Fekete Ernő Ivanov alakítása után sokan döntöttek úgy, hogy a színész pályát választják. Hogy mi teszi őt egyedivé a színpadon? Hogyan dolgozik az alakításain? Melyek voltak a legfőbb szerepei? A Katona József Színház színésze két előadás között adott választ többek között ezen kérdésekre.
– A barátaidnak Tibor, a szakmának Ernő vagy. Segít meghúzni a határt színpadi én és személyiség között a felvett név?
Ezen még sose gondolkodtam igazából. Nem érzem, hogy két ember lenne Fekete Ernő és Fekete Tibor. Az Ernővel a megszólításokban ritkán találkozom, a nézők ismernek így. A családi barátok és kollégák Tiborként ismertek meg. Akad egy-egy olyan munkatárs, aki filmforgatáson Ernőnek hívott, de nem érzek határt, mindkét névre egyaránt hallgatok. Ha az utcán nagy ritkán leállítanak a nézők nem is szólítanak a nevemen. Sokan megkérdezik tőlem az új ismerősök közül, hogy melyik néven szólítsanak. Most már az Ernőre is hallgatok. Az is én vagyok.
– A Ki mit tud megnyerése után mikor ötlött eszedbe először, hogy színész legyél? Volt-e valamilyen fordulópont?
Igazából fordulópont nem volt. Mivel versmondó voltam, meg amatőr színházi csoportban szerepeltem, ez valahogy egyértelmű volt. Nem tudatos döntés kérdése volt.
Nem adtam be a felvételi lapomat máshová – talán ez lehetett egy elhatározás. Nem vettek fel elsőre, ami egy kis elbizonytalanodást okozott, de aztán egy évet dolgoztam a veszprémi színházban.
Ezt követően újra megpróbáltam – akkor már sikerült. Ez valahogy magától kialakult, hogy ez lesz az én utam. „Hát, miért ne csináljam?” – gondoltam magamban. Ezek nem igazi döntések olyan fiatalon.
– Tehát te még éretlennek érezted magad arra, hogy ezt úgy eldöntsd. Csak úgy adta magát.
Igen, ezt mondták. Én meg azt gondoltam, hogy menni fog, és újra megpróbáltam. Tényleg csak az volt a döntés, hogy másodjára is felvételizzek. Színművészetis akartam lenni.
– Mi a munkamódszered? Mennyiben hagyatkozol a rendező instrukcióira? Kialakult ez már a főiskolán?
A főiskolán ilyen dolgok nem alakulnak ki. De igazából így, 46 évesen sem, nincs olyan, hogy munkamódszer. Minden rendező és minden munka más. Vannak olyan rendezők, akik igazából csak figyelik a színészt, hogy mit próbálgat – ez inspirálja őket. Vannak olyanok is, akik már nagyon komoly tervvel érkeznek, és azt kérik, hogy te csináld meg azt. Te meg próbálod megoldani és magadhoz csiszolni, ami a fejében van. Tehát nekem speciális munkamódszerem nincs, szerintem egyik színésznek sincs. Minden alkalom egy új módszer, új ember, új kapcsolat, új színdarab. Minden rendezővel máshogy próbálunk egy-egy új darabot.
– Említetted, hogy szereted átgondolni a szerepeket és nem az improvizáció híve vagy.
A komoly felkészülés híve vagyok. Vannak lazább kollégák, akik nem veszik annyira komolyan a felkészülési időszakot. Ők azt várják, hogy színpadra állhassanak. Én nem ilyen vagyok, szeretem ezt a részét is az alkotási folyamatnak.
– A szerep interpretálásával kezded az adott figura megformálását vagy inkább az ösztöneidre hallgatsz?
Ez is együtt van: az agyad, az ösztönöd és a rendező is dolgozik. Ez közös munka.
