Ott állt télikabátban a Héven – és rendíthetetlen volt, akárcsak Andersen ólomkatonája a mesében. Óriás kék bőrönd gurult mellette, hátán hátizsák tele tömve, kezében gyűrött zacskók. És persze a télikabát – nyárias idő van, kora este, napközben még 31 fokot mértek… Panasz-korban van. Kamaszodik. Lehet 17 éves. Vajon hova tart – itt a felnőttkor küszöbén, merre bukdácsol ép begombolt téli kabátban?
Az utazóközönség nem veszi észre, nem reagál rendíthetetlenségére. Ahogy ott áll, sziklaszilárdan a tömegközlekedésben. A péntek esti meleg közönyben, talán a hét törpe is lehetne. Egyszerre. Az sem biztos hogy feltünne, bárkinek. Pedig fojtott haragja némán is sugárzik. Áll, rendíthetetlenül, a futó tájat követi. Két megàlló múlva ül le – a babakocsiknak szánt ülésekre, egyszerre kettőre a bőröndjének külön helyet szorítva. Télikabátja szekrényszagot áraszt
– Na, Hello – mondja kamaszul már a telefonba. A téli kabátot fél kézzel gombolja – hát na ja… Hallod…- meséli. – Aha most megyek. Igen, elköltözöm. Aha…- kamasz kötőszavakkal hadarja. – Naaa, végig a buszon, két szatyor, táska, cipeltem. Meg persze télikabátban! – Megnyugszom, ő is tudja.
Elképzelni könnyű amiről kamaszkodik, amit kamaszul elmond és panaszkodik – amit próbál a telefonba elhadarni. Sok holmi, nagy indulat, óriás bőrönd és az-ide-vissza-én-ugyan-nem-jövök-többet dühe.
Hát ezért a télikabát ? Költözés. Hiszen az ember nem megy el csak úgy, 16-17 évésen akár „örökre” is, egy nyár este, téli kabát nélkül. – A tankönyveimet persze otthagytam… – folytatja a telefonba.
Logikus. Az ember ennyi évésen mi mást és hogyan tehetne. Télikabátban, nyárias este, a tanév idején: mint otthagyni a tankönyveit. Anya-apa kötelék nincs, szakad, vagy a szakító próbáját éli. Már ép nem volt aki rászóljon, a tankönyveeiiid, aki utána szaladjon, hogy inkább ezt a pulcsiiit és ne még a télikabátot… Nem volt senki, aki utána szaladt? Még ne tedd – még nincs itt az ideje. Csak a sarokig fuss inkább, járd körbe a házat, a tömböt, a nappalit, de gyere-vissza-kérlek, ha lehűlt a láz.
Anya vagyok – igyekszem megérteni. Mi történik?? Vajon meddig tart ilyenkor az örökké…
– Hát nem tudom, hallod, úgy volt, apámtól jah… – félszavak újra, negyedekké harapja időnként. Telefonál. Leteszi. Mást hív. Higgadtabb.Tájékoztat, majd-hívlak-ol kamaszul. Majd bulit szervez. Végül csendben magába mélyed pár percet. Leveszi a kabátját. Újra telefonál …
És kibukik a szög a zsákból, itt a tömegközlekedésen megtudok mindent, előszivárog a kamasz panasz-történet. Egy leendő férfiember kamaszkorában egy fejezet – talán nem is az első – amikor gyermekkorából már kinőve, a felnőtteknek kijáró akarattal, billegve a két korszaka között határozott és döntött – Apám mondta, hogy pakoljak el a fotelből. Mondtam jó, majd, okay. Aztán bejött megint és mondta hogy háromig számol. Hát elszámolt. Én meg semmi… Úgyhogy elköltöztem. Most megyek Anyámhoz, jah…
Logikus.
Logikus?
Fázold Helga
Induló sorozatunk, a Tini világ , anyák, szülők és szakemberek véleményeit igyekszik összegyűjteni az egyik legnehezebbnek tartott időszakról, gyermekünk kamaszkoráról.
Következő cikkünk a Tini Világban: a Kamasz anyák 11+ parancsolata ( „Ne hagyd magára, Ne gondold, hogy Rád haragszik….”)