A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a Köztársasági Elnöki Hivatal kérésére biztosította, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök urat hivatalos közép-ázsiai körútjára üzletemberek is elkísérjék. Az üzletember delegáció programja szigorúan a köztársasági elnök úr programjához igazodott.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal Ashabadban a Türkmén Kereskedelmi és Iparkamarával, Bakuban az Azeri Export-és Befektetésösztönzési Szervezettel (AZPROMO) közösen szervezett üzleti fórumokat a magyar üzletemberek számára.
Az egyes országok gazdasági életének képviselői előadásaikban bemutatták a gazdaság szektorait, a befektetési projekteket és az együttműködési lehetőségeket. A kétoldalú üzleti találkozók közül kiemelkedő jelentőségűek a mezőgazdasági együttműködéssel kapcsolatos tárgyalások, mert az agrárium mind Türkmenisztánban, mind Azerbajdzsánban stratégiai ágazatának számít. A mezőgazdasági gépgyártáson és a mezőgazdasági termékek feldolgozásán túl jelentős előrelépést sikerült elérni annak érdekében, hogy a helyi gazdálkodók által jól ismert, korábban piacvezető magyar növényvédő- és gombaölő készítmények visszatérhessenek a piacra, bekerülve a nagyipari gazdaságokba és a kiskereskedelmi forgalomba egyaránt.
A fentieken túl mindkét országban nagy érdeklődés mutatkozott a magyar mérnöki tudás, valamint az építőipari és az automatizálási technológiák iránt. Olyan konkrét üzleti lehetőségek rajzolódtak ki, mint a bakui öbölben tervezett hídépítés, kórházprojektek, valamint a repülőtéri csomagszállítási projekt.
Türkmenisztánban a vízminőség javításával és a víz újrafelhasználásával kapcsolatos know-how-ról, szakemberek biztosításáról egyeztettek a magyar cégek a türkmén állami vezetőkkel, akik jelezték, hogy az olimpiai falu építésében és az olimpiai létesítmények menedzselésében is számítanak a magyar szakemberek tapasztalataira.
Azerbajdzsánban a Nemzeti Külgazdasági Hivatal és az AZPROMO közötti együttműködési megállapodás aláírására is sor került.
A beutazó gyógyturizmus iránt is sikerült felkeltenie a türkmén és az azeri érdeklődést a delegáció részeként kiutazó egyik legjelentősebb magyar VIP beutaztató utazási irodának.
Háttér:
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) fő feladata egyfelől a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása, másfelől a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése. A Hivatal a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt működő központi hivatal, önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.