– 1995 óta vagy a Katona József Színház társulatának a tagja. A nevető ember volt az első előadás, amiben játszottál. A tavalyi, két katonás debüt után kevesebb bemutatóban játszol. Alföldi Róberttel dolgozol a II. Edward címszerepében az Átriumban. Nincs megállás. Sosem fordult meg a fejedben, hogy válts?
A Katonában tavaly két bemutatóban voltam benne, tavalyelőtt négyben. A Passió és a II. Edward mellett a Hóhérokban és a Nóra-Karácsony Helmeréknélben is játszottam. Más szakmára váltani? Igazából sem más színház nem fordult meg a fejemben, nem is hívtak, nem csábítottak máshova, sem más szakma. A Katonán kívül én azért elég sok mindenben részt veszek. De ha úgy értendő a kérdés, hogy kipróbálnék-e egy alternatívabb színházi formát, az már megfordult a fejemben.
– Például lakás-színházat?
Azt is akár. Lehet, hogy kilépnék a szokványos nézőtér-színpad viszonyából.
– Lesz jövője az Alföldivel való közös munkának?
Éppen most dolgozom vele a Chicago című musicalben, az Átriumban. Két hét múlva van a bemutatója.
– A 10 éven át színpadon lévő Ivanov – mely a Katona zászlóshajója volt akkor – sokakat sarkalt arra, hogy színház közeli pályát válasszanak. Alakításod sokakat inspirált benne. Nem vonz, hogy órákat adj a Színművészetin?
Pont most kértek fel rá, hogy a művészi beszéd órát tartsam Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztályának. Ez egyben mesterség óra is, nem úgy kell elképzelni, hogy nyelvtörőket gyakorlunk. Ezt most elvállaltam a következő tanévtől az elsősök a tanára leszek.
– A 16 éve futó Top Dogs-ra több mint 400 előadás után is lehetetlen jegyet kapni. Szerinted milyen hatással van a kulturális életre, hogy 16 éven át ugyanazok mennek? Ennyi éven át ugyanazt a szerepet játszani! Hogy bírod, a többiek hogy bírják? Te annyira nem kedvelted, állítólag.
A Top Dogs speciális eset. Az nem igaz, hogy gyűlöltem, ez csak rám ragadt egy interjúban, talán Alinda kérdezte meg tőlem, hogy mennyire kedveltem ezt az előadást. Ott viccelődve azt mondtam, hogy „a halál se vesz ki engem ebből az előadásból.”
A színész egyébként gyűlölhet bármit, de abban a percben, hogy színpadra lép, már nem utálhatja azt, mert az akkor látszik az előadáson. Az én színházi hitvallásom része, hogy a nézőre nem tartozik, hogy én mit gondolok a szerepről. Nekem kutya kötelességem azt ma és holnap és mindig legjobb képességeim szerint eljátszani. Amikor mi ezt próbáltuk, nem gondoltam volna, hogy ez lesz az az előadás, amit négyszázszor kerül műsorra. Nagyon érdekes kérdés, hogy miért pont a Top Dogs, hiszen nem is egy színdarab, hanem egy jelenetfüzér, egy improvizációs sor, amit svájci színészek előadásból alkottak meg. Az ottani dramaturg lejegyezte, kipofozta, ebből lett a szöveg. Aztán ezt még átírta Bagossy László. Egyébként azt érdekes lehet végig gondolni, hogy mi van ebben a műben, ami ennyire megszólít embereket. Az, hogy leveszik műsorról, nem tölt el engem örömmel. Végül is a 16 év alatt nagyon sok minden történt velünk.
– Lehet, hogy a gombamód növekvő multik megjelenése az, ami a háttérben áll. Mivel az ilyen munkahelyeken az ember nem egyén, csak szám. Éppen ezt a célközönséget találja meg a Top Dogs, mivel zseniális mondatok vannak benne, az ember saját magán röhög, ami egyfajta feloldozás a nézőnek.
A kérdés csak az, hogy ez miért nem csábítja őket arra, hogy más előadást is megnézzenek ezután.
