Angela Merkelt tulajdonképpen leváltották. Mindenki érzi ezt, csak ő nem.
8,6%. Hivatalban lévő német kancellár még soha nem veszített ennyit választásokon. Ha Merkel értené ezt, és ismerné a demokrácia íratlan szabályait, elhinné a választás eredményét és felajánlaná lemondását. Ahogy ez általában lenni szokott, ha a felelősség szavát komolyan vesszük.
Mert senkinek sincs nagyobb felelőssége a CDU, Európa egyik leghatalmasabb és legmegbízhatóbb polgári pártjának szétesésében, mint Angela Merkelnek. Annak az asszonynak, aki életét az NDK-ban kezdte, mert evangélikus pap apja az NDK-t nyilvánvalóan többre tartotta, mint az NSZK-t, ha az 50-es években szabad akaratából az NDK-ba költözött Hamburgból. Bár a papa nem volt kommunista, de nem is határolódott el tőlük.
Az ember lépten-nyomon észreveszi, hogy Angela Merkel – és ezt én mondom, egy olyan svájci, aki a régi Németországban élt és tanult – szóval Angela Merkel ezt a régi Németországot csak mendemondákból ismeri. Talán ezért van az, hogy ennek a Németországnak a tulajdonképpeni állampártját, a gazdasági csoda-pártot, a katolikus Adenauer-pártot addig bomlasztotta, míg sikerült tönkretennie. És ha az egykori konzervatív párt konzervatív választója lojalitását felmondja, akkor nincs megállás.
Mert ne ámítsuk magunkat, ez a párt tönkre van téve. Mi svájciak, akik a CVP és az FDP szétesését megéltük, talán jobban látjuk ezt. Az a polgári, ráadásul konzervatív párt, amelyik megengedi, hogy tőle jobbra politikai alternatíva jelenjék meg, az esetek többségében bukásra van ítélve, hacsak maga nem tolódik újra észrevehetően jobbra. De ehhez válság idején gyakran hiányzik az erő. Amennyire a történelmet át tudom tekinteni, szinte soha nem sikerült a konzervatívoknak visszanyerniük elveszített konzervatív választóikat.
Mert a konzervatívoknak az a jellemzője, hogy sokáig és türelmesen hagyják magukat félrevezetni, elmennek választani, megerősítik pártjukat, aztán megint megválasztják őket – de egyszer csak betelik a pohár. Ha a konzervatív választó feladja lojalitását, akkor bizony nincs tovább, akkor ezek a hajdani hű választók eltűnnek örökre. Nem csoda, hogy a bajor CSU pánikba esett. Mert a CSU valaha volt legnagyobb politikusa, a nagy Franz Josef Strauss szavai szerint a jobbközéptől jobbra legföljebb Dzsingisz kán állhat. Strauss jól ismerte a jobboldali tundrában leselkedő veszélyt.
A tanácstalanok tanácsa
Miért veszített Merkel? Ha az elmúlt napokban a médiát hallgattuk, néztük, olvastuk, feltűnt, milyen ritkán beszéltek tartalmi kérdésekről. Sem az újságírók, sem a politológusok, sem maguk a politikusok. Mintha a választás valamiféle sporttudósítás része lett volna csupán, az eredményeket csűrték-csavarták, az edző szitkozódott, boncolgatták a csapatösszeállítást. Nemsokára új csapatot állítanak össze és Jamaicanak nevezik majd, mint a karibi térségből való kevésbé sikeres nemzeti válogatottat. Jamaica. Egy szó, amely a megfontolt német polgárokban furcsa asszociációt ébreszt, és összefoglalja az egész nyomorúságot, amelybe az egykor oly felelősségteljes CDU esett.
Jamaika? Are you kidding me, mondaná az amerikai, karodba akarsz zárni? Aki a Jamaica szót hallja, a féktelen, dübörgő rasztásokra gondol, akik a strandon Bob Marley zenéjére táncolnak, miközben körbeadják a jointot. De mitől Jamaica Németország? Hogy a Zöldekből, az FDP-ből (sárgák) és a CDU/CSU-ból (fekete) Jamaica-színű kormány alakul? Persze, legyen, de hamarosan úgyis csődöt mondana, vagy siettetné a CDU hanyatlását.
A helyzet komoly, a régi Szövetségi Köztársaság hanyatlik. A szakértők pedig, akiknek ezt a korszakváltást a maguk választásától meglepődött németeknek meg kellene magyarázniuk, felszínes koalíciós vartyogásba menekülnek. Csak kevesek szólnak arról, hogy a merkeli politika mely tartalma vezetett a német pártstruktúra második világháború óta legnagyobb megrázkódtatásához.
