Close

A New Times Racing pilótái MAMI Kupán

Az NTR  öt pilótája is rajthoz áll a hétvégén, a Kakucs Ringen rajtoló MAMI Kupán.

A MAMI Kupa szervezői az idei szezonban is megrendezik a sorozatot, méghozzá azzal a nemes céllal, hogy szervezett körülmények között azok is versenyzési lehetőséghez jussanak, akik szerényebb anyagi forrással rendelkeznek, de mindenük a SPORT! A nézők természetesen ingyenesen látogathatják a versenyeket, ahol számos géposztály küzdelmeit tekinthetik meg. A kilátogatók a teljesség igénye nélkül az YT 125 2T és 4T OB és Kupa, MZ Széria OB és Kupa, valamint Classic OB és Kupa mezőnyének futamait izgulhatják végig.

A New Times Racing pilótái három kategóriában is megméretik magukat a Kakucs Ringen. Az SSP300-ban Kun Csaba törne az élre, míg Kamen Popov a Yamaha R3 nyergében célozza meg majd a dobogót. Ez a kategória igazán nehéz kihívás elé került idén, mivel kisebb pályákra, a MAMI Kupa szárnyai alá került.

Az OT YT 125 2T mezőnyében Oláh Balázs szeretne pontszerző helyen végezni. A csapat legújabb tagja, Fényi Bence magához képest  jól teljesítményt vár, célja, hogy folyamatosan javuló köridőkkel és bukás nélkül teljesítse a hétvégét.

Az OT YT 125 4T kategóriában Papp Kevin azzal a motivációval áll majd a rajtrácsra, hogy őt inti le elsőként a kockás zászló. Ehhez arra is szükséges lesz, hogy addigra összeálljon a technika, amin a hét közepén még az előző esés nyomai látszódtak.

Ha teheted, te is látogass ki hétvégén a Kakucs Ringre!

Shares
scroll to top