Great Show tonight! – kommenteltek az amerikai nézők, Magyarország remek ország, le a kalappal és hasonló hozzászólásokkal találkozhattunk a riporter és a Fox News posztjaiban.
Eljön egy amerikai tévéstáb egy sztárriporterrel a haladó nyugati világból, és nem a magyar ellenzék panaszkodó prominenseire kíváncsi. Nem találkozik a Nyílt Társadalom által pénzelt szervezetekkel, a Transparency meg az Amnesty Internationallel, nem megy el a független magyar sajtó illegalitásban működő szerkesztőségeibe, nem látogatja meg a Bécsbe menekült amerikai egyetem, a CEU budapesti hídfőállását.
Nem kíváncsi a magyarországi mélyszegénységre, az állami támogatásból kizárt Iványi-féle Evangéliumi Testvérközösség hajléktalanokat istápoló karitatív akcióira. Még a hiperpasszív főpolgármestert sem kérdezi a fővárosi pénzelvonásokról és a haladó zöldprogramokról. Legalább meghallgatná az amerikai továbbképzéseken edződött, az angol nyelvet kiválóan beszélő ellenzéki aktivisták és politikusaik panaszait az orbáni diktatúráról, de azt sem.
Tucker Carlson, Amerika legnézettebb műsorának vezetője arra volt inkább kíváncsi, miért démonizálja a magyar miniszterelnököt az amerikai média, miért járja az a hír odakint, hogy Orbán Viktor és rendszere szisztematikus munkával építi le a demokráciát? Igaz-e, hogy a média kilencven százalékát a kormánypárt kontrollálja, a vállalkozásoknak igazodniuk kell-e a központi irányvonalhoz, különben retorzió éri őket, és hogy a Fidesz-pártvezérek rejtélyesen gazdagok? Igaz-e, hogy a választásokat manipulálják Magyarországon? Mindezt a saját szemével akarta látni, nem áttételesen hallani.
Elment a déli határszélre, megnézte a kiépített határvédelmi rendszert, találkozott a határőrökkel és elbeszélgetett velük. Nem bagatell dolog az európai migráció, állapította meg, rögtön átszámolva az illegális határátlépőket amerikai arányokra. Úgy már bizony elég ütős: mintha 33 millió migráns lepte volna el az amerikai–mexikói határt, és vonult volna végig az országon 2015-ben.
Tucker Carlson személyesen tájékozódott a magyar járványkezelésről, na nem Komáromi háziorvos doktornál, hanem a hivatalos adatok alapján, hivatalos helyen. Már csak azért is, mert a legfrissebb WHO-adatok szerint Magyarország a harmadik helyen áll átoltottságban, járványkezelésben. Láthattuk a tokiói olimpia üres lelátóit, és összehasonlíthattuk a Puskás Aréna telítettségével a foci-Eb alatt. Utóbbit sikeres járványkezelés nélkül nem oldhattuk volna meg, miképp az élet sem állhatott volna vissza a normális kerékvágásába, nem lenne a balatoni nyár pezsgése sem, hiába igyekszik az összellenzéki oldal ennek ellenkezőjét állítani.
Carlson elment Esztergomba is, az MCC Fesztre, ahol beszédet tartott. A Mathias Corvinus Collegium az ország legnagyobb tehetséggondozó központja, létezése nemzeti érdek, és ez nagyon bögyükben van a magyarellenes erőknek. Itt képezik a konzervatív elitet! – kiáltják, és az Orbán-kormány ezért jól kistafírozta. Pedig az immár negyedszázados intézmény magánalapítású, és csak tavaly kapott országgyűlési határozattal tőkeinjekciót az állami vagyonból és részvényekből. Azért, hogy a magyar kultúrát és tehetséget a mindenkori kormányoktól függetlenül tudja gondozni.
Carlson exkluzív interjút készített Orbán Viktorral, mindenki hallhatta a miniszterelnök választékos angolját, ezért csak a kiejtését lehetett kifogásolni. Hozzátenném, féléves oxfordi ösztöndíj felnőttkorban kevés a hibátlan hangképzés kialakításához. Lendvai Paul, a „legéleseszűbb kelet-európai szakértő” hatvanöt év bécsi élet után is brutális magyar akcentusával karcolja az osztrák tévénézők fülét és idegeit.
Tucker Carlson naponta jelentkezett be a Fox News csatornáján élő adásban. A közvetítést a Matild-palota teraszáról sugározták, látni lehetett a pesti pompát, a gyönyörű épületeket a kivilágított Duna-partot, mindazt, ami miatt mi, magyarok büszkék vagyunk fővárosunkra. Carlsont is megfogta a pesti csoda „az esztétikus épületek felemelik az emberek lelkét, szemben a dehumanizáló üvegépületekkel.” (Bizony így van ez, amikor először hazajöttem New Yorkból, egy hétig az Andrássy út nyugalmában töltődtem: tágas volt, csendes és főleg emberléptékű.)
