Mi az, ami több generációba bele ivódott és nem tud tőle szabadulni? Mi az, amihez illeszkedni tud? Hogyan magyarázom el egy 1900-ban született és 1994-ben meghalt, mindent megélt embernek, hogy mi a helyes út? El kell magyaráznom?
Fiatalokból álló – 25-30 évesek – asztaltársaságának kérdéseit, beszélgetéseit hallgattam végig. Talán részese voltam én is. Mihez tartsa magát egy társadalom, nemzet, ha annak történelmében, csak az elmúlt században, 8 rendszerváltást, rendszerváltoztatást kellett megéljen?
1918 októberében, novemberében következett be az első rendszerváltás. Az elfogadott megnevezése: forradalom. Jelzője is van: őszirózsás. Egy olyan forradalom, amelynek egyetlen áldozata volt csupán, az első háború jelképévé váló Tisza István. Társadalmilag jelentős változásokat hozott, például drasztikusan kiszélesítette a választójog gyakorlását. A politikában parlamentarizmus maradt, a gazdaságban a magántulajdonra épülő piacgazdaság. Azonban sem a külpolitikai, sem a belpolitikai helyzet nem volt arra megfelelő, hogy kiépüljön egy újfajta igazgatás, kormányzat. 1918. november 3-án Padovában aláírták az I. világháborút lezáró békeokmányt, és 1919. január 18-án elkezdődtek a Párizs környéki békék tárgyalásai. Magyarország vesztesként lépett ki ebből a háborúból, egyenlőre nem hívták még meg a béketárgyalásokra, igaz, hogy a győztes hatalmak szemében ekkor nem volt legális kormánya Magyarországnak. Külpolitikában másik fontos gátló tényezőt az ország integritásának megsértése okozta, az, hogy 1918 és 1919 folyamán nem léteztek az országnak számon kérhető határai.
Az 1918. november 16-án kikiáltott Népköztársaság rövid létét azonban nem csak a zűrzavaros külpolitikai tényezők okozták. A háború utolsó évében az oroszországi bolsevik párt magyar csoportjának tagjai, Kun Béla vezetésével, megérkeztek az országba. 1919 márciusában, miközben új demarkációs vonalat húztak a román-magyar határon, kormányváltás készülődött. Az államcsínyt a kommunisták vitték véghez a szociáldemokratákkal szemben. Károlyi Mihály köztársasági elnök telefonon tudta meg, hogy beleegyezése nélkül kiáltották ki a proletárdiktatúrát, az újságból pedig azt, hogy lemondott. Nyugodt ember lehetett, ugyanis tudomásul vette és visszavonult. A Tanácsköztársaság teljesen újfajta, és idegen ideológiája, politikája, gazdasági berendezkedése miatt csak igen rövid provizóriumról beszélhetünk.
Horthy Miklós bevonulása Budapestre
1919. augusztus 1-én hosszas viták után lemondott a Forradalmi Kormányzótanács, a Tanácsköztársaság megbukott. Peidl Gyula vezette szakszervezeti kormány került az ország élére, és kikiáltották a Magyar Népköztársaságot. Céljuk a polgári demokrácia (1919. március 21. előtti állapotok) visszaállítása. A békekonferencián tanácskozó győztes hatalmak Peidl kormányát se ismerték el, Magyarországnak tehát továbbra sem volt külképviselete a tárgyalásokon, ráadásul augusztus 4-én bevonultak Budapestre a román csapatok. Egészen novemberig maradtak, és többek között a Nemzeti Múzeum értéktárgyait önkényesen „mentették”. A Balaton mellett, 1919 tavaszától kezdve azonban már formálódott egy kis csapat, akik függetlenítették magukat a budapesti kormányoktól. Egy angol úriember, Georg Clerk jóvoltából sikerült tárgyalni a szövetséges hatalmakkal, így 1919. november 16-án a „balatoni különítmény”, élén Horthy Miklóssal, bevonult Budapestre.
