A kötelező menekültkvóta után hétfőn újabb fontos politikai dossziéban, a kiküldetési irányelv módosításáról tartott szavazáson maradt kisebbségben a magyar kormány. Egyesek attól tartanak, hogy a jelenség a jövőben még gyakrabban megismétlődhet a konszenzusos döntéshozatali kultúra visszaszorulása és a 2017 tavasza óta véglegesen hatályban lévő szavazati rendszer miatt, ami tovább növelte Németország és Franciaország relatív súlyát az EU-ban.
Más szereposztásban, de úgyszólván megismétlődött hétfőn a kötelező ideiglenes menekültkvóták két évvel ezelőtti elfogadásakor előállt helyzet, amikor a tagállamok foglalkoztatási miniszterei a kiküldött munkavállalókról szóló irányelv felülvizsgálatáról (egészen pontosan az erre vonatkozó közös tanácsi álláspontról) döntöttek. Magyarország ahogy 2015 szeptemberében, úgy két évvel később is negyedmagával kisebbségben maradt a szavazás során, miután nem értett egyet a tagállamok többségének támogatását élvező kompromisszumos javaslattal.
A 2014-es klímapolitikai célok rögzítését is beleszámítva ez már a harmadik politikai szempontból nagy jelentőségű dosszié, amit Magyarország és más közép- és kelet-európai tagállamok akarata ellenére, azon átgázolva szavazott meg a Tanács. Jóllehet, ez a három téma csak a töredéke azoknak a jogalkotási kezdeményezéseknek, amelyekről a tagállamok döntenek, egyesek attól tartanak, hogy a jövőben egyre gyakrabban előfordulhat ilyen eset, elszigetelve jellemzően közepes és kisebb méretű országokat, és elbillentve a mérleg nyelvét egy irányba olyan kérdésekben, ahol markánsan eltérnek a nyugati és a keleti partnerek érdekei és/vagy álláspontja.
EU-források arra is felhívják a figyelmet, hogy a Tanács a közelmúltban a 2020 utáni kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS), illetve az ETS-en kívül eső szektorok kibocsátás-csökkentésére vonatkozó általános megközelítését (közös álláspontját) 8-9 tagállam ellenkezésének dacára fogadta el minősített többségi szavazással. Ilyenre korábban csak elvétve volt példa, ha egyáltalán.
Ez a BruxInfónak nyilatkozó megfigyelők szerint egyfelől annak a megközelítésnek a térhódítását tükrözi, miszerint nem kell mindenáron, minden kérdésben konszenzusra jutni. Tudvalevő, hogy bár a jogalkotási dossziék elsöprő többségéről ma már minősített (általában kétharmados) többséggel lehet dönteni, a mindenkori soros EU-elnökség rendszerint minden tagállam beleegyezését megpróbálja megnyerni az ügynek és csak végső eszközként folyamodik a szavazáshoz.
A konszenzusos döntéshozatali kultúra mintha – legalábbis az EU egésze számára lényeges kérdésekben – visszaszorulóban lenne, és arra sem árt emlékeztetni, hogy az Európai Bizottság elnöke, valamint az Európai Parlament a minősített többségi döntések még gyakrabb és még több területre (például egyes adópolitikai kérdésekre és külpolitikai döntésekre) való kiterjesztését szorgalmazza.
A jelenségnek azonban van egy ritkán tárgyalt, kevésbé a reflektorfényben lévő aspektusa is. Az új szavazási rendszerre való végleges áttérés, 2017 májusa óta nehezebbé vált az úgynevezett blokkoló kisebbség tető alá hozása a Tanácsban. Az új, kettős többséget igénylő rendszerben a minősített többség eléréséhez a tagállamoknak az EU népességének legalább a 65%-át képviselő 55 százaléka szükséges. A minősített többség elérését meghiúsító blokkoló kisebbség eléréséhez ezért legalább 13 tagállam és 170 millió lakos kell. Ami sokkal nehezebben jön össze, mint a régi szisztémában.
Egyes diplomaták egyenesen úgy vélik, hogy az új, 2014 óta papíron már létező, de csak idén véglegessé vált szavazási rendszerben Németország Franciaországgal összefogva lényegében mindent meg tud gátolni.
Mindez azt is előrevetítheti, hogy a V4 számára is nehezebbé válik olyan javaslatok elhárítása, amelyek nyugati-keleti választóvonalak mentén osztják meg az EU-t. A kiküldött munkavállalókra vonatkozó irányelv szavazásakor a franciák és szövetségeseik még ezt sem bízták a véletlenre és nemes egyszerűséggel leszalámizták a cseheket és a szlovákokat a V4-es közös álláspontról, magára hagyva Magyar- és Lengyelországot.
A magyar kormány részben ezen tapasztalatok miatt attól is egyértelműen tart, hogy a holtponton veszteglő dublini menekültügyi reform apropóján is megismétlődhet a két évvel ezelőtti fiaskó, amikor a tagállamok miniszteri szinten minősített többségi döntéssel fogadták el a kötelező, ideiglenes menekült-elosztási mechanizmust. Németországnak úgy tűnik egyáltalán nem lenne ellenére, hogy ezzel a módszerrel (amibe jogilag amúgy nehéz lenne belekötni) kényszerítse ki a döntést a régóta húzódó menekültügyi reform ügyében.