A Greta Thunberg-féle klímahiszti az 2019-es EP-választásokat volt hivatott előkészíteni. Ez Zöldek és a teljes baloldal kampánya volt, jól kitalált téma, ami bárhol a fejlett világban képes megszólítani öreget, fiatalt, szegényt és gazdagot, látszólag politikamentesen. Akkoriban egy péntek délután elmentem megnézni, hogy zajlik a Friday for Future magyar változata. A Parlament előtt álltak a mozgalmárok, pont annyian, amennyi a molinó kifeszítéséhez kellett. Az Országház épületéből kisétált egy láthatóan Brüsszelből érkezett úr néhány ellenzéki politikus társaságában és természetesen ott volt a média. A brüsszeli zöld úr szeretett volna egy magyar tüntetővel is szót váltani, de ez nehezen ment, mert addig valakinek be kellett állnia molinótartók sorába. És nem volt több ember.
Azért jutott ez az eset eszembe, mert tapasztalatom szerint nálunk politikusok, országgyűlési képviselők végzik azokat a feladatokat, amelyeket másutt az erre kiképzett aktivisták szoktak. Például a kordonbontást is. A Nyílt Társadalom épp nem ért rá, a pártnak nincs tagsága, vagy egyszerűen nagyobb az akció hírértéke, ha például a korrupciókutató Hadházy képviselő fetreng a porban. Jól mutat odaát, szörnyülködhet a Nyugat. Hogyan bánhat az egyszerű polgárral az orbáni diktatúra, ha a képviselőt sem védi semmiféle törvény! Ezt majd – ahogy szokta – Hadházy el is mondja a német közszolgálati tévé valamelyik Magyarországról szóló tudósításában, miközben az arcán csordogáló vérre fókuszál a kamera.
A képviselők mostani molinóját nem kellett tartani, ügyesen kifeszítették a Karmelita kapujára. „Követeljük az önkényuralmat eredményező különleges jogrend és a rendeleti kormányzás felszámolását, az Országgyűlés kormányt ellenőrző szerepének helyreállítását!” – hirdette a felirat – míg a momentumos képviselők a vendégfőszereplő független Hadházy társaságában leültek a hideg földre, hogy ott helyben elkezdjék az ellenőrző funkciót.
A márciusi ifjak mintájára pontokba akarták szedni további követeléseiket, de akármennyire törték a fejüket, csak hét pontig jutottak el. Minderről a Momentum roma- és agrárügyi szakértő képviselőjének FB-oldalán értesültem, egészen véletlenül. Eddig azt sem tudtam, hogy Lőcsei úr a világon van.
Mosolyogtatóak a momentumos követelések. Elküldeném Lőcsei urat egy berlini tanulmányútra, hadd lássa, milyen is a szabad világ. Beülhetne a Bundestagba, belehallgathatna az ottani törvényhozási folyamatokba. Talán akkor nem hirdetne párttársaival együtt ekkora ostobaságokat a különleges jogrendről meg önkényuralomról. Igaz, ahhoz kellene tudni valamennyit németül, mondjuk nem a Gutentag alapszintjén, ameddig élete eddigi negyven éve alatt idegennyelv tanulásban sikerült eljutnia.
A fiatalok pártja, a Momentum arányos képviseletet biztosító, tiszta és szabad választásokat követel. Nem tudom, ez mit jelent az ő szóhasználatukban, hiszen a 2022-es választásokat ezer külföldi megfigyelő és minden körzetbe beültetett ellenzéki bizottsági tag felügyelte árgus szemmel, mégsem találtak szabálytalanságot. Azt sem tudom, hogy az arányos képviselet alatt mit értenek, mert a most módosított német választási törvénnyel talán már be sem kerülnének a parlamentbe. Az ottani új törvény ugyanis tiltja a választási pártszövetséget, egyéni mandátum pedig csak akkor számít, ha a párt elérte az ötszázalékos küszöböt, etc. Az ellenzéki összefogás, közös lista, összebútorozás és szétköltözés mind-mind törvénytelen újnémet szemmel. Hiába a sok guruló dollár, a kis amortizálódott vagy magukat még fel sem épített pártocskák a német minta alapján úgy buknának ki a parlamentből, hogy a lábuk sem érné a küszöböt. Gondolok itt a Párbeszédre, LMP-re, MSZP-re, Jobbikra, a Mindenki Magyarországára és hát valószínűleg ez a sors várna a lilákra is. Ők meg jó dolgukban frakcióznak, akcióznak, követelik a szerintük nem létező jogállamot és a rendeleti kormányzás felszámolását.