A képen balra Bethlen István, jobbra Klebelsberg Kunó
1920 és 1944 között egy hosszabb, egységesebb időszak vette kezdetét, amely a Horthy nevével fémjelzett korszakként vonult be a történelembe. Sokan kritizálják, néhányan kételkednek is rátermettségében, de érdemes belegondolni, hogy egy 400 éve nem független és ezekkel az új határokkal eddig nem létező országot kellett megszervezni 1920-ban. Ehhez talált megfelelő embereket: Klebelsberg Kunót, Bethlen Istvánt, akinél kulcsfontosságú szó a stabilitás volt. Az országnak politikai stabilitásra volt szüksége, hogy egyáltalán megszerveződhessen. Ezért lehetséges az, hogy mai szemünkkel visszatekintve, néhány demokratikus lépést félre tett, hogy minél koncentráltabban mehessen végbe az újjászerveződés. Például radikálisan csökkentette a választójoggal bírók számát. Bethlenben érdemes becsülni azt, hogy előre tekintett, és nem csupán túlélni akarta a trianoni sokkot, hanem fejlődni szeretett volna.
Kevés ember mondott ’nem’-et Hitlernek, de Horthy Miklós ezek közé az emberek közé tartozott. Hogy ehhez milyen erő kellett, csak sejteni lehet. Szálasi Ferenc kinevezésének „kérése” régen túl volt azon a határon, amikor ’nem’-et lehetett mondani. 1944. október 15-én Horthy Miklós bejelentette a fegyverszünetet, azonban a kiugrási kísérlet nem sikerült, elvágtak szinte minden kommunikációs csatornát. Este 9 órakor a nyilasok már átvették a hatalmat, betörtek a Várba. Egy nyilas puccsról volt szó 1944. október 15-16-án, amit ők maguk előszeretettel neveztek „hungarista forradalomnak”. Hogy miként működött volna ez a másik fajta szélsőség, nem derült ki.
A képen balra Sulyok Dezső, jobbra Pfeiffer Zoltán
Minden vészjósló hang ellenére a második világháború után, belpolitikai értelemben volt lehetősége a magyarságnak felállni, és az akkor élő emberek éltek is ezzel a lehetőséggel. 1945 és 1947 között, mielőtt 40 évtizednyi idegen igának elviselője lett Kelet-Európa, volt egy demokráciakísérlet Magyarországon. Az, hogy ez végül nem sikerült, olyan addig elképzelhetetlen tényezőknek volt köszönhető, amire nem lehetett felkészülni. Mégis fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a magyarságban volt annyi erő és gerinc egy második vesztes és meggyötört háború után, hogy felmérje először az 1945-ös, majd az 1947-es választások súlyát. 1945-ben egy valódi társadalmi mobilitásra épülő demokratikus állam víziója sejlett fel, olyan karizmatikus egyéniségekkel, mint Sulyok Dezső, Pfeiffer Zoltán, Schlachta Margit vagy Mindszenty József.
1948-at nevezi a történeti szakirodalom a „fordulat évének”. Érdemes azonban 1947-től, pontosabban augusztus 31-től, a „kékcédulás hadművelettől” nyomon kísérni a változásokat. Ez volt az a választás a magyar történelemben, amelyen annak ellenére sem sikerült az MKP-nak parlamenti többséget szereznie, hogy előzetesen a szavazattal bírók 12%-tól megvonták a szavazati jogot, és a választás napján 208 000 hamis szavazatot adtak le országszerte. Az adatok utólagos módosítására volt szükség ahhoz, hogy a prémius rendszer életbe lépésével megszerezzék a mandátumok többségét a parlamentben. Az 1948. június 12-14-én megtartott Egyesülési Kongresszus már átvezet bennünket az elmúlt évszázad legsötétebb éveibe, az ’50-es évekbe.
Ha elsőre nem is rendszerváltásnak, de törésvonalként kell megemlíteni 1956 októberét-novemberét, illetve az utána következő megtorlásokat. 1956-ban fegyverrel igyekeztek elérni azt, amit 1947-ben választások útján nem sikerült. Soha olyan széles társadalmi egység nem alakult ki, mint ezekben a napokban a győztes forradalom mellett. A forradalom és szabadságharc eltiprása után szintén egy rendszerváltozás történt, de egyértelműen restaurálták a pártállam rendszerét. A „legvidámabb barakk” vagy a „gulyáskommunizmus” kifejezés egyértelműen a felszínt takarja, gazdaságilag és talán társadalmilag is, ez a 33 év egy zsákutcába vezetett.
