Close

Schmitt Pál: A válság sok mindent felülírt

Magyarországot nemcsak a világban érezhető bizonytalanság, hanem elsősorban öröklött állapota szorítja kreativitásra, a gazdaság, az üzlet világa a kíméletlen racionalitás mellett kreativitást igényel – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi budapesti rendezvényén.

 
Az államfő kiemelte: ami tegnap meglepő fordulat volt, ma már követendő példa, hozzátéve, tegnap még csak Magyarországon gondolták úgy, hogy a bankoknak arányosan ki kell venniük részüket a terhekből, ma már az egész Európai Unió hasonlóan érez.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: Magyarország ma hatalmas államadóssággal küzd, ezért nagyra értékeli az új Alaptörvény közpénzügyi fejezetét, „amely megakadályozza az államadósság további növekedését, és előirányozza az államadósság GDP-hez viszonyított arányának 50 százalékra történő csökkentését.”
Schmitt Pál kiemelte: beiktatása első pillanatától vallja, hogy a köztársasági elnök feladata, az alkotmányos kötelezettségeken túl, az ország érdekeinek képviselete.
Rámutatott: a válság sok mindent felülírt, ma is újabb és újabb „hullámok”, változások tartják mozgásban a világot, az egyes országoknak új utat kell bejárniuk, mert a régi, a korábbi megoldások csődöt mondtak.
Az államfő hangsúlyozta: az új úton is szükség lesz azokra az időtálló értékekre, amelyeket a köztársasági elnök is képvisel, és ilyen érték például a kiváló kereskedelmi kapcsolat az Egyesült Államokkal, valamint az amerikai cégek bizalma a befektetések területén Magyarországon. Az export tekintetében Magyarország legfontosabb tengerentúli kereskedelmi partnere az Egyesült Államok – tette hozzá.
Schmitt Pál kiemelte: azok az intézkedések, amelyek Magyarország talpra állítását szolgálják, olykor megrökönyödést váltanak ki a szokatlanságukkal. Utalt arra: a mostani problémák azonban nem hasonlítanak egyetlen korábbira sem, nem találni tankönyvi, már megszokott példákat a megoldásukra. Aláhúzta: az Egyesült Államokat is az úttörő megoldások tették naggyá, hogy két lépéssel mindig előbbre jár, nem fél a szokatlantól, hitt és hisz a maga tehetségében, igazában.
Rámutatott: Magyarország újra fel kívánja építeni önmagát, és vele mindazt, amiért egykor a régió éllovasa lehetett, amiért Magyarország kapja ma is a legtöbb amerikai befektetői bizalmat a közép-kelet-európai országok közül. 
A multinacionális cégek a magyar export több mint 60 százalékát realizálják napjainkban, a köztársasági elnök szerint ennek fenntartása hazai és külhoni érdek egyszerre, a munkahelyek révén pedig mindenki érdeke.
A köztársasági elnök feladataira utalva kijelentette:” hiszem, hogy meg kell jelenítenie, érvényre kell juttatnia azokat a társadalmi és szociális célokat, amelyek elsőként szoktak a válságok és változások, a pénzhiány és a rohamtempó áldozatául esni.” Emlékeztetett: ennek szellemében kérte a miniszterelnököt, hogy a hazai lakossági hitelválság megoldására olyan tervet dolgozzon ki a kormány, amely a legsebezhetőbbeket segíti elsősorban.
Arra a kérdésre, hogy lát-e új befektetési lehetőségeket, az államfő elmondta: a Mercedes a válság közepén döntött a kecskeméti beruházásáról, és emellett egyre többször találkozik kínai üzletemberekkel, leendő befektetőkkel. Jelezte: a kínai üzletemberek nagy lehetőségeket látnak Magyarországon, itt szeretnének repülőteret üzemeltetni, logisztikai központot terveznek, citromsavgyárat akarnak létrehozni, miközben más országbeli üzletemberek például szolgáltató központokban gondolkodnak.
InfoRádió / MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top