Szinyei Merse Pál a Magyar Nemzeti Galériában
A mindennapok megtépázott gondjaival baktat el az ember olykor kiállításokra, kihűlt fantáziával, melegségre vágyván, s oly igen ritka amikor valami jót lát, vagy egy kicsike szépet, ami derűt hoz neki. Ilyen érzés volt Szinyei majdnem összes képét látni egy csokorba szedve a Magyar Nemzeti Galériában múlt vasárnap.
Versek jutnak eszünkbe a gazdag képek láttán.
A Csend című alkotása Hervay Gizella Ítélet című verséből azt a pár sort idézi, ami azután jön, hogy bevallotta szerette a kedvest: “Arcom megkínzott, de ne rémítsen el, minden fájdalom-folt elsápad/ s kínjában az örömről énekel a homlokomon, s kétségbeesetten szedem, össze szemeimet ahova kivetettem, hogy ne kutasson tovább áldozat után-hiába-” Ezt a költőnő az érzelmek lecsendesülését követően mondja, mikor már nem izzik a vágy, de az emlékek marják, és könnyekbe taszítják, s vágyja a csendet, a megnyugvást.
Szinyei festménye a zöld különböző árnyalataival hozza el a megnyugvást “Csend” című alkotásában. Itt nincs hevület, nincs kínzás, nincs félelem, és nincs megkötés: a szabadság csendje és a béke köszön vissza a vászonról. A nyugalom, az elcsendesült szerelmek, a derűs lélek és a visszafoghatatlan vágy a világ megismerésére–mindezt nyújtja nekünk Szinyei. Miféle módszert alkalmazott, hogy a technikai tudását költészeti rangra tudta emelni?
A Kis magyar művészettörténet szerint: “Felvidéki középnemesi családból származott, alapvetően a természet csodálója, derűs szívvel vele élő művész. Minden harciasságtól mentes egyéniség, noha szenvedett mind egyéni, mind társadalmi konfliktusok miatt. Vázlatszerűen könnyed, szinte tavaszt lehelő korai képei után (Ruhaszárítás, Hinta) festi fő művét, a Majálist (1873), amelynek ragyogó színei, sajátos perspektívája, közvetlen és póztalan életszerűsége élénk ellenérzést váltott ki a máshoz szokott közönségnél. Főleg Keleti bírálja élesen. Hiába bátorította Böcklin – akinek hatására több művét festette -, hogy ne térjen le útjáról, Szinyeit oly mélyen sértette az értetlenség, hogy visszavonult, és hosszú éveken át alig festett. A derűs életkedv, a látszólagos problémátlanság, amely a Majálist oly elragadóvá varázsolja, már nem él a feleségéről festett Lilaruhás nő (1874) arcképén, noha nemes fegyelme, magába forduló csendje és színadásának sajátos ellentétei itt is erős kolorisztikus tehetségről vallanak. “ (Forrás: Dercsényi Dezső-Zádor Anna: Kis magyar művészettörténet, Képzm. Alap, 1980 359-360 oldal)
A természeti szépségek és maga a természetesség a fő tematika, amit alkotásaiban felhasznál. Újra és újra lelkesíteni tud, újra és újra meg tud ihletni, megannyi gondolatot közvetít képei által. A jövőbe vetett hit, a remény a boldogságra és hasonló egyszerű emberi vágyak jelennek meg színválasztásában és művészi ecset kezelésében.
Schopenhauer színelméletét idézi, de túlmutat minden filozófián, Szinyei mint ember ott áll a remény kapualjában, s lesi a felhőket: igazi arca olyan, mint egy ábrándos szemű költőé, aki mégcsak nem is reméli, hogy valaha naggyá lesz. Pedig az. Hatalmas!
A kiállítás megtekinthető 2022 február 13.-ig. A november 12-től látogatható, mintegy 120 művet felvonultató kiállítás kép és kultusz összefüggéseit vizsgálja.