Great Show tonight! – kommenteltek az amerikai nézők, Magyarország remek ország, le a kalappal és hasonló hozzászólásokkal találkozhattunk a riporter és a Fox News posztjaiban. „Magyarország mostanra szimbólumértékű lett a nyugati közvélemény számára” – írta a 444, ami idáig azt sulykolta olvasóiba, hogy Orbán Viktor és rajta keresztül Magyarország teljesen elszigetelődik és leértékelődik a nyugati világ szemében. Nagyon nehéz lehet nekik megemészteni, hogy a Deutsche Welle helyett most Amerikából érkezett (igaz, konzervatív) tévécsatorna Magyarországra, és bizony el vannak ragadtatva az országtól.
Sztárriporterük a megismert helyzetet saját országa helyzetével vetette össze, és úgy találta, hogy bizony a mérleg serpenyője a mi javunkra billen. Magyarországon rend van, tisztaság és nyugalom, mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, a média fele ellenzéki kézben, és szabad, demokratikus, nem elcsalt választásokon választja az ország a vezetőit. Carlson a látottak alapján nem csodálkozott a háromszori kétharmadon.
Szóval nehéz ez így. Mert az egyhetes látogatás túl hosszú és programmal teli volt ahhoz, hogy el lehessen hallgatni, és túl jó az amerikai közvélemény visszhangja ahhoz, hogy le lehessen értékelni. A feladat tehát az, hogyan jöjjenek ki mégis jól ebből a történetből, hogyan forduljon a végre pozitív országimázs az ellenkezőjébe. Kész szerencse, hogy a liberális kommunikációs technikákat sikerült jól elsajátítani és élni is velük.
A technika lényege, hogy ha a tényeket nem lehet cáfolni, mert azok makacs dolgok, akkor ki kell emelni egy látszólag kulcsmondatot, néhány kulcsszót, amik elhangzottak vagy elhangozhattak volna. Ezeket más megvilágításba, más szövegkörnyezetbe kell helyezni. „Ez a legfurább dolog, amit valaha csináltam” – mondta Carlson, amit bármire érthetett, de az újságíró azt sugallja, hogy az amerikai bizony vállalhatatlan helyzetét próbálta a mondattal mentegetni.
Látszólag egyet kell érteni mindennel, objektíven kell tudósítani az adott eseményről, de a nyelvi megformálás kérdőjelezze meg minden szituáció, minden elhangzott mondat igazságtartalmát! Ha kell, módosítószókkal, egy-egy ellentmondásos mellékmondattal, idézőjellel és a ható ige állandó használatával.
Ami a cselekvés lehetőséget, de nem a tényét fejezi ki. Aztán gyűjtsük csokorba, mit nem mondott el Carlson, sugallva, hogy szándékosan hagyta el, amit elhagyott, mert az a prekoncepciót zavarta volna. Így aztán észrevétlenül manipulálódik az olvasó, Carlson hiteltelenné válik, és már ott is a korrupció gyanúja. Hiszen magától nem lehet jó véleménye az országról, Orbán bízta meg őt, és ki tudja, mennyit fizetett érte az adófizetők pénzéből! Így megy ez.
Agyonhallgatni a német média sem tudta az egyhetes, nagy port kavaró kihelyezett adást. Mi mást várhatnánk, mint általában? Sérelmezik, hogy a Fox News behódolt Orbán Viktornak, szúrja a szemüket, hogy Carlson szerint olyan nagy múltú kis nemzettől, mint a magyar, tanulni kellene az értékőrző konzervatív tradíciókat.
Mert a magyarok megmutatták, hogyan kell megakadályozni egy ország szétzúzását: határt zárni, idegen kultúrájú embereket kitessékelni, a kereszténységen alapuló hagyományos családmodellt támogatni. Európa nem kér ebből, mondják a németek, mert nem tetszik nekik az a mondat, hogy Európát az EU, az EU-t pedig Németország dirigálja, és lám, ismét, kéretlenül Európa nevében nyilatkoznak.
Egyébként is micsoda dolog az, hogy az amerikai sztárriporter teljes színészi eszköztárát felvonultatja Magyarország érdekében. Ha kell határozott, támadó, ha kell kellemesen elégedett, ráadásul folyamatosan dicséri ezt a „csodálatos országot és annak nagyszerű népét”. És persze az ország vezetőjét, akinek az a fontos, hogy az itt élő emberek biztonságban és jól érezzék magukat. Hogy gyarapodjanak, gazdagságban és számban egyaránt. Nincs még egy ilyen hely a világon, mondja Carlson, és egy egyórás dokumentumfilmet is forgat az országról, amit Amerika-szerte bemutatnak majd. Filmet rólunk, a világot provokáló magyarokról.
Rab Irén
a szerző történész