Az irgalmasságról folytatjuk beszélgetésünket Gábor atyával.
Az irgalmasság fogalmában az is benne van – vagy az van benne – , hogy úgy nyújtok segítséget, hogy mondjuk az a valaki, aki segítségre szorul, az igazságosság alapján nem érdemelné meg a segítséget?
Nem feltétlen. Az irgalmasság testi, lelki cselekedeteiben az jelenik meg, hogy észreveszem, ha a másiknak bármiféle dologra szüksége van. Noha az irgalmasság a szív gesztusa, de egy tudatos tevékenységről, az észrevételről is szól, vagyis hogy van szemem észrevenni, ha a másik valamiben szükséget szenved és – ami szerintem legalább ilyen fontos – látom, hogy nekem mim van, amiből tudok adni neki valamit.
Nagyon szép az a kép, amikor Jézus megérinti és meggyógyítja a leprást. Szent Márk evangélista megjegyzi, hogy a gyógyulni vágyó ember láttán megindult a szíve Jézusnak, hogy „megesett rajta a szíve”. Szerintem ez az irgalmasság, amikor megindul az ember szíve és meglátja, hogy a másik szükséget szenved. Látom, hogy éhezik, szomjazik, ruhátlan, nincs hova mennie, beteg, börtönben van…
| Az irgalmasság testi cselekedetei: 1. az éhezőknek ételt adni, 2. a szomjazóknak italt adni, 3. a szegényeket ruházni, 4. az utasoknak szállást adni, 5. a betegeket és 6. a börtönben levőket látogatni, 7. a halottakat eltemetni. |
Az irgalmasság lelki cselekedetei: 1. a bűnösöket meginteni, 2. a tudatlanokat tanítani, 3. a kételkedőknek jó tanácsot adni, 4. a szomorúakat vigasztalni, 5. a bántalmakat békével tűrni, 6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, 7. az élőkért és holtakért imádkozni. |
Az irgalmasság lelki cselekedetei között ott van a megbocsátás illetve a bántalmak békében tűrése, mégis a legtöbben úgy éljük meg, hogy ha engem bántanak meg, az nekem rossz.
Igen. Ez nagyon nehéz. A megbocsátáshoz azt hiszem, hogy sokkal több erő kell. Ez igazából számomra nagylelkűség és nem a másiknak. Egyfajta lelki „egészség-védelemként” is felfoghatom: nem terhelem a szívemet felesleges haraggal, sértődöttséggel. Megszabadítom magam a szív túlsúlyától.
Szent II. János Pál pápa jutott most eszembe, aki felkereste a börtönben a merénylőjét és megbocsátott neki. Ez is irgalmasságot sugárzó cselekedet.
Igen. Vigyázni kell azonban, mert ezzel nagyon jól lehet hazudni is! Van egy saját belső felelősségem. Egy nagylelkű cselekedetnél, szónál érdemes újra meg újra megkérdezni magamtól, hogy ezt most miért csinálom? Hogy azért teszek egy irgalmassági gesztust hajtok végre, hogy utána megsimogassam a lelkem? Ferenc pápa írja, hogy „A „szolidaritás” szó kissé megkopott, és olykor helytelenül értelmezik, ám sokkal többet jelent a nagylelkűség néhány szórványos cselekedeténél.” (Az evangélium öröme, 112-3.o.) Nekem például a karácsonyi ajándékkampány pont erről szól. Gyűjtsünk, osszunk ételt, gyerekeken segítsünk… Utána pedig mindenki hátradől. Kipipáltuk. Szeretetet gyakoroltunk a szeretet ünnepén. De nemcsak a szeretet ünnepén kell igazán szeretni, ott van az év többi napja is. Ha a szív nyitottságáról vagy éberségéről van szó, akkor annak a szívnek nemcsak akkor kell nyitva lennie, amikor egy ilyen extra alkalom van, hanem annak folyamatos éberségben kell lennie.
Nem mindegy tehát, hogy hogyan és milyen szándékkal gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit.
Igen. Ha például a bűnösök megintését nézzük, az is fontos, hogy milyen formában teszem ezt. Például látom, hogy valamit rosszul csinál a másik és azt mondom: „ez egy bűnös cselekedet, ezt nem lehet csinálni”. Miért teszem ezt: Kioktatom, megmondom neki a tutit? Azt gondolom, hogy akkor tehetem ezt meg, ha nem a kioktatás szándékával szólok. Emellett olyan kapcsolatom kell, hogy legyen a másikkal, hogy őszintén megmondhassam neki a véleményemet. Adott esetben azt is, hogy én mit látok az ő életéből, hogy ő hogyan él, hogyan viselkedik és hogy ez nem fogadható el az én értékrendem szerint. Veszélyes ez a szerep, mert könnyen bíróvá válhatok, aki megmondja mindenkinek a tutit.
És ítélkezek… Nehéz ezt olyan finoman csinálni, hogy az ember ne csússzon bele egy ítélkező megmondó-ember szerepbe és a másik se úgy élje meg, hogy őt kioktatják.
