Idén október 23-án több mint félszáz megemlékezés, illetve politikai gyűlés zajlott az országban. Néhány budapesti rendezvényre látogattam el, mert kíváncsi voltam, hogy kik és hányan jelennek meg a különböző jellegű összejöveteleken, hogy milyen a hangulat egy adott rendezvényen, s hogy milyen műsorral készültek a szervezők.Az ünnep ebben az évben nem a legjobb napra esett: a hűvös levegőnek és a kitartóan szitáló esőnek „köszönhetően” a szokásosnál kevesebb embert lehetett látni az utcákon.
Az LMP Duna-parti rendezvényére egy kicsiny, de lelkes csoport látogatott el. Hangulatos zenék szóltak a hangszórókból egészen addig, amíg megkezdődött a műsor. Két beszédet hallhattunk (Szél Bernadett és Karácsony Gergely), az első jórészt 1956 történelmi jelentőségéről szólt, a második viszont kőkemény aktuálpolitikai megnyilatkozás volt az ellenzéki párt részéről. A közönség kisebb-nagyobb csoportokra bomolva, csendben, passzívan hallgatta végig a beszédeket.
A Jobbik a József nádor téren tartott gyűlést, ahol a párt vezető politikusai mondtak beszédet. Sok-sok unalomig ismételt, illetve demagóg radikális gondolat elhangzott (például a tank-bank rím), és sokat megtudhattunk a Jobbik sajátos történelemszemléletéből (túlzások, ferdítések).
A közönség konszolidáltan viselkedett, a pár évvel ezelőtti szélsőséges randalírozók szinte egyáltalán nem hallatták a hangjukat sem itt, sem pedig máshol a városban, bár néhány (feltehetően alkoholmámorból eredő) artikulálatlan üvöltést azért hallhattunk a közönség soraiból.
A tömegen végignézve kissé nyomasztó volt a mesterségesen túlfűtött nemzetieskedés érzete; viszont a rendezvény atrocitás nélkül lezajlott, s a záró koncert után az emberek vagy hazaindultak, vagy résztvettek a párt gyertyás felvonulásán.
A legtöbb embert mozgósító politikai rendezvény az Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű tüntetés volt, amelyet látványos Duna-parti vonulás követett, ám annak végállomására, a Szabadság térre csupán a többtízezres tömeg töredéke érkezett meg. A „Nem tetszik a rendszer” szlogen tökéletesen leírja az ott uralkodó alaphangulatot.
A beszédek fő témája a demokrácia és szabadság volt. A tömeg egy része nagyon lelkesnek mutatkozott, mások pedig csak álldogáltak, és érdeklődő tekintettel hallgatták a színpadra lépő közéleti személyiségek beszédeit.
A fiatal és idősebb korosztály egyaránt nagy számban képviseltette magát az Erzsébet-híd környékének utcáit betöltő óriási tömegben.
A Kossuth térre késő délután látogattam el. Ekkor már viszonylag kevesen tartózkodtak itt. Néhány büfé, illetv mozgóárus várta a látogatókat. Mint azt előre meghirdették, bárki tehetett egy rövid sétát a Parlament épületében. A szigorú biztonsági intézkedésekkel övezett beléptetés gördülékenyen, gyorsan zajlott, igaz, estefelé már nem is volt túl sok érdeklődő.
Összességében jórészt az aktuálpolitika nyomta rá bélyegét az ünnep napjára; s Budapest köztereit alapvetően az ellenzék uralta (Jobbik, Milla) – a 2010-es békés, családi piknikhangulattal (Kossuth-tér) ellentétben.
Ez egyrészt azt jelzi, hogy sok dolog van ma Magyarországon, ami nincs rendben, másrészt pedig azt, hogy egyre erősebbek és egyre több embert képesek mozgósítani a kormányellenes politikai erők.
Viszont egy nemzeti ünnepnek nem a mai politikai és gazdasági helyzetről kellen szólnia. De a politika világa már csak ilyen: mindenki igyekszik kihasználni a kampánylehetőségeket, s bővíteni támogatóit, híveit, szavazóit.