Nem szerettem soha Pintér Bélát, még akkor sem ha a család neve egyezik egyik kedvencemmel, aki Harold. Hogy miért nem? Egyszer láttam egy előadását a BME- n nevezetesen a Parasztoperát, melyben egy cowboy jelent meg egy túlméretezett rózsaszín műpénisszel, mely akkor nem pusztán felháborított de valahol el is keserített hiszen a nézőtér tele volt tinédzserekkel, akiket a tanárnénik vittek el oda, mert hogy ez egy kiváló kortárs darab. Én magam is egy magyar szakos tanár ajánlására mentem el, aki vitte az osztályát. Emberként, nőként egyaránt felháborított, sőt az ifjúság iránt érzett aggodalom okán is, hogy mire nevelik ezekkel az előadásokkal a budapesti fiatalokat: dobd le a bugyit már 15 évesen, dobd oda magad akárkinek stb szólamok öltöttek agyamba. Mindaz amiért nem szabad elértéktelenítsük önmagunk, példaként elevenedett meg a színpadon. Nos én ennek hatására döntöttem úgy hogy soha többé nem nézek Pintér Bélát, s nem kutatom okát sem, miért lett a liberális színházi világ egyik felkapott rendezője.
Most mégis megnéztem leküzdve az undoromat ami 15 évvel ezelőtt maradt bennem a Parasztopera vulgaritásának hatására. Talán érdemes volt új esélyt adni a szerzőnek, mert az Ascher Tamás Háromszéken érdekes darab, jól megírt és van veleje. Ja, és nincsenek benne kéjenc cowboyok sem műpénisz! A Katona József színházban még mindig játszák.
Kezdetnek ez már jó.
Sorolom hát mik voltak azok a pontok, amik lelki vas szögeket vertek belém.
Először is a téma igen érdekes a zseniális rendező Ascher Tamás, aki nem mondható nagy erdélyi “fan”-nek mégis hogyan keveredik Székelyföldre Máté Gáborral egyetemben. Hogyan tetszik meg mindkettőjüknek ugyanaz a székely lány, Léda akiről csak később derül ki, hogy semita székely s hogyan alakítják a kis színésznő életét, gubancolják egészen addig, mígnem az terhesen felakasztja magát.
A gyereket elvetetni nem tudó nő, akit mindenképp rá akar bírni Máté az abortuszra, pénzt küld neki az új szeretőjével a műtétre, lelkileg beletapos a tiszta erdélyi naivitásába és őszinte érzelmeibe, mindvégig arra hivatkozva hogy lehet Ascher a gyerek apja egy kósza „kufirc” miatt. Megalázza a nőt, s magasról, szellemi magaslatokról dobja le ahova csak látszólag emelte fel, valójában csak játékszere volt egy kis időre. A férfi aki így nyer kielégülést, így érzi magát férfinak, hogy alázza a nőt. Fekete Ernő bravúrozott Máté Gábor szerepében.
Szép. Hogyan viszik mindezt színpadra a színészek?
Hitelesen. Ascher figurája nagyon jól sikerült, Keresztes Tamást dicséri, nem pusztán külsőségekben, gesztusrendszerben és modorban is emlékeztet a rendezőre, ő az a típus, akinek senki sem elég jó a színpadon, s aki koncepciót talál még egy búgó csigában is. Mimikája, hanghordozása, utánozhatatlan remegése mind valid eleme az előadásnak.
Jordán Adél Lédaként dicséretesen próbálta elsajátítani a székely beszédet, volt hogy egész ügyesen. A népdal és műdal betètekben pedig szép volt a hangja.
Összességében erről az előadásról a Fekete- piros dal jut az eszünkbe Kányáditól, ahogy járják a táncot a kolozsvári lányok, melyben a “csípők, a csuklók katapultja” jelzi az erdélyiség és ősiség mibenlétét.
Még egy gondolat marcangolt mikor az abortuszról beszélnek a darabban, s a pengéket oly élesen érezzük, hogy belénk vág és gyermekünk testét tépi szét! Érzelmeket hív elő, és érzelmeinkre akaszt fel minket. A gyermekbarát Pintér most végre írt és rendezett is egy jót! Műfaját nem tudom meghatározni, de arcul csapott amit kaptam. Éltem!