– Ugorjunk át egy másik előadásra! Az Olaszliszkai erősen reflektál a közéletre. Fontos, hogy határozott véleményed legyen a közéletről?
Nekem mint színésznek? A színész egy alkotó, de valójában a rendező és a színházi vezetés terveinek a végrehajtója is. Nem kell, hogy egyezzen az én világnézetem azzal, amit az előadás sugall. Kétségtelen, ha a Katona nagyon másképp vélekedne a valóságunkról, mint ahogy én, akkor nem lennék itt.
– A filmekben rendre teljesen más karaktereket kapsz, mint az előadásokban. Az Olaszliszkai főszerepében Borbély Szilárd monológjai egészen más fajsúlyú dolgokat hoznak ki belőled. Tudatosan választod, vagy véletlenül adódik így? Kell-e megoldást vagy kiutat adnia egy előadásnak?
Nem, kérdéseket kell feltenni inkább. Lehet, vannak olyan kérdések, amikre vannak egyértelmű válaszok. Azonban nem feladata az egy előadásnak, hogy megoldást kínáljon. Sokkal inkább fel kell hívni a figyelmet bizonyos dolgokra. Szembesítenie kell gondokkal, és akkor fölállunk, tapsolunk, kimegyünk és gondolkodunk, hogy ez egy megoldandó probléma.
– Máté Gábort mesélte még a POSZT-on, két éve, hogy meghívták a bemutatóra még az olaszliszkai polgármestert is. Állítólag tetszett neki. De valami miatt mégis lekerült a műsorról.
Nem volt néző rá. Nem azért került le, mert valamiféle felsőbb hatalom azt kérte volna. Akik kíváncsiak voltak rá, azok megnézték.
– Törőcsik Mari gyakran áradozik rólad. az Aurora Borealis-ban együtt is játszotok, a Katonában is játszottatok együtt egy darabban régebben. Fontos neked, hogy elismerjen az idősebb generáció?
Persze nagyon jól esik. De most álságos dolog lenne, ha azt mondanám, mennyire fontos ez nekem. Én már nem húszéves vagyok, hanem negyvenhat, én is már az idősebb generációhoz tartozom. Most már elboldogulok az idősebb generáció támogatása nélkül is. De régen ez persze nagyon jól esett.
– A Saul fia című filmben a te karaktered fojtja meg Saul fiát felnyírt hajjal, náci orvos szerepében. Alázatosan végigcsinálod a kis szerep ellenére is a munkát. Van olyan alakítás, amit nem vállalsz el? Fontos, hogy ideológiailag egy húron pendülj a rendezővel?
Volt olyan eset, hogy nem vállaltam el, de nem színházi vagy filmszerepet, hanem vizsgafilmeket. De nem ideológiai okok miatt, egyszerűen nem fért bele az időmbe. Ideológiai szempontból nemet mondani nem kellett, nem is volt ilyen megkeresés.
– A Weöres Sándor-ested legendásra sikeredett. A kritikusok szuperlatívuszokban nyilatkoztak róla. Mindketten szombathelyiek vagytok. Ez volt az oka a választásodnak?
Nem, az egy jól eső adalék, hogy ő is Vas megyei. A színházban játszottunk több darabot tőle, és elolvastam a műveit, és nagyon megszerettem. Közben elindult a Sufni a Katonában. Kihasználatlan volt, én meg belevágtam. Még Zsámbéki Gábor igazgatása alatt az a hely arra készült, hogy a lekötetlen színészi energiáknak, önálló esteknek otthont adjon. Manapság már sokszereplős darabokat is bemutatnak ott.
– Minden színésznek van szerepálma általában. Neked mi volt az?
Nekem nincs. A szerepálom olyan, hogy általában abban, amit az ember nagyon akar, abban biztosan rossz. Nekem mindig az a vágyam, hogy ami éppen készül, az jól sikerüljön.
Forrás: contextus.hu