavarunk, és japánoknak is megvan a maguké.
A különbség, persze, lényegbeli. Nálunk a magyarságtudatot, eredetünk hiteles történetét sokszor és sokféleképpen és tudatosan zavarta össze a kereszténység is, az osztrák sógorság is, és egyáltalán mindaz a ráhatás, ami Európa geometriai középpontjában érhet egy népet, amely erősen különbözik a köré burjánzott környező népségektől.
Japánék identitástudata pedig másként sérült. A szigetsoron, ami a mai Japán, az eredeti népesség is különbözött a kontinentális népektől. Ráadásul, nem hogy keveredtek közéjük idegen elemek, hanem valósággal ellepte őket az évszázadok folyamán megállíthatatlanul beszivárgó koreai néptömeg. A rossz nyelvek szerint első uralkodójuk, (és dinasztia) aki a szigetsort egységes állammá igyekezett összefogni, voltaképpen koreai volt. Miközben az etnikai különlegesség, azaz az eredeti japán már régen alig-alig létezik tisztán, koreai végképp nem kíván lenni.
Jó kis tudatzavar ez.
Az egyetlen hely, ahol egy ősi nép (az aino) él még, az Hokkaidó szigete. De ott is fogyatkoznak, és az aino nyelv jóformán teljesen eltűnt. Már alig beszélik. Az ainok is úgy tudják magukról, hogy Belső-Ázsiából erednek. Nézi, nézi az etnikai dolgokhoz csöppet sem értő laikus az ainokat ábrázoló fényképeket, és világosan számára is, hogy azok inkább ázsiaiak, semmint „japánok“.
Nem vagyunk egyedül. Mármint ami az eredettörténetünk tisztázatlanságát illeti.
Alakulgat, tisztázódhat, de még ma is ér bennünket órási meglepetés itt is, ott is, ami megzavarja, és szinte folyamatosan újraírásra késztetné a kialakulóban lévő eredetképünket. Többen bizonyítják már, hogy így termékeny félhold, meg úgy Suméria, meg kárpátmedencei ősiségünk, meg hogy csak gonosz félrevezetés a finnugorság… de ha vannak is már eredetünket tisztázó, remek összefoglaló művek, azok csupán terjedőben vannak, miközben lényegében nem váltak még sem köztudottá, sem pedig elismertté.
A kockás és hatszögű kristály
Növekedni kezd a kristály a hűlő kőzetben a maga belső rendje szerint, ami azt jelenti, hogy atomjai egymásba kapaszkodása szerint növekszik. És a mellette fejlődő másvalami fölkiált:
„Miért kockának nőssz te pupák, miért nem hatszögű pálcának, mint én?!“ Amaz, a kockás, nem érti, milyen hülyeségeket beszél neki a mellette fejlódő hatszögű. Minthogy türelmes a kockás, udvarisságból egy pillantra meg is próbálja a hatszögűséget, de annyira mindig kockárra rándulnak vissza az atomjai, hogy végül csak legyint egyet, és tovább nő kockának. A hatszöges akkor már igazán értetlenül nézi a nyilvánvalóan alacsonyabb rendű kockást. Sőt, előbb csak nézi, aztán meg lenézi, majd meg kezd fölé terebélyesedni a maga hatszögleteivel, mintegy eltakarva, sötétbe zárva, szinte nemlétezővé téve a kockásat. Így alakul ki egy alapvető feszültséggel teli kristályhalmaz, amely kockásokból, meg hatszögűekből áll, és amelyben egyikük sem érti vagy szereti igazán a másikat, csak sorsszerűen egymáshoz szorulva, nehezen szétválaszthatóan léteznek, ugyancsak sorsszerű egyet-nem-értésben, és ugyancsak sorsszerűen mindörökre.
Olyan ez piciben, mint a kontinens vegyes néphalmaza.
A világ legtökéletlenebb civilizációja
Ha meg akarnám tervezni a világ legtökéletlenebb civilizációját, azt két sarkalatos elemre alapítanám. Az egyik egy folyadék lenne, amit olajnak nevezünk, a másik pedig egy egyedüli és kizárólagos mozgatórugó: nevezzük profitnak. És ezzel körülbelül be is határoltam az elképzelhető legostobább, legunintelligensebb, sőt, legszégyenletesebb civilizációt.
Az alapok megnevezése után, különösen, hogy tudvalevően minden civilizáció leáldozik egyszer, ennek a civilizációnak a majdani eltűnését is illendő lenne látnok módjára megjövendölni, ámbár ehhez aztán tényleg nem kell látnoknak lenni. Ugyanis, ha valaha elképzelhető lenne egy ilyen teljességgel ostoba civilizáció, az annyira tökéletlen lenne, hogy a gyakorlatban talán létrejönni se tudna.
Vagy igen?
(folytatjuk)
Balogh Bertalan