A velünk érző történelem – talán ebbe a mondatba lehetne összefoglalni a nyugati sajtóban, 1956-ban megjelent karikatúrák gyűjteményét. Velünk éreztek és értettek egyet és ennek vitriolosan hangot is adtak. Például a legrangosabb és legrégebbi svájci szatirikus lap a zürichi Nebelspalter folyamatosan közölt hazánkról grafikákat. Az eredménytelensége nem rajtuk múlott. 1956 karácsonyán és még 1957-ben is rólunk és tőlünk volt hangos sok helyütt a külföldi sajtó. Fülöp Márton az akkor készült karikatúrákból készített összeállítást – a teljesség igényével.
1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei élénk visszhangot keltettek a nemzetközi sajtóban, így természetesen a vicclapok reakciója sem maradt el. Ez utóbbiak egyrészt a modern szatíra bevett eszköztárával (karikatúrák, gúnyos karcolatok, stb.) kritizálták a szovjet vezetést, Kádár Jánost, valamint a nemzetközi segítség elmaradásáért a Nyugatot. Másrészt viszont nem kifejezetten nevettető szándékú műalkotásokat is közöltek, amelyekkel a szabadságharcosokkal való szimpátiájukat kívánták kifejezni. Három, a vasfüggönyön túli német nyelvű szatirikus folyóirat – a svájci Nebelspalter, az NSZK-s Simplicissimus, valamint a Nyugat-Berlinben megjelenő, de a keletnémet lakosság számára íródott, rendszeresen becsempészett Tarantel – magyarországi történésekre reflektáló grafikáit mutatjuk most be.
A nyugatnémet újságok a híráramlás nehézkessége miatt eleinte nehezen tudták értelmezni az eseményeket, így igyekeztek tárgyilagosan tudósítani a helyzetről. Miután azonban híre ment a Varsói Szerződés haderejének főparancsnoka, Konyev marsall által vezetett szovjet hadsereg közbelépésének, a cikkekben érezhetővé vált a demokratikus szabadságjogok érvényesítéséért való kiállás brutális megtorlásán való felháborodás, a szolidaritás a magyar néppel, illetve a sajnálkozás a Nyugat cselekvésképtelensége miatt .
Az már komoly: svájci vicclap hazánk mellett
A vicclapok reakciója sem maradhatott el. Egyrészt a modern szatíra bevett eszköztárával kritizálták a szovjet vezetést, és a saját nyugati bénultságukat (a lapok munkatársainak szemében a segélyszállítmányok küldése és a menekültek befogadása nem bizonyult elegendő segítségnek),Nem nevettető szándékkal pedig megtalálhatóak a szabadságharcosokkal való szimpátiájuk is.
A három német nyelvű lap közül az 1956-ban Franz Mächler szerkesztésében megjelenő, Nebelspalterben található a témával kapcsolatos legtöbb cikk és grafika. Az 1875-ben alapított zürichi újság a világ legrégebbi vicclapja. A 20. század elejéig – az első főszerkesztő, Jean Nötzli haláláig – harciasan antiklerikális, hazafias, a svájci konzervatív polgársággal szembenálló politikai vicclapként működött, ezután mintegy két évtizedig meggyengült ez a politikai jelleg, de miután 1927-ben Carl Böckli átvette a lap szerkesztését, újra megerősödött. A Nebelspalter harcot hirdetett a nemzetiszocializmus ellen, ezzel párhuzamosan a sztálini Szovjetuniót is egyre élesebb kritikával illette, s a hidegháború idejére már egyértelműen az antikommunizmus lett a fő irányvonala. Többek között ennek is köszönhető, hogy az újság nagyfokú érzékenységet tanúsított a magyar forradalommal szemben. Az antikommunista beállítottság egyébként a svájci nemzeti identitás egyik alapvető jegye volt ekkoriban, ami bizonyos fokú szégyenérzettel is párosult a svájci állam második világháborús viselkedése, elsősorban a zsidóságnak egyáltalán nem kedvező menekültpolitikája miatt .
Felirat: Nagy Testvér ments meg! – Bocs, de e pillanatban egyik kezem sem szabad ( Nebelspalter, 1956. december 12. )
A Tarantel című lapot1950-től 1962-ig adta ki – az Egyesült Államok pénzügyi támogatásával – a korábban a keletnémet hatóságok által meghurcolt, majd NKVD-fogolytáborba zárt Heinz Wenzel (álnevén Heinrich Bär ). A havonta kiadott újságot Wenzel kommunistaellenes hecclapnak szánta, fel akarván nyitni a keletnémetek szemét. Ebből adódóan a Tarantelben kizárólag a keleti blokk államainak (elsősorban az NDK és a Szovjetunió) vezetőit, illetve azok intézkedéseit kifigurázó viccek jelentek meg (ebbe a tematikába magától értetődően az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése is beletartozott), gyakran meglehetősen közönséges stílusban. Az újság 1962-ben megszűnt, mert terjesztése a berlini fal megépülése miatt az addiginál is nagyobb akadályokba ütközött.
