Close

Vallelunga: Vasárnap is tarolt a BERTA HENGER

A TopJet FX2000 Italian Trophy tegnapi záróversenye elképesztő hangulatban, 28.000 néző előtt, újabb magyar sikerrel zajlott. Berta Benjámin a szombati győzelem után újabb dobogós helyezéssel vétette észre magát.

Benjámin vasárnap sem spórolt a tempóval, és összeszedett versenyzéssel a második helyen fejezte be a futamot. Ezzel a SOLUTION Racing Team pilótája lett a hétvége legeredményesebb versenyzője, és masszív előnyre tett szert a bajnokság második helyéért folytatott küzdelemben is, sőt, már a végső siker sem tűnik elérhetetlennek:

„A hétvége záróversenyén is sikerült a dobogóra állnom, ezzel pedig elértük a kitűzött célt, a lehető legtöbb pontot zsebeltük be Vallelungában. A második futamot a harmadik helyről indítottam, ahol jól kaptam el a rajtot, és a frissebb gumikon alaposan megkergettem a második helyen autózó Paolo Brajnikot. Számos alkalmam lett volna előzni, de ezúttal sokkal fontosabbnak tartottam, hogy kockázatvállalás nélkül szerezzünk sok pontot. Nem akartam semmiféle kétes kimenetelű dologba belemenni, így az első két versenyző mögött a saját tempóm autózva tartottam a pozícióm. Így zajlott ez hosszú körökön át, és már el is könyveltem magamnak a harmadik helyet, mikor az utolsó kör utolsó kanyarjában váratlan ajándékot kaptam. 

Bernardo Pellegrini autója a célegyenes előtt lelassult, én pedig kikerülve őt végül a második lettem. A hétvégi 1-2-vel nagyon jó helyzetből várhatjuk az olasz bajnokság mugellói zárófordulóját, ahol egy kis szerencsével akár még a bajnoki címre is lehet esélyünk. Egyet megígérhetek, rajtam semmi sem fog múlni. Ezúttal is szeretném minden kedves szurkolómnak megköszönni a hétvégi támogatást, sok-sok erőt és motivációt nyerek az üzenetekből, kommentekből. Most egy kis pihenő következik, de aztán október közepén visszatérek a volán mögé!” – mondta el Berta Benjámin, akit a pódiumceremónián úgy ünnepelt az olasz közönség, mintha csak helyi illetőségű lett volna…

Shares
scroll to top