A CDU amputálva van, az 1863 körül alapított SPD-t az 1890-es évek szintjére süllyesztették. És ezen a romhalmazon egy új párt nőtt ki, hogy a semmiből a parlament harmadik legerősebb pártja legyen. Ha ilyen dolgok történhetnek, akkor politikailag nagyon sok minden történik. A németek – mint korábban a britek vagy az amerikaiak – a status quo-n bosszankodnak, egyszerűen nem tudnak fölötte napirendre térni. Jamaika? No, woman no cry, énekelte Marley. Ne sírj asszony, ne sírj.
Az AfD nyert, habár kiszámíthatatlan pártként viselkedik, habár néhány vezetője tetszés szerint hülyének, ízléstelen, kétes és elfogadhatatlan személynek mutatkozik. Az AfD annak ellenére nyert, hogy ellenfelei a leghitványabb minősítéssel illették, amivel Németországban egy pártot minősíteni lehet, azaz folyamatosan náci-pártnak nevezték, szélsőjobboldalinak, populistának, pedig nem szolgáltak rá. És ez a teljesen elátkozott és kirekesztett párt a szavazatok 12,6 százalékát megkapta. Ha jobb híre lenne az AfD-nek, akkor 20 % körül végeztek volna. Ha Merkel egy Jamaica-kormányt hoz létre, az AfD ezt az értéket 4 év múlva el fogja érni, hacsak nem sodródik káoszba, ami éppenséggel elképzelhetőnek tűnik. Sejteni lehet, hogyan érezheti magát egy megfontolt konzervatív német választópolgár.
Persze van néhány oka az AfD jó eredményének, de bizony ritkán fordul elő, hogy egy politikus maga annyi hibát követett volna el, mint Angela Merkel. Az euró összeomlását sohasem oldotta meg jól, nem használta ki az ország jó ideje tartó gazdasági prosperálását, az ipar támogatása helyett – amelyben bátor, liberális politikát folytathatott volna – középkori szélkerekekről győzte meg a németeket, és a Zöldekkel együtt imádkozott a naphoz. Sorolhatnánk.
Angela Merkel olyan politikát folytatott, amelyet egész nyugaton megfigyelhetünk, és amely mindenütt csődöt mondott, mert igen népszerűtlen. Az elmúlt 15 év ellenőrizhetetlen migrációja, amelyet a választók nem kívántak és felhatalmazást sem adtak rá soha, emberek millióinak bevándorlása, amely az országot minden módon megváltoztatja, annyira, amilyet soha nem tudtunk volna elképzelni.
Ki engedte meg, ki akarta, kinek hoz ez hasznot? A tömeges bevándorlás következményeitől nem érintett, jól megfizetett és jól képzett elit tétlenül nézi, hogy a migránsok kihasználják a jóléti társadalom előnyeit, a biztonsági őrökkel körbevett elkényeztetett politikusok elvárják,hogy a polgárok elviseljék az importált bűnözést, a terrort és ezek következményeit, hangzatos beszédeket tartanak, vagy éppenséggel elhallgatnak mindent. Állítólag értelmes államférfiak hagyják, hogy a társadalom teljesen átalakuljon, anélkül hogy számadást adnának róla mennyire tesz ez jót, vagy polgárháborút hoz-e? Igen, bizonyos politikusok, mindenekelőtt Angela Merkel ezt az átalakulást egyenesen forszírozzák, – anélkül, hogy bárkit megkérdeznének róla, senkit, sem a parlamentet, sem a kormányt, sem az EU-t, egyetlenegy német polgárt sem.
Ritkán döntött egy politikus ennyire önkényesen arról, hogy országa másféle ország legyen, és ritkán kapott egy kancellár a választóktól ennyire félreérthetetlen ítéletet, hogy mit gondolnak erről. 8,6 %. Ennek a számnak a jelentését csak Angela Merkel nem érti. Ez talán a legkeserűbb irónia: egy politikus, aki annyira békésnek tűnik, akitől senki nem fél, és ez a látszólag békeszerető politikus egész Európát destabilizálja.
Amikor a zsidók elfeledkeztek Istenről, Hóseás próféta számtalan büntetést ígért nekik:„Mert aki szelet vet, vihart fog aratni. Vetése nem indul szárba, termése nem ad lisztet: ha adna is, idegenek nyelik be azt.” (Hós 8,7)
Talán Merkelnek, egy pap lányának, újra kéne olvasnia a Bibliát. Aztán pedig gyorsan távoznia.
Az eredeti cikk: https://bazonline.ch/ausland/europa/sie-saete-wind-und-erntete-sturm/story/17301936#mostPopularComment
(Markus Somm, Basler Zeitung, 2017. szeptember 30.)
Fordította: Rab Irén