Close

Csendülő – Hallható Természetvédelem

Az egyedülálló, kizárólag magyar természethangokat tartalmazó Csendülő – Hallható Természetvédelem című album a természet egy különleges darabkáját őrzi: a hangját. A WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió közös munkájának eredménye a természetvédelmi civil szervezet elmúlt 30 évének jelentős állomásaira kalauzolja el a hallgatókat – kétszázéves magyar fák susogását, rejtőzködő madaraink énekét, hazai folyóink csobogását vagy akár a Dráva menti szarvasbőgést is hallhatjuk.


A WWF Magyarország idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját, és a rengeteg kihívás mellett több helyszínen is számos természetvédelmi sikert tudhat magáénak partnereivel együtt. Az albumon ebből kapunk egy kis ízelítőt: legyen szó élőhely-rekonstrukcióról, klímaalkalmazkodásról, különleges természeti környezet megóvásáról vagy a nagyragadozókkal való együttélés elősegítéséről, az egyes helyszínek hangjain keresztül megismerhetjük ezeket az értékes területeket.
Az albumot hallgatva élvezhetjük többek között a püspökszilágyi patak csobogását, miközben a tavaszi vihar során a klímaalkalmazkodást segítő telepített rönkgát felfogja a villámárvizet, részesei lehetünk az UNESCO által a közelmúltban elismert Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum területén, a Lankóci-erdőben élő szarvasok bőgésének, és hallhatjuk a két alkalommal is sikeresen megóvott, háborítatlan Csarna-völgy erdejének élővilágát is. De azt is megismerhetjük, hogy milyen Tiszatarjánban a tikkasztó alföldi nyár hangja, vagy hogyan zajlik az élet a 2013-ban helyreállított vízi paradicsomban, a Szabadság-szigeten. Ezeken a helyszíneken túl a WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió a Normafán, Nagykőrösön, a Hajógyári-szigeten, a Bükk-fennsíkon és a Naplás-tónál vette még fel a természet hangjait. Hogy a legautentikusabb hangokat rögzítsék, a felvételt készítő csapat nem riadt vissza semmitől: indultak hajnalban madáréneket felvenni, vadkempingeztek dermesztő hidegben a Bükkben, menekültek szúnyogok elől és egészen közelről tapasztalhatták meg a szarvasbőgés varázsát is.
Az album elérhető a Spotify-on, az Amazon Music-on, a Deezeren és további számos zenei streaming szolgáltatón is, a WWF Magyarország weboldalán pedig a hangokon túl térkép is segít az eligazodásban.
Forrás: WWF Magyarország

Shares
scroll to top