Karácsony Gergely többek között átfogó béremelési programot, 13. havi nyugdíjat és rezsicsökkentést is ígér abban az esetben, ha ő alakíthat kormányt az áprilisi választás után.
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy szombati, budapesti rendezvényen a Szociális demokrácia 10 pontban című beszédében ismertette miniszterelnöki vállalásait.
Az elmúlt időszakban néhány ember elképesztő magánvagyonra tett szert, és bennük az az egy közös, hogy mindannyian Orbán Viktor barátai vagy családtagjai – jelentette ki. „Az egy vőre jutó jövedelem csillagászati”, de az egy főre jutó jövedelem még mindig alacsony – fogalmazott. Hozzátette, foglalkozni kell a „lopott vagyonok” kérdésével. Ezért létrehozzák az antikorrupciós ügyészséget, feltárják az elmúlt nyolc év összes „mutyiját”, és ha a bíróság is úgy látja, hogy közpénzből magánvagyonok jöttek létre, akkor elkobozzák ezeket a vagyonokat – szögezte le.
A kormányfőjelölt szerint az ellopott pénzeket többek között az uniós adófizetők pénzéből lopták el. Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy az MSZP-Párbeszéd az uniós forrásokat az oktatásra, az egészségügyre és az emberek életminőségének javítására fordítja.
Az elmúlt nyolc évben elindult egyfajta gazdasági növekedés, de ebből a nyugdíjasok „nagyjából semmit” sem kaptak – közölte. Igazságot kell tenni a nyugdíjrendszeren belül is, ezért megszüntetik a „luxusnyugdíjakat”, az alapnyugdíjat kétszeresére emelik, a 100 ezer forintnál kisebb nyugdíjakat pedig fokozatosan felzárkóztatják – jelentette ki.
Mindenki számára hozzáférhető, magas színvonalú egészségügyet hoznak létre – sorolta tovább ígéreteit. Az elmúlt nyolc évben csillagászati összegeket vettek ki az egészségügyből, ezért minimum ezeket a pénzeket vissza kell adni, hogy Magyarország legalább az uniós átlag szintjén költsön saját nemzeti jövedelméből az ágazatra – szögezte le a politikus.
A háziorvosi ellátás az egészségügy erős alappillére lesz, és felpörgetik a népegészségügyi programokat – tette hozzá.
A tudás jelentősége végtelenül fel fog erősödni, de a kormány szándékosan elveszi a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét – vélte Karácsony Gergely. Az MSZP-Párbeszéd átfogó oktatási reformot hajt végre, visszapótolja az oktatásból elvett milliárdokat, ingyenessé teszi az első diplomát, csökkenti a tananyag mennyiségét és megbecsüli a pedagógusokat – foglalta össze a területen tett vállalásait.
Az adórendszerre átkanyarodva az egykulcsos adót „ősbűnnek” nevező kormányfőjelölt azt mondta, hogy újra adómentessé teszik a minimálbért, ami a keresők kétharmadánál azonnal 20-30 ezer forintos fizetésnövekedést jelent. Karácsony Gergely, aki a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentése mellett érvelt, azt is leszögezte, hogy meg kell adóztatni az offshore-jövedelmeket, az óriásvagyonokat és a környezetszennyező cégeket.
A nők ugyanazért a munkáért 15 százalékkal kevesebb bért kapnak, ezért ezen a területen is a törvény erejével kényszerítik ki az egyenlőséget – hangsúlyozta.
A kormányfőjelölt bejelentette, hogy ötven százalékkal csökkentik a háztartások rezsikiadásait. Ennek egyik eleme, hogy az átlagfogyasztás szintjéig 30 százalékkal csökkentik a gáz és tíz százalékkal a villany árát, a nagyon kismértékű fogyasztást pedig még olcsóbbá teszik. Az uniós forrásokból finanszírozott hőszigeteléssel, nyílászáró-cserével és fűtéskorszerűsítéssel tovább lehet mérsékelni a rezsikiadásokat – közölte.
A miniszterelnök-jelölt a szegénység felszámolására tett ígéretei között a családi pótlék megduplázását, a zuglói önkormányzatban már bevezetett szociális modell országos kiterjesztését és a gyermekéhezés felszámolását említette.
A hazai kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére és helyzetbe hozására áttérve azt mondta, hogy a bérnövekedést úgy érik el, hogy az ne jelentsen pluszterhet a munkaadóknak.
Bejelentette azt is, hogy népszavazással semmisítik meg az alaptörvényt, és ezt követően az emberekkel közösen hoznak létre egy új alkotmányt. Orbán Viktor 2010-ben esküt tett a Magyar Köztársaság alkotmányára és „az első percben beletörölte a lábát. Én ugyanezt fogom tenni a Fidesz alaptörvényével” – jelentette ki.
***
Fidesz: Karácsony Gergely migránsokat telepítene be
A Fidesz szerint Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje migránsokat telepítene Magyarországra.
A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja Karácsony Gergely szombati sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus átfogó béremelési programot, 13. havi nyugdíjat és rezsicsökkentést is ígért arra az esetre, ha ő alakíthat kormányt az áprilisi választás után.
A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Karácsony Gergely épp csak a legfőbb, Magyarország sorsát meghatározó pontot hallgatja el a programjából, mégpedig azt, hogy ő és a kvótapaktum többi ellenzéki szereplője Soros embereként bevándorlóországot akar csinálni Magyarországból.
Ha Magyarország bevándorlóország lesz, akkor nemhogy több szociális támogatás lesz, hanem a magyar emberekkel fogják kifizettetni a migránsok eltartását is – fogalmaztak a közleményben.
Később Puskás Imre, a kormánypárt szóvivője szombaton az MTI-nek nyilatkozva reagált Karácsony Gergely sajtótájékoztatójára. A Fidesz politikusa úgy fogalmazott, amennyiben „Soros embere kerülne hatalomra”, akkor betelepítené a migránsokat Magyarországra.
A „maffiabaloldal” miniszterelnök-jelöltje ugyanis 2015-ben még azt mondta, le kell bontani a kerítést, a migránsokat be kell telepíteni az üresen álló közintézményekbe, laktanyákba, a bevándorlás kezelésére pedig közös uniós megoldást kell találni – fejtette ki Puskás Imre. A szóvivő szerint ez utóbbi a kötelező betelepítési kvóták Magyarországra erőltetését, valamint Magyarország bevándorlóországgá válását jelentené.
MTI