Közlöm a tájékozatlan ifjakkal, hogy a Covid-járvány alatt Európa legtöbb országában bevezették a rendkívüli jogrendet (ha nem is volt akkora sajtóvisszhangja, mint a mienknek), ami feljogosít a rendeleti kormányzásra. Azóta is időről időre meghosszabbítják, csak most már a háborúra való hivatkozással. Ez lehetővé teszi a rendeletekkel való kormányzást, de mégsem élnek vele, csak ha muszáj. Tudomásom szerint a mi országgyűlésünk is folyamatosan alkotja a törvényeket, de lehet, hogy a Momentumban nem tudnak különbséget tenni törvény és rendelet között.
Az ötödik pontjuk a sztrájkjog visszaállításáról szól. Más országokkal összehasonlítva tényleg kevés nálunk a sztrájk. Talán mert nem vagyunk elég fejlettek még ideológiailag, de a sztrájk jogát senki nem vette el a munkavállalóktól. Rajtuk és érdekképviseleteiken múlik, hogy beszüntetik-e a munkát és kimennek-e az utcára. Ha nem élnek vele, az a saját döntésük. Nem úgy, mint például Németországban, ahol köztisztviselő és közalkalmazott – így a tanárok is – nem sztrájkolhatnak. Megnézném a pedagógusszféra tiltakozóit például német közegben, ahogy teljesen törvényes módon felmondanak nekik egy nehéz (sztrájkolós) nap éjszakáján. A teljes közszféra bérfelzárkóztatásának megkezdése jól hangzó követelés, de tudni kéne, hogy a felzárkóztatás már kezdődött. Csak a képzett tanárok sem kaphatnak sajnos egyszerre annyi fizetésemelést, amennyit például egy képzetlen képviselő. És megnézném – bár inkább nem! – miből rendezné a pedagógus fizetéseket a mai ellenzék.
Nem akarok az összes pontra reagálni, de egyet még mindenképpen kiemelnék, a sajtószabadság hiányának gumicsontját. Attól, hogy sokszor emlegetik, még nem lesz igazuk. Próbálkozna a jeles társaság a nyugati sajtószabadság világában megírni, elmondani, amit gondol. Nem kapnának rá fórumot, erőszakos ellenzéki lapjaikat alkotmányvédelmi okokból betiltanák, elvennék a frekvenciát, ellehetetlenítenék őket, sorolhatnám a német példákat. Aki nem lép egyszerre, az nem kap megjelenési lehetőséget, mikrofont etc. Legújabb hír, hogy a bezöldült német Gazdasági Minisztérium ajánlására az állam évi sokszáz millió euróval támogatná a privát fenntartású napilapokat, kiadókat, a hirdetési újságokat. A szövetségi kormány ezzel a média legfontosabb mecénásává válna. Az állam finanszírozná a közszolgálati tévécsatornák mellett a nyomtatott sajtót is. A közmondást meg jól ismerjük: aki fizet, az rendeli a nótát. Jelen esetben a médiatartalmat.
A kordonbontó honatyák szereptévesztésben vannak, nem utcai harcosnak választották őket. Azt a feladatot hagyják meg a választóiknak! Mikor egy ilyen összetákolt szöveget olvasok, hallok, elborzadok a színvonal(talanság)tól. Vajon milyen érdemi munkával tudnak ezek a képviselők a törvényalkotáshoz hozzájárulni? Vajon a passzív választójog miért nem tartalmaz feltételeket iskolai végzettség, nyelvismeret, szakmai gyakorlat, tapasztalat tekintetében? Amit egyébként minden munkaadó megkövetel az alkalmazottjával szemben. Nem hangzatos szólamokra, teljesíthetetlen ígéretekre, a választókat megtévesztő kozmetikázott életrajzokra van szükség. Az ország sorsáért felelős honatyától és honanyától mást várna el az ember.
Rab Irén
történész
Forrás: Magyar Hírlap