Bal fentről: Konrád György, Makovecz Imre, Bányász Rezső, Lezsák Sándor
A 20. század folyamán A Rendszerváltásként ismert évek a nyolcadik, és egyben utolsó is a múlt század sorsfordulói között. Többen úgy értekeznek erről az eseményről, mintha ez csak egy lenne a rendszerváltozások sorában. Mások, hogy elkerüljék ezt a tévedést inkább „rendszerváltoztatásnak” nevezik, kifejezve ezzel a nép aktív közreműködését az eseményekben. Akik pedig az esemény fogyatékosságát szeretnék hangsúlyozni, gyakran csak „módszerváltásnak” bélyegzik.
Az 1980-as évek közepére egyre nyilvánvalóbbá váltak a rendszer buktatói. Ezt egyaránt felismerték a szerveződő ellenzékben, de az állampártban is. 1985-ben Monoron titokban, majd 1987-ben Lakiteleken – a monorihoz képest már egy monolitabb társaság – ült össze, fogalmaztak meg hibákat, reformtervezeteket, elképzeléseket. Az országban zajló belső lépésekhez szépen hozzásimultak a kedvező külpolitikai körülmények.
A rendszerváltás körüli elszalasztott lehetőségek az emberek tudatában gyakran összemosódnak az első szabadon megválasztott kormány megítélésével. Ezt a kettőt leginkább Antall József személye köti össze, akihez társítunk egyfajta lepaktálás, határozatlanság vádat is. „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” – hangzott Antall József elhíresült mondata. Fanyarú volt, mert hordozott magában igazságot is, de hamisságot is. Nem lehet azonban kétséges, hogy a rendszerváltás későbbi anomáliáért döntő mértékben az MSZMP volt a felelős. Ez különösen a gazdasági helyzetre vonatkozik, amely a munkanélküliség és magas infláció révén társadalmi sokkhoz vezetett. Elmaradt a sokat hiányolt politikai igazságtétel is – ami egy forradalmi váltásnak természetes velejárója lett volna, egy békés, tárgyalásos átmenetben elfelejtődött, legalábbis nem volt teljes. Az 1956-os harcok és véres megtorlások emléke a gyász, megemlékezés mellett másként is hatott: az emberek nem akartak újra vérontást. Lassan 30 év távlatából úgy néz ki, hogy a rendszerváltás egyik legnagyobb hiányosságának az elmaradt felelősségre vonás elmulasztását gondolják az emberek, és ez visszavezet bennünket az elhatározott alkuk vádjához. Azonban ami ezek mellett a leglátványosabb elem, az 1949-es alkotmány hatályban maradása volt. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a rendszerváltás egész eseménysora a tárgyalásokkal, az első szabad választásokkal együtt úgy ment végbe, hogy a szovjet csapatok Magyarországon állomásoztak. Kinek mit üzen ez a mozzanat? Érdemes ezen elgondolkodni.
A rendezetlen és túlhajszolt rendszerek gyanakvóvá tették az embereket. Úgy gondolom, hogy azokat az emberi erőfeszítéseket, amelyek jobbító szándékúak, értékelnünk kell, függetlenül attól, hogy 30-50 év távlatából kimerítőnek gondoljuk-e a változást vagy sem. Helyén kell kezeljük, lehetünk kritikusak is, de nem szabad elvitatni jelentőségét. Tagadni megtörténtségét még kevésbé. Az értékelés és érték megtartás mindig az utókor feladata. Ma Magyarországon már van egy olyan új generáció, akit nem ziláltak szét a századok. Az ő feladatuk – a mi feladatunk nem kisebb, mint kiragadni az elkeseredésben ragadtakat, és új távlatokat nyitni egy nemzet, a saját nemzetünk számára.
Írta: Tuzson-Berczeli Bernadett
<<(El)múlt képek 4. Szent István király és a sütőipar (El)múlt képek 6. Budapest Hölgyeihez!>>
Felhasznált irodalom: Földesi Margit-Szerencsés Károly: Egy nemzet kétségek között. Kairosz Kiadó, 2015.