Close

Laller Racing: A Bajúsz csapat Nagytarcsán is tarolt

A retro bajszos fiúk ezúttal Nagytarcsán, a Nyílt Nemzeti Enduro Bajnokság és Kupasorozat első fordulóján álltak rajthoz, ahol több kategóriában is remek eredményeket szállítottak. A jó helyezéseken kívül még egy örvendetes hír érkezett a csapat háza tájáról: A Laller Racing Dakar Team nemrégiben súlyosan sérült sztárja, Liszka Roland személyesen szurkolt nekik a helyszínen!

A Laller endurós különítmény nem is hozott szégyent a nagyszerű versenyzőre, pedig egyáltalán nem volt egyszerű dolguk. A szombati száraz nyitány után másnapra rengeteg csapadék lezúdult, ami alaposan próbára tette a mezőnyt. Mindez a helyezéseken nem látszott meg, hiszen a színtiszta váci motorosokból álló gárda két győzelemmel és egy harmadik hellyel örvendeztette meg az értük szurkolókat.

Apró Péter a szuperveterán kategóriában kaparintotta meg a győzelmet, érdekesség, hogy napra pontosan és ugyanott, ahol élete első trófeáját szerezte. Több, mint tíz esztendős kihagyás után Görgényi Mihály győzelemmel tért vissza az E1 kategóriában (125 kétütem/250 négy ütem). Féja Szabolcs az E3 (300 cc két ütem) kategóriában állhatott dobogóra, az elmondások szerint nagyon szépen fejlődik, és még nagyon sok fejtörést fog okozni a végelszámolásnál.

Tisza Olivér a tavalyi sérülése után még nem az igazi fizikálisan, ezért ő a remek szombati nyolcadik helye után vasárnap kiállni kényszerült, de Olivér ezt a szezont a visszaszokásra „áldozza be”, jövőre szeretne maradandót alkotni az E2 géposztályban (250-450 cc/négy ütem, 200-250 cc/két ütem).

Na de miért BAJÚSZ CSAPAT? A kérdést Tisza Olivér válaszolta meg:

„Még 2017-ben határozták el a srácok, hogy csapatként összetéveszthetetlen retro bajszot növesztve kellene motorozni. Akkor én még nagyon fiatal voltam, alig nőtt az arcszőrzetem, most viszont már nincsenek ilyen problémák. Így mikor nemrég updatelték ezt a sztorit, már én is tudtam hozzá csatlakozni.”

 

Ha személyesen szeretnétek szurkolni a BAJSZOSOKNAK, július 6-7-én, Szandaváralján megtehetitek!

Shares
scroll to top