A három újságból összegyűjtött rajzok kizárólag az 1956. október 31. és 1956. december vége közötti időintervallumot ölelik fel, ezt az időszakot viszont a teljesség igényével.
Felirat: Morbid állami ünnepség Budapesten. – Desztalinizálva – rehabilitálva – exhumálva – államilag újratemetve. Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf., 44. sz. (1956. október 31.) 33.
Felirat: Korunk emberei: Kádár János. Henry Meyer-Brockmann rajza. Simplicissimus, 3. évf. (1956) 49. sz. (1956. december 8.) 774.
A politikusok többnyire mint a szabadság és a forradalom eltiprói tűnnek fel, de emellett több ízben megjelenik a felkelést vérbe fojtó szovjet intervenció allegóriája is: a Szovjetunió – ha éppen nem az egyik kommunista politikusa személyesíti meg – ördögi teremtmény, szovjet katona (illetve a kettő ötvözete) vagy tank alakjában pusztítja el a magyarságot. A magyarokat egy halott vagy egy súlyosan sérült/haldokló ember szimbolizálja az ábrázolásokon. Az elnyomó és az elnyomott is egyértelműsítő attribútumokkal van ellátva. A magyarok esetében ilyen a Kossuth-címeres zászló, huszárviselet vagy csak egyszerűen a „Magyarország”-felirat, a szovjet fél esetében pedig a sarló-kalapács.
Felirat: „Vajon mindig tudunk majd elegendő nyomást gyakorolni?” Bernhard Merz rajza. Nebelspalter, 82. évf. 45. sz. (1956. november 7.) 21.
Felirat: Felháborodás és tehetetlenség. Jakob Nef rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 27.
Felirat: Magyarországot végre meg kell szabadítani a nyugati befolyástól! Fritz Kredel rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 47.
Felirat: A szörnyeteg felnyitotta az emberiség szemét! Alexander M. Kaiser (álnevén: A. M. Cay) rajza. Nebelspalter, 82. évf. 49. sz. (1956. december 5.) 7.
A sajtó sürget, a Nyugat közönyösen szemlél
Szintén gyakori motívumként fordul elő ebben az időben a Nyugat, melynek politikusaival és átlagpolgáraival szemben meglehetősen negatív kritikákat fogalmaznak meg a karikatúrák, amiért nem nyújtottak érdemi segítséget a magyar népnek. A cilinderes Uncle Sam, a hálósipkás Deutscher Michel , az „ENSZ”-feliratot viselő alak és a többiek tétlenül szemlélik a forradalom leverését (már ha egyáltalán meghallják Magyarország segélykiáltását), a nyugati emberek nem törődnek semmivel, csak a fogyasztói cikkek felhalmozásával, és közömbösen vagy képmutatóan viselkednek a Magyarországról érkező menekültekkel szemben is.
Felirat: Miközben Magyarország vérzik! (az újságcímlapokon: Bajbajutottak serege özönlik Ausztriába – Magyarország. Deportálások. Éhség. – Tombol az orosz-kommunista terror.) Werner Büchi rajza. Nebelspalter, 82. évf. 47. sz. (1956. november 21.) 45.
Felirat: „Mit akarnak maguk itt? Ez Magyarország belső ügye!” Fritz Behrendt rajza. Nebelspalter, 82. évf. 49. sz. (1956. december 5.) 31.
Ezek a grafikák – hasonlóan a többi nyugati médiaorgánumhoz – sokszor a nemzetközi politika kontextusába helyezve igyekeztek interpretálni a magyar forradalom eseményeit, így azok nemegyszer olyan témákkal együtt merülnek föl, mint a szuezi válság, a melbourne-i olimpia, a lengyelországi zavargások, valamint az 1953-as keletnémet felkelés, amely ugyanúgy a szovjet csapatok közbelépésének eredményeként fulladt kudarcba.
Felirat: „Gyere, mossunk kezet a Szuezi-csatornában!” Die Tarantel, 7. évf. 75. sz. (december) 3.
Az utolsó kép a romos Budapestet szenteste, ahol a karácsonyfát egy romba dőlt épület még megmaradt falai alkotják, a magyarok iránti együttérzést akarták képi formába önteni.
Felirat: Budapesti Karácsony (Die Tarantel, 7.évf.75.sz. dece,ber 8 )
Forrás: archivnet.hu
Felhasznált fotók: archivnet.hu