Csehországgal foglalkozó útikönyvekben olvastam, hogy a vendéglátás terén rendkívül nyitottak és kedvesek a csehek, szívesen látják az ide érkezőket. Ezt az idealisztikus képet szeretném pontosítani, elsősorban a fővárosban, Prágában ért pozitív és negatív éttermi és kocsmai tapasztalataimmal.
Pro…
1. Rengeteg cseh vendéglátóhely őrzi a régi korok autentikus hangulatát. Így kiválóak egy baráti sörözéshez, de remek hangulatot szolgáltatnak egyedül eltöltött, merengős-gondolkodós pillanatokhoz is. Hallottam egy magyar íróról, aki olykor azért utazik Prágába, hogy ezeken a helyeken kapjon ihletet az íráshoz.
2. A helyi sörözési kultúrához tartozik, hogy a söralátét asztalra helyezésével jelezhetjük, hogy rendelni szeretnénk. A figyelmes pincérek ilyenkor egyből érkeznek, és felveszik a rendelést.
3. Amint elfogy a sörünk, jelzés nélkül is mellettünk terem egy pincér, és újabb kör felől érdeklődik.
4. És persze a sör. Ízlés kérdése, de nekem a cseh sörök ízlenek a legjobban, egyértelműen a német és a belga sörök előtt is. Mivel jó minőségűek, több korsóval is el lehet fogyasztani a berúgás és másnaposság kockázata nélkül. Így hát fogy is rendesen a sör a vendéglátóhelyeken, még sincsenek tele részegekkel. Amikor egy Magyarországról érkező barátom a sokadik kocsmában arra hivatkozva nem akart több sört rendelni, hogy aznap már 4 korsóval ivott, a pincér őszinte gesztust tett: hangosan kinevette.
5. A vendéglátósok többsége beszél angolul, így nem jelent problémát, ha nem tudunk csehül.
…és kontra
1. A pincérek angol nyelvtudása olykor azzal jár együtt, hogy amennyiben nem tökéletes cseh nyelvtudásunkkal igyekszünk elkápráztatni őket, akkor egy lenéző, „fejezd be ezt a szánalmas próbálkozást” arckifejezéssel automatikusan átváltanak angolra.
2. A negatív lista második és egyben utolsó része a fontosabb probléma: az udvariasság hiánya. Hogy alaptalan ne legyen ez a kijelentésem, néhány megtörtént példával támasztom alá.
Az egyik étteremben még az első sörünket fogyasztottuk, amikor a pincér megjelent, és mindennemű előzmény nélkül dühösen az asztalon levő tálkába vágta a számlát. Majd néhány percen belül ismét visszatért, és a tálkában kotorászva ellenőrizte, hogy odatettük-e már pénzt. Azt javasoltam a társaimnak, hogy inkább távozzunk, mielőtt székestől hajít ki minket.
Egy másik étterembe belépve nem vettük észre az „itt várakozzanak” táblát, így hát beljebb mentünk. A pincér ekkor felhívta rá a figyelmünket egy „nem látjátok?” kiáltással, valamint egy határozott rúgással a táblába.
Ezek után már nem nagy eset, amikor szemmel láthatóan részegen szolgált fel minket egy pincér – kissé dülöngélt, és olykor-olykor belerúgott a lábunkba. De legalább a maga módján kedves volt.
Valamilyen szinten felfoghatjuk ezt a fajta viselkedésmódot őszinteségnek is. Nyílván a magyar pincérek is egy fárasztó és bosszantó munkanap vége felé már a pokolba kívánják a vendégeiket, de felöltik a munkájukkal járó kedves mosoly álarcot. Prágában viszont nyíltan kifejezik, hogy a hátuk közepére sem kívánnak. Talán a rengeteg turista miatt nem kell aggódniuk amiatt, hogy csődbe menne a vállalkozás, ezért nem olyan fontos szempont az udvariasság?
Összességében a negatívumok ellenére is ajánlom ezeket a vendéglátóhelyeket, lásd például a kocsmákkal foglalkozó korábbi írásomat. Ugyanakkor ne lepődjünk meg, ha nem minden esetben bánnak velünk kesztyűs kézzel.
Fotó: saját fotó