Close

Navracsics: A kormány nem jókedvéből vet ki adókat

A következő év a nagy ellátórendszerek átalakításáról szól, a 2012-es költségvetés a világ helyzetét tükrözi – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Heti Válasz című közéleti hetilap által szervezett fórumon, Veszprémben.

 
Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy a költségvetés a következő három hónapban biztosan módosulni fog, mert a feladatok felosztása nem tisztázott teljesen, ami a finanszírozást is érinti. Példaként említette, hogy az egészségügyi intézmények a jelenlegi tervezetben még a megyei önkormányzatoknál várnak a módosító indítványra, amely áthelyezi őket a megfelelő helyükre. 
A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az uniós források bevonásával úgy igyekeztek „összehozni” a fő számokat, hogy egyetlen ágazatnak se kelljen az ideinél kevesebb pénzből gazdálkodnia. Mint megjegyezte, ehhez az Európai Uniós pályázati források elérésének hatékonyságát is növelni kell. 
A költségvetés alapvető jellemzőjének a nagy ellátórendszerek átalakítását nevezte, ahol az egészségügyben a megyei önkormányzatok fenntartásában lévő intézmények szakmai irányítása átkerül a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez (GYEMSZI), az oktatási intézmények állami kezelésbe kerülnek, (vagy a „tehetősebb” nagyvárosok önkormányzatai szerződéssel tovább működtethetik), és elkezdődött a közigazgatás reformja is. Ezekre a főbb irányokra a költségvetésben is többletforrásokat biztosítanak – tette hozzá. 
A kerekasztal beszélgetést moderáló Borókai Gábor főszerkesztő Chikán Attilát, az első Orbán-kormány gazdasági miniszterét idézte, aki szerint „okos kormány nem vet ki különadót a bankokra, a hagyományos gazdaságpolitikát követő országok nem háborúznak a bankokkal, és nem állítják szembe a multinacionális cégeket a hazai kis-, és középvállalkozásokkal”.
Nincsen olyan kormány, amelyik jókedvében vetne ki adókat – reagált Navracsics Tibor, hozzátéve, hogy egy politikusnak egy adott döntéshez pénzügyi, költségvetési, politikai, közgazdasági, társadalompolitikai kérdéseket egyaránt mérlegelnie kell. Ezeknek a szempontoknak az eredője arra mutatott, hogy nem lehet a lakosság terheit közvetlenül növelő adót kivetni – mondta. Kiemelte, hogy a költségvetést az ötéves adócsökkentési program 2006-os bevezetése óta „rendkívüli állapot” jellemzi, amely azóta nem talál vissza az addig ismert stabil állapotába.
InfoRádió / MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top