Az ősz egyik legszebb látványa a Hortobágy térségében az első darvak érkezése. 20-30 ezres csapatokban vonulnak át, páratlan látványt nyújta a természet kedvelőinek. Az évezredek alatt tartották a darut az istenek hírnőkének, a vándorok védelmezőjének, a halhatatlanok követének. Az ornitológiai Grus-grus néven jegyzi őket, egyedeik délre tartva, Eurázsiából indulva ejtik útba hazánkat, hogy néhány hét pihenés után újra útra keljenek. Évente közel 160 ezer madár és fiókája érkezik és időzik nálunk az első hó érkezéséig.
Hazánkban utoljára a 20. század elején költöttek, azóta csak átvonulóként látogatnak hozzánk. Elsősorban a Tisza mentén és a Tiszántúlon (Hortobágy, Kardoskút, Szegedi Fehér-tó) figyelhetjük meg őket. Szeptember és november között több tízezres csapatok tartózkodnak ezeken a területeken. Előfordult, hogy kisebb csoprtjaik át is telelnek hazánkban, sőt az utóbbi években már a nyarat is nálunk töltő példányok is előfordultak. (Ez az ornitológusok számára egy újbóli hazai költést jelez)
A daru madarat mindig tisztelték – itthon is, külföldön is és már az ókorban is. A rómaiak csodálták fáradhatatlan repülését, a daruszárny amulett volt, amelyről azt tartották, hogy megóv a kimerültségtől. A görögök mint az istenek hírnökeként emlegették, és a vándorok égi védelmezőjének tartották. Sőt, bizonyos krónikák úgy tartják, hogy a darvak ék- alakú repülésének mintáját alkalmazhatták az első betűk alkotásakor is. Gondoljunk csak az ékírásra, vagy az A, V és M betűkre- állítják igazolásul.
A Daruvá változó
Az bizonyos, hogy Keleten, Kínában is mindig nagy kultusza volt ennek a madárnak. Ott a halhatatlanok hírnöke a daru. Az időszámítás kezdetétől fogva úgy tartották, hogy a halhatatlanok daruháton járnak és így repülnek az égben – például Sou-hszing, a halhatatlanság istenének az állata is egy szent daru. A kínai festészetben is gyakorta ábrázolják e madarat a hosszú élet (és halhatatlanság) jelképeként, a darut a fényesség ősprincípiumával, a janggal vonják kapcsolatba.
De mindközött talán a taoisták megfogalmazása a leginkább elgondolkodtató számunkra. Ők ugyanis a halálra hasznáják azt a kifejezést: „daruvá változni” – mondják elhalálozáskor.
Hagyományos daru madár – akvarell ( Fotó: dreamstime.com)
Magyarországon is mindig tisztelettel fogadták ezt a madarat, A XVI. századtól maradtak fent írásos krónikák a szelíd darvak tartásáról, sőt a nemesi udvarházak darvait gondozó darvászokról is. A parasztudvarokban pedig még a századforduló idején is tartottak szelíd darut. A darufiókákat gondosan felnevelték, szelidítették és gond-baj üző madárnak tekintették. Mivel a daru önmagában is egy félénk állat, hamar jelezte ha veszélyt érez, így az emberek számára is megfelelő porta őrzőnek tűnt. A néphagyomány alapján egész darucsapatokat is tartottak bizonyos vármegyék, hogy várfalaikat így őrizzék, még a töröktől is. A daru ugyanakkor a parasztporták díszmadara is volt. Egy-egy tollnak igen nagy értéke volt, egy-két köböl búza áráért lehetett csak hozzájutni.
A Védett madár
Tolla ma már nem gyűjthető, sőt a hatályos törvények alapján nem is birtokolható: a daru ugyanis védett madár, eszmei értéke 50 ezer Forint egyedenként, tolla pedig a védettség alá eső állat származékaként, ( a hatályos természetvédelmi törvény hatálya alapján) bírság alá tartozik.
Daruvonulás szempontjából Hortobágy szinte egész Európa legkedveltebb állomása. Évente majd 160 000 egyed fordul meg itt. Október közepén a szinkronszámlálások során egy nap alatt becsült darvak mennyisége meghaladta a 110 ezres egyedszámot is. A közeli tarlókon táplálkozó darvak 20-30 ezres csapatokban vonulnak éjszakázó helyükre, páratlan látványt nyújtva így a naplementében. A darvak általában hangosan és messze hallhatóan vonulnak és érkeznek. A dorombolástól a visításig igen sokféle hangot képesek kiadni. Légcsövük nagyon hosszú és a légcsövet alkotó csontos gyűrűk elvékonyodtak és könnyen rezonálnak, ezáltal felerősítik a gégefőben képződő hangokat, amelyek így egyes esetekben másfél kilométernél messzebbre is elhallatszanak. Az idősebb egyedek jellegzetes hangjai mellett általában a fiatalok sipítozós hangjai is hallhatók.
Fészkerakó helyeikről, az eurázsiai sztyeppépkről indulnak, télire Észak-Afrikába, Dél-Európába, valamint a Közel Keletre vonulnak. Nyár végén, ősz elején kezdik meg a gyülekezést, majd útnak indulnak az első csapatok. Három vonulási útvonaluk Nyugat-, Közép- és Kelet Európán keresztül vezet, egyik kiemelkedő állomásuk hazánk, ahol „félúton” megpihennek. Az első rajok szeptember végén, október elején érkeznek, vendégszeretetünket egész ősszel élvezik, a legutolsó csapatok november közepéig maradnak, de leginkább az első hó lehulltáig. Hazánkban a további útjukhoz szükséges tartalékok szerzik meg, főként a mezőgazdasági területeken, ahol a keményítőben gazdag táplálékot keresik, leginkább a learatott kukoricatarlók pergési veszteségeit kedvelik. Az éjszakákat általában valamely lápos területen, leeresztett halastavon töltik 10-, 20- de akár 50 ezres egyedszámú csapatokban. Napkeltekor a szélrózsa minden irányába rebbennek fel, százas csoportokra oszolva látogatják a környező szántókat. Rendkívül óvatos, éber madár, fészkelésekor és vonuláskor is a nyílt, átlátható területeket kedveli.
Felhasznált források: Wikipedia, madarpark.hu
Címlap fotó: : MTI/ Czeglédi Zsolt