Az észak-koreai Raszonban egy hongkongi cég által épített tengerparti kaszinó a közeli kínai határról szállítja játéktermeibe a kínai tisztviselőket és üzletembereket. A fedett bazárt, amelyben észak-koreai vállalkozók kínai gyártmányú árukat kínálnak honfitársaiknak, egy kínai építőipari cég bővíti. Az északkelet-kínai bányákból teherautók viszik a szenet a kínaiak által bérelt raszoni mólóra, ahonnan a fűtőanyagot Sanghajba hajózzák. Egy másik mólót oroszok béreltek ki. A távoli észak-koreai kikötőben tapasztalható „sürgés-forgás” – ha óvatos formában is, de – jelzi, hogy az évtizedek óta a kommunista központi tervezés következményeit nyögő gazdaság észak-koreai főnökei lassan megnyitják elszigetelt országuk kapuit a külföldi befektetők előtt.
Stratégiájuk központi eleme, hogy „szabadkereskedelmi gazdasági övezeteket” létesítettek az ország határmenti térségeiben. A Kínától mintegy 50 kilométerre lévő Radzsin és Szonbong ikervárosok, amelyeket Raszon néven együtt emlegetnek, és az új irányzat úttörőinek számítanak. A körzetet már 1991-ben különleges övezetté nyilvánították, ám a külföldi beruházások odacsábítására tett erőfeszítések eddig csak sovány eredményt hoztak.
Jó néhány külföldi elemző és üzletember ma is túl bizonytalannak tartja az új befektetési lehetőségeket. Mások viszont úgy gondolják, hogy Észak-Korea olyasfajta kísérleti laboratóriumot hozhat létre Raszonban, mint 1980-ban a Kínai Kommunista Párt, amikor Sencsen (Shenzhen) korábbi halászfaluban létesített különleges gazdasági övezetet, és azzal elindította Kína piacgazdasági reformját.
Ökrösszekerek és szárított tintahal
A külföldi újságírók – köztük a The New York Times újságírója – érdekes betekintést nyertek Raszon titkaiba, amikor nemrég kínai üzletembereket kísérhettek el azok befektetési tanulmányútjára.
Első látásra a térség nem tűnik eszményi színhelynek egy gazdasági csodához. A kínai határtól három órába telt, amíg a zötyögős földúton a csoport eljutott a városba. A környező földeken zöldellő kukoricatáblák és a pineafák közepette lovasok és ökrösszekereket hajtó férfiak bukkantak fel, itt-ott a háztetőkön nők serénykedtek: szárított tintahalat szedtek a cserepekről. A térségben, ahol 200 ezer ember él, gyakori az áramszünet. A város központjában a földutakon kerékpáron közlekednek az emberek. Ritka a gépkocsi, kevés az üzlet és a vendéglő.
Ám Raszon kikötője egész évben jégmentes, ami ritkaságszámba megy Északkelet-Ázsiában. A helyi hatóságok ezért a hajózást tekintik a gazdasági növekedés egyik motorjának a halászati termékek feldolgozása és az idegenforgalom mellett. Azt is szeretnék előmozdítani, hogy külföldi vezetésű összeszerelő és hightech üzemek települjenek a városba.
Helyi illetékesek állítása szerint ezekben a havi átlagbér 80 dollárnak felelne meg, vagyis kevesebb lenne, mint Kínába.További ösztönzőt jelentenek az adókedvezmények. Mi több, a gazdasági fejlesztéssel foglalkozó Hvang Csol Nam polgármester-helyettes azt is elárulta, hogy Raszon az egyedüli város Észak-Koreában, ahol engedélyezik 100 százalékosan külföldi tulajdonú cégek működését is. „A raszoni helyi vezetés minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy kedvező feltételeket teremtsen a befektetők számára, kérem, közöljék ezt a világgal” – mondta a városi vezető.
Kínai példa
Phenjan 2020-ig szóló tízéves terve gyors gazdasági fejlődést irányoz elő. Nyitott kérdés viszont, hogy az ország élén álló Kim Dzsong Il és a Koreai Munkapárt vezetői által közösen vallott ideológiával összeegyeztethetőek-e az ehhez szükséges változtatások. Egyes elemzők szerint Kim 2009 decemberi raszoni látogatása azt jelezte, hogy legalább ez a város szabad utat kap a kísérletezéshez.
Észak-Korea minden más országot meghaladó mértékben alkalmaz parancsuralmi módszereket gazdaságában, a piaci erőknek csak nagyon korlátozott szerepet hagy. A gazdaságpolitika hibái az 1990-es években milliók életét követelő éhínségre vezettek, 2009-ben pedig egy pénzcsere semmivé tette a megtakarításokat. Az egy főre eső GDP a legalacsonyabbak közé tartozik a világon.
Az ENSZ szankciókkal sújtja az országot, hogy rákényszerítse a legfőbb vezért atomfegyverkezési programjának a feladására. Dél-Korea, amely az elmúlt évtized java részében az északi szomszéd fontos kereskedelmi- és segélyezési partnere volt, 2008 óta egyrészt saját belpolitikai fejleményei, másrészt pedig az észak-koreai katonák által alkalmazott erőszak miatt keményebb politikát folytat Phenjannal szemben.
Phenjan ezért új befektetési forrásokat keres. A nagyhatalmú nemzeti védelmi bizottság nemrég létrehozta az Állami Fejlesztési Bankot és a Taepung Nemzetközi Befektetési Csoportot. Az utóbbi feladatai közé tartozik egyebek között az, hogy külföldi befektetőket csábítson az országba.
