Close

Vitorlás álmok nőknek

A Nemzetközi Vitorlás Szövetség, a World Sailing az idei esztendőben ismét meghirdette Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fejlesztési Alap által támogatott Steering the Course elnevezésű kampányát. A program azzal a céllal indult két évvel ezelőtt útjára, hogy a vitorlás sportban versenyszerűen és szabadidős jelleggel résztvevő és közreműködő hölgyeket bemutassa, valamint világszerte megismertesse a nőket és lányokat a sportággal. Az idei esztendőben május 19-én, a tematikus hét hazai indulásának napján Balatonfüreden egész napos, nőknek, lányoknak szóló ingyenes rendezvényt tartanak, ahol az érdeklődők találkozhatnak a sportág női képviselőivel, valamint a gyakorlatban is kipróbálhatják a vitorlázást ezáltal megvalósíthatják álmaikat.  

A nemzetközi kampányhoz kapcsolódva a Magyar Vitorlás Akadémia a Magyar Vitorlás Szövetséggel és a Balaton legújabb kikötőjével, a Kékszalag PORT-al együttműködésben, a tematikus hét nyitónapján ingyenes, vitorlázást népszerűsítő napot tart Balatonfüreden, a Kékszalag PORT kikötőben. Az egész napos programra a szervezők várják a városi és a környékbeli középiskolák női diákjait, tanárait, de nagy szeretettel várnak mindenkit korosztálytól függetlenül, és nem csupán a Balaton térségéből.

A nap első felében a látogatók nyitott kerekasztal beszélgetéseket hallhatnak, ahol női ifjúsági és felnőtt versenyzők, női edzők, versenyrendezők mutatkoznak be és mesélik el első találkozásukat a sportággal, valamint az azóta a vitorlázásról szerzett élményeiket, emlékeiket. A délután folyamán az érdeklődők a gyakorlatban is kipróbálhatják a vitorlázást, szakképzett női edzők koordinálásával és segítésével.  

„Én nagyon örülök annak, hogy Magyarország csatlakozott a World Sailing által létrehozott Steering The Course programhoz. Bízom benne, hogy ezáltal minden nőhöz és lányhoz eljut a vitorlázás. Minden nőt és lányt arra biztatok, hogy próbálják ki a vitorlázást, mert a vízen jó!”-fogalmazta meg a kampánnyal kapcsolatos gondolatait Érdi Mári olimpikon vitorlázó.

A nyílt nap elsősorban nem azoknak szól, akik már aktív részesei a sportágnak, hanem azon hölgyeket kívánjuk megszólítani, és ezen a pénteki napon Balatonfüredre, a Kékszalag PORT-ba csábítani, akik még csak most ismerkednek, vagy szeretnének megismerkedni a vitorlázással úgyis, mint élsporttal, de úgyis, mint egy élménnyel. A délelőtti kerekasztal beszélgetések témáit is úgy állítottuk össze, hogy a sportág minél több szereplőjével meg lehessen ismerkedni. A délután pedig a gyakorlaté, a résztvevő hölgyeket, leánygyermekükkel, barátnőjükkel, kolléganőjükkel, vagy akár édesanyjukkal együtt várjuk a fedélzeten egy vitorlás tréningre. -fogalmazott Szépvölgyi István, a Magyar Vitorlás Akadémia ügyvezetője.

A Steering The Course programsorozatot 2021-ben hívta életre a World Sailing – Nemzetközi Vitorlás Szövetség. Ennek a már hagyományos tematikus hétnek kiemelt eseménye a női vitorlázás hete, mely a Föld északi féltekéjén egy időben, 2023. május 19-29. között kerül megrendezésre.   

Shares
scroll to top