Volt egyszer egy királyfi, aki szeretett volna megházasodni. Hetedhét országot bejárt, de nem talált magának igazi mátkát. Útközben egy országba érkezett, amit a gonosz hétfejű sárkány tartott hatalma alatt. A királyfi bátran szembeszállt vele, de a sárkány tüzet okádott, és el akarta őt pusztítani. Egy fényes páncélba öltözött lovag sietett a segítségére, és végül közösen sikerült legyőzniük a gonosz sárkányt. Amikor egymás szemébe néztek, a királyfi érezte, hogy a bátor lovagban megtalálta az igazi szerelmet.
Hét országra szóló meleglakodalmat csaptak, és még ma is élnek… hiszen most jött el az ő idejük. A mese írójának sikerült eltalálnia azt a hangot, ami hiányzott a klasszikus meséből: a toleranciát, a sokszínűséget. Egy igazi LMBTQ-mesét írt, ami a könyv ajánlása szerint a szivárványcsaládok és a melegházasság irányába érzékenyíti a gyerekeket. A tanmesét négyéves kortól ajánlják a szülők, óvodák és az iskolák alsó tagozata számára.
Ez a mese nem a Meseország mindenkié című magyar mesekönyvből való, bár abban is lehetne. Merthogy a Stern-magazin március közepén megjelentette németül a magyar könyvesboltokból száműzött, a maradi magyar ízlést provokáló mesekönyvet. Az időzítés szándékos volt, két héttel a gyermekvédelmi népszavazás előtt ezzel is hangolták a német közvéleményt. A könyv megjelenéséről minden magára valamit is adó német lap és média tudósított, a recenziót kiegészítették a homofób magyar kormányról, a toleranciát elutasító populista jobboldali politikáról szóló tudósításokkal. Szélesítették a magyarellenes tematikát.
A könyvre rákeresve egy csokorra való érzékenyítő mesekönyvet találtam az Amazon ajánlatában, az osztálytársai előtt rózsaszín tüllszoknyácskában comingoutoló kiskamasztól kezdve a pingvinbébit örökbe fogadó két fiú pingvinen át a kis Anna történetéig, akit mindenki, még a szülei is Paulnak hívtak, mert senki nem tudja rajta kívül, hogy ő valójában lány. Lány, mert annak érzi magát. Utóbbit A világ legszebb ruhája címmel a Deutscher Verlag lefordíttatta magyarra, és online elérhetővé tette a magyar gyerekek számára. Ha már a gonosz Orbán és a homofób magyar törvényhozás megtagadja tőlük a modern meseirodalmat! A fordítás nem volt nagy kunszt, mert a könyv inkább rajzokkal meséli el a fiúnak született, annak nevelt, de végül lánnyá váló gyerek történetét.
Az országgyűlési választás kampányfinisében a szomszédban dúló háború elterelte figyelmünket a gyermekvédelmi népszavazásról, a kihelyezett plakátokon túl nem sok szó esett róla. A beterjesztő kormányzat biztos volt benne, hogy a feltett négy kérdésre a normális gondolkodás talaján nem lehet igennel voksolni. A kérdések maguk is szürreálisak voltak, ha az ember nem ismerné a dolgok hátterét. Mert kinek jutna eszébe, hogy óvodásoknak, kisiskolásoknak szexuális tartalmú vagy szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartson, vagy nemváltoztatásra biztasson gyerekeket. Hogy lehet egyáltalán ilyen kérdéseket feltenni, és ki az, aki egy ilyen kérdésre igennel válaszolna? Nálunk nem életszerű ez a helyzet.
A kormány nem vette komolyan az Amnesty International Népszavazz érvénytelenül kampányát. A magyar demokráciáért aggódó, a Nyílt Társadalom Alapítványhoz tartozó civil szervezet a demokráciát lábbal tipró akcióra buzdította híveit. „Szavazz érvénytelenül, mert ez propaganda népszavazás, egyenes folytatása a kormány eddigi homofób és transzfób politikájának, amely az emberek biztonságát és jóllétét feláldozza saját politikai céljaiért. Töröltessük el a propagandatörvényt!” Az Amnesty-aktivisták útmutatásokat is adtak, hogyan kell ezt csinálni.
Nem volt kötelező a népszavazásban részt venni, aki nem értett egyet a téma köz elé bocsátásával, élhetett a távolmaradás demokratikus jogával. A választópolgárok egyharmada élt is ezzel a joggal. Ettől még érvényes lehetett volna a népszavazás, hiszen a felvetett kérdések elutasítása, azaz az igen szavazatok érvényes szavazatnak számítanak. A szavazók 7,6 százaléka, kétszázhetvenezer ember szavazott igennel, azaz támogatta a kisgyerekek intézményes szexuális befolyásolását.