A kínai állampolgárságú, koreai nemzetiségű Pak Csol Szu mindkét szervezetben vezető pozíciót tölt be. Irodája van Pekingben, és ő vezette a raszoni befektetési túrát, korábban pedig hajóutat szervezett az idegenforgalom új lehetőségeinek bemutatására. „Az ország fejlesztését a piac irányítja. A piacgazdasági elveket érvényesítjük” – állította a gazdasági potentát az amerikai lapnak. Mint kifejtette, Észak-Korea szívesen lát befektetéseket minden országból, így az Egyesült Államokból is, de ezen a téren különleges figyelmet szentel Kínának, régi szövetségesének. „Kína sikeresen nyitott a külvilágra, és eredményes reformokat valósított meg. Ma már nagy tapasztalatokat halmozott fel ezen a téren, így a kínai vállalatok számára könnyebb belépni az észak-koreai piacra” – magyarázta.
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető 2010 óta négy alkalommal tett látogatást Kínában. Júniusban Phenjan 50 évre bérbe adta Kínának a Jalu folyó két szigetét Tantung kínai város magasságában. A polgármester-helyettes szerint észak-koreai illetékesek kínai politikusoktól kértek tanácsot a gazdasági övezetekre vonatkozó törvény kidolgozásához, augusztusban pedig kínai üzletemberek és más külföldiek is részt vettek a raszoni kereskedelmi vásáron.
Szabad az alku
Raszon fejlődésében kulcsszerepet játszott a Yanbian Tianyu International Trade néven ismert kínai cég, amely 13 éve jelent meg az észak-koreai városban. Először fedett bazárt épített, majd kaszinót, kórházat és kenyérgyárat, aztán egy távközlési épületet. Jelenleg cementgyárat létesít, és két vasércbányája is van Észak-Koreában.
„A politikai környezet folyamatosan javul – érvelt Cseng Csö-hszi (Zheng Zhexi), a cég 58 éves alelnöke. – Észak-Korea a piacgazdaság felé halad”.
Ennek egyik példájaként azt hozta fel, hogy a hivatalosságok igen toleráns módon kezelik a bazárt. A fedett piac árusai a várostól bérelik a standokat, ahol a kínai nagykereskedőktől beszerzett termékeket árusítják. Az árakat a piaci kereslet szabályozza, szabad az alku. A bazár olyan sikeresnek bizonyult, hogy a Tianyu szerződést írt alá területének 30 ezer négyzetméterre történő bővítéséről, ami a jelenlegi hatszorosa. (De nemcsak a városban, hanem egész Észak-Koreában létrejöttek hasonló piacok, mivel az emberek szükségleteit nem fedezik a kormányzati élelmiszerközpontokban korlátozottan kapható, szubvencionált élelmiszerek.)
A külföldi újságíróknak 15 perces sétát engedélyeztek a hatóságok a raszoni piacon, de kikötötték, hogy a média emberei nem használhatnak kamerát, és nem készíthetnek jegyzeteket. A naponta néhány órán át nyitva tartó piacon élénk volt a forgalom, a nyúzott nyúltól a Sony márkájú fejhallgatókig és a Dell számítógépes egéren át a kanapékig a legkülönbözőbb termékekre alkudoztak a vevők. A standokon dolgozó nők piros felsőrészt viseltek, ami jelezte, hogy hivatalos engedéllyel rendelkeznek.
Még nem érett meg a helyzet
Egy iroda ajtaja fölött angol nyelvű felirat hirdette: Foreign Exchange. A raszoni valutaváltónál a piaci árfolyam diktál. Egy kínai zsenminbiért (jüanért) 350 észak-koreai vont adtak – miközben a hivatalos árfolyamon csak 15 von jár érte.
Hvang szerint ahhoz, hogy valóban vonzó legyen a külföldi befektetők számára, Raszonnak még meg kell oldania „az infrastruktúra sürgető problémáját”. Egy kínai társaság aszfaltozott utat épít a határtól a városig, amely villamos áramot készül vásárolni Kínától, sőt egy széntüzelésű erőmű építését is tervbe vette.
A Roxley Group nevű thaiföldi céggel megállapodást írtak alá arról, hogy az mobiltelefon- és internetszolgáltatást épít ki Raszonban, az észak-koreai határőrök pedig beleegyeztek abba, hogy a jövőben nem kobozzák el a belépő külföldiektől a mobiltelefonjaikat – sorolta az alpolgármester
A washingtoni Peterson Institute for International Economics nemrég közzétette egy 2007-es felmérését, amelyet 250 Észak-Koreával kapcsolatban álló kínai cégnél készített. A szerzők úgy találták, hogy bár e vállalatok 90 százaléka nyereséges volt, általában negatívan értékelték az észak-koreai üzleti környezetet, például a gyenge infrastruktúra vagy a törvényesség hiánya miatt. A legtöbb kínai cég a kereskedelemre, abban is főleg az exportra kívánta korlátozni a szomszéd kommunista országban kifejtett tevékenységét.
„Valamikor a jövőben természetesen szeretnék itt befektetni – húzta alá a The New York Timesban Vang Csi-csün (Wang Zhijun) kínai üzletember -, de ami azt illeti, erre még nem érett meg a helyzet.”
Forrás:kbd/krp MTI