Ismét bekapcsolódik az új felsőoktatási törvényről szóló egyeztetésekbe Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes – tudta meg felsőoktatási forrásból az MTI.
Az MTI értesülései szerint Navracsics Tibor a jövő héten találkozik majd a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája vezetésével.
A közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője korábban már részt vett a tárgyalásokon. Az első ilyen egyeztetést a közigazgatási és igazságügyi miniszter kezdeményezésére, január 14-én tartották. Akkor a felek megállapodtak abban, hogy javaslatokat készítenek a felsőoktatásban érintettek az ágazat problémáiról, alapelveiről, és ezeket az új felsőoktatási törvény koncepciójával „összegyúrva” születik meg az a közös kiindulási alap, amellyel folytatható az egyeztetés. Ezt követően február 4-én volt egy újabb kör a szakminiszter részvételével.
Közben az oktatási államtitkársággal is lesznek tárgyalások. Pénteken Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár tárgyal majd a hallgatókkal. A javaslat két legvitatottabb pontja a hallgatói szerződés és az önköltséges képzés.
Ezen passzusok miatt a hallgatók október 27-re demonstrációt hirdettek az oktatási államtitkárság épülete elé.
Forrás:bog/bti/bpg MTI