Ha lehet egyperces novellát írni, miért ne lehetne tízperces regényt? Ráadásul rémregényt. Ülünk az orvosi vagy egyéb várótermekben, előkapjuk zsebünkből a kis fekete könyvecskét, és míg sorra kerülünk, már végeztünk is eggyel. Egy Béla-történettel. Olvashatjuk tetszés szerinti sorrendben, de folytatólag is, hiszen a történetek majd két emberöltőnyi időt ölelnek át: a még enyhe mikszáthi hangulatot árasztó uram-bátyámos háború utáni világ romjaitól ível a kronológia a rendszerváltás adta lehetőségekhez idomuló ügyeskedők, hirtelen meggazdagodók világáig. És mindenütt ott van egy Béla, aki egyszeri életében élni, túlélni és megélni szeretne. Opportunista és ellenálló Bélák.
Gágyor Péter Bélái, csakúgy, mint ő, a Felvidékről valók. Bélák, akik megszűntek létezni az okmányok különös világában, Vojtech lett belőlük, pedig „nem jó, ha valaki nem a neki való nevet viseli.” Volt, akinek nem okozott erkölcsi dilemmát, volt, aki a rákényszerített névváltozatból igyekezett megszabadulni, volt, aki más, nehezen fordítható magyar nevet választott magának. Ki-ki a maga habitusa szerint, de kénytelen volt elfogadni a rákényszerített világot. A kötelező asszimiláció és az önkéntes ellenállás jelképei ezek a Bélák.
Az egyes történeteket a kronológia mellett a mindenkori kisember Béla figurája tartja egyben, aki botladozik a múltját, identitását és hazáját elvenni akaró világban, próbál alkalmazkodni és talpon maradni, azaz egyszerűen élni. A Felvidéken, Csehszlovákiában, Szlovákiában, Magyarországon és a nagyvilágban, diktatúrában, képmutató lázadásban és demokráciában, egyre reménytelenebbül. Mi lesz itt még, és hányszor még? – kérdi az egyik Béla, akinek „az óvatosság már beépült az idegrendszerébe”, és ezt örökíti tovább. Hova lett a magyar Pozsonyból, Körmöcbányáról, hova a Felvidékről? Hova lett a nyelv, hova az otthon, hova lett a haza? A gyökerei, múltja idehúzza, ahol elvették tőle a hazát, de ha elmegy új hazát keresni, ott is hazátlan lesz. Mert idegenben nincs haza. Marad a képzelet gerjesztette sosem volt és mindig vágyott haza képe, de nevét már sehol nem írják le hibátlanul.
Az olvasás során a különböző Bélák története folyammá duzzad, ott hajózunk mi is mintegy Bélaként a történelem árján. Veszítve vagy éppen nyerésben, kibicelve és hazardírozva, tizenkilencre még egy lapot húzva. Mindegy mit játszunk, rablóultit vagy betlit, tökfilkót vagy feketepétert. A hamiskártyások világában örök vesztesek maradunk, mert magyar életünk nagy játszmája mindig megcinkelt paklikban zajlik. Ezt a paklit most Trianonban cinkelték.
Tizenhárom trianoni rémregény, mondja a szerző. A ’béke’ politikai és történelmi gaztett, amit száz éve nem sikerült lenyelni, felejteni. Hogy Trianon súlyos és végzetes tévedések eredménye, azt az egyes fejezetek mottójául választott idézetekkel igazolja, politikusok, tudósok, művészek kijelentéseivel. Amit ő hozzátesz, az a saját élete, személyes tapasztalatai, élményei, de mégsem önéletrajza. Egy Béla-kaleidoszkóp. Gágyor Péter bölcs humora, könnyed szellemessége átitatja az egyes történeteket. Csetlő-botló hőseit iróniába burkolt szeretettel ábrázolja, ugyanakkor ítéletet is alkot azokról, akik a nemzet- és identitásvesztésre hajazó világ önkéntes résztvevőivé váltak.
Gágyor Péter írói munkásságának 14. kötete korábbi két regénye, az EZEK (2006) és a SENKIK (2011) gondolatvilágának folytatása, hiszen most is a kisebbségi létben megmaradni vágyó és nem tudó, kallódó magyarság létproblémáiról ír. A Trianon-trauma Felvidék szemszögéből való ábrázolása pedig nagyon hiányzott már a magyar szépirodalomból.
A könyv kiadásához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt nyújtott anyagi támogatást. Kár, hogy az Ab-Art Kiadó kevés gondot fordított a kötet külső-belső megjelenésére, mert tartalma és irodalmi értéke többet érdemelt volna.
Gágyor Péter: Bélák a czinkelt pakliban – Tizenhárom tízperces trianoni rémregény. Ab-Art, 2017.