A Fidesz „elszegényedés költségvetése” helyett az MSZP a munkahelyteremtés költségvetését kínálja alternatívaként az országnak – jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja csütörtökön sajtótájékoztatón Hajdúszoboszlón.
A politikus „kamu költségvetésnek” nevezte a kormány jelenlegi előterjesztését, amely 268 forint euró árfolyammal számol, amikor már 300 forint körül van az euró.
A szocialisták arra számítanak, hogy „az 500 oldalas kamu költségvetéshez” az utolsó pillanatban – ahogy a Fidesz szokta – benyújtanak egy 500 oldalas egyéni módosító indítványt, ami köszönő viszonyban sem lesz a jelenlegivel, s amiről idő sem lesz tárgyalmi a Parlamentben – mondta Szanyi Tibor.
Hozzátette: a szocialisták a „munkahelyteremtés költségvetésében” visszaállítanák a kétkulcsos személyi jövedelemadót, de a második kulcs csak ötmillió forint évi jövedelemnél lépne be; visszavezetnék az adójóváírást, s járulékot csökkentenének „mind a munkaadói, mind a munkavállalói fronton”.
Szanyi Tibor pártja nevében ismét felszólította a kormányfőt, hogy „legyen gerinces, haladéktalanul vonja vissza a költségvetési javaslatot (…) és azonnali hatállyal menessze Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert”.
Az MSZP novemberi kongresszusának legfontosabb célja a párt működésének gyökeres megújítása – mondta Szanyi Tibor, és annak a személyes meggyőződésének adott hangot, hogy a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselőtársai nem távoznak az MSZP-ből.
Az MSZP elnökségi tagja szerint a nemzetközi pénzvilág megvonta a támogatását Orbán Viktortól, csakúgy, mint kormányfőként annak idején Gyurcsány Ferenctől.
Csakhogy Gyurcsány ezt megértette és átadta a helyét egy szakértői kormánynak, Orbán viszont „nem fogja fel a nemzetközi pénzvilág üzenetét (…) és ez sokba fog kerülni az országnak” – mondta Szanyi Tibor Hajdúszoboszlón, ahol részt vett pártja választókerületi tanácskozásán.