Close

Megkezdődött Romániában a Mikó-per

Megkezdődött Romániában a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása nyomán indított per, amelyben a restitúcióról döntő bizottság tagjai a vádlottak.
    Az Új Magyar Szó (ÚMSZ) és a Háromszék című romániai magyar napilapok szerdai tudósítása szerint a pert a román korrupcióellenes ügyészek kérésére áthelyezték Sepsiszentgyörgyről a dél-romániai buzaui törvényszékre. Ott a kedden megtartott első tárgyaláson döntés született arról, hogy a korábbi román kormány két minisztériumát, valamint a református egyházat is bevonják a perbe.
    A tárgyaláson először jelent meg ügyvédeivel együtt a per három vádlottja, Markó Attila államtitkár, a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, Marosán Tamás, az Erdélyi Református Egyházkerület jogi tanácsadója, valamint Silviu Clim volt igazságügyi minisztériumi jogi tanácsadó. Ellenük nagy értékű hivatali visszaélés címén emeltek vádat a korrupcióellenes ügyészek, akik azt állítják, hogy a restitúciós bizottság tagjaiként érvénytelen dokumentumok alapján szolgáltatták vissza az ingatlant a református egyháznak, s ezáltal 1,3 millió lej (89 millió forint) kárt okoztak az államnak. Ezért az ügyészek kérésére zárolták a vádlottak vagyonát.
    A három vádlott tagja volt annak a bizottságnak, amely 2002-ben a Sepsiszentgyörgy leghíresebb iskolájának otthont adó ingatlan visszaszolgáltatásáról döntött. Az egyházkerület nem csak az iskolára, hanem a többi épületre, így a tanári lakásokra is igényt tartott. A tanári lakások egy részét azonban időközben megvásárolta Benedek Levente és Fejér Zoltán, akik 2007-ben mindenkit feljelentettek az ügyészségen, akiknek közük volt a visszaszolgáltatáshoz. E feljelentés nyomán indult az ügyészségi eljárás, amelynek vádemelés lett az eredménye.

Az ÚMSZ emlékeztet arra, hogy a három vádlottat védelmébe vette a református egyház és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke pedig Viviane Reding, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztosnak a figyelmét is felhívta korábban a Mikó-kollégium kapcsán kialakult helyzetre. Tőkés szerint a Mikó-per az egyházi ingatlanok visszaállamosítására tett kísérlet.
    Az ügy felkeltette az amerikai törvényhozás figyelmét is; a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány megkeresésére Jean Schmidt Ohio állambeli republikánus képviselő arra kérte az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségét, hogy kövesse figyelemmel a pert.
 
Forrás:kbu/kgf/kigy MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top