A történet közismert. Egy eddig semleges színeket viselő padot a nagy nyilvánosság bevonásával átfestették „pride-színűre”, majd a fradi-színűre (zöld-fehérre), utána egy párt nemzeti színűre pingálta. Majd – miután a pad betöltötte politikai funkcióját – a köztéri bútort elszállították.
Az ötlet politikai marketing szempontjából nagyszerűnek tűnt. Hiszen kis költséggel, néhány doboz festékkel nagy figyelmet lehet generálni. Az akció költséghatékonyan demonstrálja, hogy az ádáz festegetők jelen vannak, éberen figyelnek és érzékenyen reagálnak a társadalom életét „döntően” meghatározó eseményekre.
A pride-hoz kapcsolódó szimbólumok közismerten megosztják a magyarországi politikai életet és az állampolgárokat. Ezzel a festegetéssel követ lehet dobni a honi politika állóvízűnek egyáltalán nem nevezhető tavacskájába. A festegetők az országos és a helyi médiában is megjelennek, előkelő helyet elfoglalva a hírekben. Az előzetes számításoknak megfelelően az akcióra ráugrott a média is. Hiszen milyen érdekes téma, amely megosztja a népet, mennyi kattintás! Viszonylag hosszabb ideig lehet rugózni a történéseken különböző cikkecskékkel.
A különböző szervezetek abszolút igazságuk tudatában a passzív többség feje fölött csatáztak. Vajon pride-pártiak, vagy zöld-fehérek, esetleg inkább piros-fehér-zöldek a ferencvárosiak? Ezt nem kérdezik meg. Lehet, hogy olyan szervezetek, személyek szerepelnek festés ügyben, amelyeknek egyéb területen megkérdőjelezhető a produktivitásuk?
Borítékolható volt az ötlet következménye, nagy médiafüst láng nélkül. Előzetesen az is világos volt, hogy az akció megannyi feleslegesen gerjesztett, elkerülhető indulatot szül, mérgezi a közhangulatot. Arra a kérdésre, hogy mi a fontosabb, a politikai festékmarketing vagy a szükségtelen feszültségkeltés elkerülése – a tények adják meg a választ.
Mivel a pad betöltötte politikai szerepét, elszenvedte a médiafelhajtást, eltüntették. A helyiek jártak rosszabbul, a sétálóutcában kevesebb lett egy padnyi ülőhellyel. Az eset gyorsan feledésbe merül. Bevégeztetett. Bevégeztetett? Ugyan! Elindult a láncreakció, a hírek szerint most éppen Mezőkövesden öltöztettek egy padot „pride-színekbe”.
Jády György