Napjainkra már teljesen természetes, hogy egy élelmiszerboltba betérve szeletelt kenyeret tehetünk a kosarunkba. Pedig ez az új „találmány” nem is olyan régi keletű. A szeletelt kenyér 1928-ban jelent meg a polcokon. „A legnagyszerűbb előrelépés az élelmiszeriparban a csomagolt kenyér óta” – jelezték előre a reklámok. Győzedelmes előretörését az Egyesült Államokban azonban egy rendelet törte ketté, amely betiltotta az előre szeletelt pékáruk forgalmazását.
1943-ban a Földművelésügyi Minisztérium illetékesei és a háború során az élelmiszerek megfelelő elosztásáért felelős apparátus feje, Claude R. Wickard azzal a közös ötlettel álltak elő, hogy még az év során betiltatják az előre szeletelt kenyerek forgalmazását. Maga a tiltás oka nem volt teljesen tisztázott; utólag az erőforrások vonatkozásában történő háborús védelmi intézkedésként magyarázták, utalva a viaszpapírra, a fémre, de legfőképpen a felszeletelés közbeni morzsolódás következtében elvesző élelmiszer tonnákra. Néhány szakértő szerint azzal ált összefüggésben, hogy az árak kiszabásáért felelős hivatal engedélyezte a liszt tíz százalékos emelését.
Abban az időben az előre szeletelt kenyér különösen népszerű terméknek számított Amerika-szerte. Így várhatóan a rendelkezés hosszú távú hatásaként a kenyérfogyasztás csökkentését is várták, ami értelemszerűen redukálja a liszt iránti keresletet, csökkenti az árakat, ráadásul növeli a búzakészleteket.
A viaszpapírra vonatkozólag is lehetett a tiltásnak előnye, a szeletelt kenyerek betakarásához ugyanis vastagabb papírcsomagolás volt szükséges, hogy megvédjék a terméket a kiszáradástól. Hivatalos okként ezt jelölték meg a kenyértípus betiltásának magyarázataként, ami azért is különös, mert akkoriban egyáltalán nem volt hiány viaszpapírból. A kenyérgyártó cégeknek több hónapra elegendő tartalékuk volt belőle. Továbbá a búzakészletek védelme és növelése is ésszerűtlen indoknak tűnik, a tilalom idején ugyanis az Egyesült Államokban több mint egymilliárd véka búza volt a raktárakban, ezen mennyiség pedig akkor is minimum két évre lett volna elegendő, ha azalatt egy gabonaszemet sem ültetnek el az országban.
Sokakban felmerült, hogy mivel a kenyér előállítás során számos fémeszközt alkalmaznak, a tilalom esetleg a fel- és elhasznált fémmennyiség csökkentését kívánta elérni. Ám ez az érv is gyenge lábakon áll, ugyanis az élelmiszeripari cégek akkorra már rég beszerezték a szeleteléshez szükséges eszközöket, újak megvásárlására pedig minimális példa volt csupán. Ráadásul az ezekhez a nagyméretű gépekhez szükséges fém mennyisége elenyésző volt.
Nem meglepő, hogy a népesség meglehetősen csalódott volt, mikor értesült a tilalomról. A termék népszerűsége az amerikai háztartásokban olyan jelentős volt, hogy egy gyakran használt szólást is alkottak vele: „a legjobb dolog a szeletelt kenyér óta”. A The New York Times még egy aggódó háziasszony levelét is megjelentette a témával kapcsolatban:
„Szeretném tudatni Önökkel, hogy mennyire fontos a szeletelt kenyér a háztartások morálja és mentális egészsége szempontjából. A férjem és négy gyermekem állandó rohanásban vannak a reggeli ideje alatt és után is. A szeletelt kenyér hiánya esetén a kenyeret magamnak kell felszelnem, fejenként két-két szeletet, amely összesen tíz. Ha az elvitt ebédhez szükséges mennyiséget is beleszámoljuk, az már húsz szelet. És ekkor még nem is beszéltem az én két szeletnyi pirítósomról. Huszonkét szelet kenyér felvágása a nagy sietségben!”
A háziasszony és sok más amerikai megkönnyebbülésére három hónappal a korlátozás bevezetését követően, 1943 márciusában a rendeletet érvénytelenítették. A tilalom megszüntetésekor Wickard bejelentette, a megszorítás előidézte megtakarítás nem érte el az előzetesen elvártakat.
Forrás: Múlt-kor