Arra van szükség, hogy ez a gesztus tényleg a szeretetről szóljon és az irgalmasság cselekedete legyen. Az is kérdés, hogy mi a nagyobb irgalmasság? Megoldani a másik helyett a problémáját vagy segíteni neki megtalálni a választ a kérdésére? Az irgalmasság cselekedetei közé tartozik a kételkedőknek adott jó tanács, iránymutatás is. Szerintem ebben is benne van a szív ébersége: a nyugtalan lélek megnyugtatása. Ferenc pápa mondta, hogy az tud irgalmas lenni, aki maga is megtapasztalta életében az irgalmasságot.
És ugyanígy a megbocsátásról is el lehet mondani talán, hogy akkor tudsz igazán megbocsátani, hogy ha te is megtapasztaltad már, hogy milyen, amikor neked szívből megbocsátottak.
A hétköznapi értelemben vett megbocsátás gesztusában benne van az az „elvárás” is, hogy a másik kezdeményezzen. Akkor tudok/fogok megbocsátani, ha a másik odajön és azt mondja, hogy „bocsáss meg nekem”. Az irgalmasságból fakadó megbocsátásnak azonban nincs feltétele. Nem kell a másiknak semmit sem tennie ahhoz, hogy én odaforduljak hozzá. Ez egy másik szintű szeretetgesztus.
És hogyan lehet felébreszteni magunkban az irgalmat? Hogyan lesz éber a szívünk?
Azt hiszem, hogy a kulcs itt is a szeretet. Hogyha nem az önzés és a magamba zárkózás vezérel, hanem az, hogy kapcsolatban vagyok a másikkal. Ha a szeretet vezérel, akkor nyitva van a szemem a másikra. Ez az éberség. Itt nem csak a test szeméről van szó (hogy látom a másikat), hanem a szív szeméről is. Szeretni tényleg azt jelenti, hogy látom a másikat. Látlak téged és láthatsz engem. A kereszténység rávezet arra, hogy megtanuljak szeretni. A szeretet a legfőbb vezérelv a számomra, ha jól élem a kereszténységemet. Ha pedig a szeretet a legfőbb vezérelvem, akkor az azt jelenti, hogy nyitott szemmel, nyitott szívvel vagyok benne a világban és észreveszem azt, ha valakinek valami hiánya van. Mindenki fontossá válik számomra, aki körülöttem bármilyen formában is ott van. Ha pedig már észreveszem, hogy a másiknak mire van szüksége, akkor pont a szeretet indít arra, hogy tegyek érte valamit, mert nem akarom, hogy neki rossz legyen.
Ezt sokkal könnyebb megcsinálni azokkal, akik tényleg a környezetedben vannak és szeretetkapcsolat fűz hozzájuk.
Akikkel jó viszonyban vagy, és akik szeretnek téged…
De nem az az irgalom lényege, hogy olyanok felé is irányul, akikkel nincs igazán kapcsolatod?
Azt hiszem igen. Szerintem ott kezdődik az igazi irgalom. Jézus azt mondja, hogy abban semmi különleges sincs, ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, vagy ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek. Ezt teszik a bűnösök is. Ezek azok a pontok, ahol elkezdődik a kereszténység. A „szeretek – viszontszeretnek”; „jót tesznek velem – én is jót teszek velük” egy emberi, hétköznapi szint. Teljesen normális dolog, nincs vele semmi baj, csak ez még nem kereszténység.
Jézus azt mondja, hogy amikor a lakomát rendezel, akkor hívd meg azokat az embereket, akik nem tudják ezt neked viszonozni. Ne hívd meg a rokonaid, barátaid, ismerőseid…
Ez az érdek nélküli szeretet.
Ez az, ami pedig piszok nehéz megélni. Ahogy az előbb mondtam alap emberi szinten azért szeretem a másikat, hogy ő viszontszeressen engem. Isten azonban az „akkor is” szintjén szeret. Akkor is szeretlek, ha te nem teszel értem semmit. Akkor is szeretlek, ha te nem viszonzod. Az irgalmasság is erről szól. Ha a szeretet misszionáriusaira gondolunk például, ők pont ezt csinálják. A haldoklókkal, az út szélén fekvőkkel foglalkoznak, akiktől biztos, hogy nem kapnak vissza semmit.
Az irgalmasságban, mint ahogy a szeretetben is, benne van, hogy felelős vagyok a másikért és nemcsak játszom vele.
Tehát ez egyfajta elköteleződés is.
Igen. Az is benne van. Lehet egy egyszeri cselekedet, de úgy teszem a másikért vagy a másikkal, hogy ezt nem magam miatt, hanem a másik miatt.
Igen, de ez kettő össze is függ. Hogyha valami jót teszek, engem is jó érzéssel tölt el.
Csak az a kérdés, hogy azért csinálom a jót, hogy jó érzésem legyen tőle, vagy csinálok valami jót független attól, hogy jó érzés lesz-e vagy sem és örülök neki, ha jó érzésem van.
Jövő héten a hivatásról beszélgetünk majd Gábor atyával.
Szerencsés Dorka
A képek Pesti Ráhel alkotásai