A válaszadók húsz százaléka, több mint másfél millió ember szándékosan rontotta, rondította el a szavazólapokat. Szavazatszámláló ismerőseim mesélték, hogy milyen obszcén, gusztustalan rajzokkal firkálták tele a szavazólapot felnőtt, magukat kulturált embereknek tartó választópolgárok. Volt, aki lefényképezte, aztán büszkén megosztotta a közösségi hálón, hadd lássa a világ, hogy ő nem homofób magyar! Az érvénytelen szavazatok száma nagyjából egyezik az ellenzéki összefogásra leadott szavazatok számával. Protestszavazás volt ez, pártjaik állásfoglalását követték szolgai módon. Elérték, hogy legalább ebben a kérdésben keresztbe tehettek. A Fidesznek?
A kormány politikájának? Tévedtek a hölgyek*urak, az országnak és saját maguknak tettek keresztbe. Mert ha hiszik, ha nem, nem kreált álproblémáról van szó, a genderdiktatúra nem ismer határokat, és észre sem vesszük, ahogy alattomosan beszivárog mindennapi életünkbe. Az unióban csak homofób törvénynek titulált magyar gyermekvédelmi törvény nem kirekeszt, hanem véd. Védi a gyermekek születési nemük megőrzéséhez való jogát, és védi őket a szexualitást öncélúan ábrázoló pornográf és a nemváltoztatást népszerűsítő tartalmaktól. Ami valljuk be, tényleg nem gyerekeknek való. Az érvénytelenül szavazók gyerekeit is védeni fogja. A felnőtt az más, szíve joga úgy élni, ahogy akar. Annyira jó lenne, ha az emberek ismernék a törvény szövegét, és nem agitátorok útmutatásait szajkóznák!
Nem olyan régen a Mathias Corvinus Collegiumban nemzetközi rendezvényt tartottak arról, hogy milyen értékek mentén neveljük a gyermekeinket. Amerikából, Európa nyugati részéből érkeztek szakemberek, hogy elmeséljék, hol tart ma a fejlett világ, mit jelent a cancel culture. Döbbenetes volt hallgatni az előadó pszichiátereket, egyetemi tanárokat, mert mindazt, amiről nem hinnénk, hogy egyáltalán létezhet, hogy csak célzatos propagandát hallunk idehaza a másság ellen, az ott már a létező valóság.
A genderideológia, a nemi sokszínűség megvalósulása ott már a mindennapi élet tartozéka. Ez az ideológia – megfejelve a woke-kal – megkérdőjelez minden hagyományos értéket. Az értékrombolók tudománytalan teóriáikkal kulturális diktatúrát gyakorolnak. Vegyük észre, hogy a gender, az LMBTQ egy politikai mozgalom, és valódi célja a társadalom átalakítása! Nekünk itt Kelet-Európában volt már részünk társadalmi kísérletben, ezért vagyunk mi gyanakvóbbak.
Németországi ismerőseim elkeseredve vették tudomásul a népszavazás érvénytelenségét. Mert egyedül Magyarországon dönthetnek az emberek gyermekeik neveléséről. Őket, európai polgárokat sehol sem kérdezték még meg. Ott szabadon szivárog a genderideológia, és a korifeusok Brüsszelben, Berlinben, bárhol Európában a fejük felett döntenek, akár az Alaptörvényüket is módosítják, ha a progresszív érdek úgy kívánja.
A Bundestag asztalán már ott fekszik az a törvényjavaslat, amely az Alaptörvény 6. (a családról szóló) cikkelyét egészítené ki a gyermekek alkotmányos jogaival, beleértve az önálló személyiséggé váláshoz, sőt a bírósági tárgyaláshoz való jogukkal is. Ízlelgessük, mit jelent ez! Kiskorú gyermek önálló döntési jogát az őt érintő kérdésekben, és akár fel is jelentheti a szüleit, ha azok nem engednek meg valamit akaratos gyereküknek.
A magyarországi gyermekvédelmi népszavazásban az európai hagyományok szerint élők európai ügyet láttak! Precedenst arra, hogy megállítható az LMBTQ-őrület. Az érvénytelenség ellenére a példa mégis adott, három és fél millió ember állt ki a kormány mellett, hétszázezerrel több, mint akik egyébként is a Fideszre szavaztak.
Rab Irén
a szerző történész
Forrás: Magyar Hírlap