Az egész világot elkápráztatták a magyar férfi 4×100 méteres váltó tagjai, akik az országos csúcsot kétszer is megjavítva bronzérmet szereztek a Duna Aréna őrjöngő szurkolói előtt a 17. FINA vizes világbajnokságon. Hétfőn Hosszú Katinkának drukkolhatunk, igaz, fináléja alatt túl sok izgalomra nem lehet számítani, olyan fölénnyel utasította maga mögé az elődöntő mezőnyét.
Az úszóversenyek első esti programja a férfi 400 méteres gyors fináléjával indult a majdnem megtelt Duna Arénában, ebben a számban nem volt magyar érdekeltség. A 400 méter esélyesének a kínai Sun számított. A táv első felében a koreai Park és a brit Guy tartotta a kínaival a lépést, utóbbi azonban 200 méter után robbantott, és már nem is volt képes senki befogni. A harc csak az érmekért zajlott, végül öldöklő csata után az ausztrál Horton lett az ezüst-, az olasz Detti a bronzérmes.
Az est a női 100 méteres pillangóúszás két elődöntőjével folytatódott, az elsőben egy magyar versenyzővel, az Eb-ezüstérmes Szilágyi Liliánával. Versenyzőnk nem rajtolt túl jól, de azt követően nagyot küzdött, jobb időt úszott, mint délelőtt (57.75). Végül futamában ötödik lett, egy-egy kínai, ausztrál és német versenyzőt is maga mögé utasítva, balszerencséjére 11 századdal lemaradt a döntőről, így a kilencedik helyen végzett.
Az 50 méteres pillangóúszás középdöntőjében Cseh Lászlóért izgulhatott a magyar közönség. Laci a délelőtti selejtezőhöz hasonlóan nem kapta el valami jól a rajtot, ami ilyen rövid távon már-már végzetes. Becsülettel robogott, hogy utolérje a mezőnyt, végül többekkel együtt „esett be” a célba. Nagy meglepetésre idejét nem tudtuk meg azonnal, mert a világhírű Omega cég időmérője felmondta a szolgálatot. Pár perc várakozás után írták ki Cseh eredményét, aki az ötödik helyen csapott a falra, ideje pedig 23.51. Ez végül nem volt elég a fináléhoz, Laci a 11. helyen zárta ezt a számot.
Két magyar lány, Kapás Boglárka és Késely Ajna is bekerült a 400 méteres gyorsúszás fináléjába. A szám vitathatatlanul nagy esélyese az olimpiai bajnok Katie Ledecky, de a magyarok ellenfelei között volt még egy amerikai, a riói bronzérmes Smith, az olimpiai 7. kínai Zhang, az orosz Popova vagy az ausztrál Titmus is. Az említett riói mezőny szinte teljesen kicserélődött, hiszen a francia Balmy, a brit Carlin vagy a kanadai MacLean sem volt tagja a finálénak.
A DÉLELŐTTI ESEMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÓJA ERRE A LINKRE KATTINTVA OLVASHATÓ
Kapás Boglárka az olimpián negyedik lett 4:02.37-el, délelőtt ennél 3 másodperccel úszott gyengébbet, ám a lelátóról úgy tűnt, takarékoskodott erejével. Lányaink a legrosszabbul rajtoltak a mezőnyben, hátrányukat azonban fokozatosan dolgozták le. Boglárka és az ausztrál Titmus hatalmas harcot vívott a negyedik helyért, végül az ausztrál hölgy nyúlt be jobban.
Késely Ajna a medence túloldalán a kínai Zhanggal volt óriási csatában, akit sikerült maga mögött tartania és Kapáshoz hasonlóan pontszerző helyen ért célba. A számot természetesen Ledecky nyerte, méghozzá világbajnoki csúccsal. Érdemes megjegyezni: lányainkat kizárólag Európán kívüli versenyzők tudták megelőzni. A két magyar lányt úgy ünnepelte a közönség, mintha olimpiát nyertek volna, Ajna alig tudott pár szót válaszolni a helyi riporter kérdéseire, annyira küzdött örömkönnyeivel.
A férfiak 100 méteres mellúszását hátradőlve szemlélhette a magyar publikum, lévén hazai versenyző ebben a számban nem jutott a középdöntőbe. Gyurta Dániel 26. lett, igaz, nem ez a fő száma. Itt a nagy sztár brit Adam Peaty úszott világbajnoki csúcsot 57.75-el. Mit úszik majd a döntőben?
Hosszú Katinkának erre csak azért nyílt kevesebb lehetősége a 200 méteres vegyes úszás középdöntőjében, mert ehhez saját világcsúcsát kellett volna megdöntenie, ami megegyezik a Kazanyban úszott világbajnoki csúccsal. Katinkával egy futamba került Jakabos Zsuzsanna, bár a két lány nem igen látta egymást, Zsuzsa a hetes pályán úszott. Hosszú Katinka nem hagyott sok kétséget a többiekben, szinte a délelőtti eredményét megismételve leiskolázta a mezőnyt és a legjobb idővel került a döntőbe. Jakabos egy ideig jól tartotta magát, de mellúszásban elfáradt, s végül ebben a számban a 12. helyen fejezte be a versenyt.
A két 100 méteres gyorsváltó zárta a programot. A fiúk délelőtt elképesztő sebességgel repesztettek az előfutamban, a világ legjobbjaival is felvették a versenyt, és országos csúcsot úsztak. Nagy izgalommal várta a sikerre éhes magyar szurkolóhad, mire mennek a srácok a döntőben. Nagy meglepetésre a 2013- és 2015-ben egyaránt győztes franciák ezúttal el sem indították válogatottjukat a versenyben. Az amerikaiakat fűthette a bizonyítási vágy, hiszen utoljára 2009-ben, Rómában nyerték meg a számot. Igaz, Rióban Michael Phelps és Nathan Adrian vezérletével az olimpián visszavágtak a franciáknak. Adrian most is ott volt a csapatban.
És akkor jött a csoda! A magyarok már eddig is elkápráztatták a világot, de amit itt műveltek, arra kevés minden jelző. Kozma Dominik kezdte a versenyt, aki végig tartotta az amerikaiakkal a lépést, és végül új országos csúccsal (a délelőtt úszott saját 48.61-es rekordját adta át a múltnak a most elért 48.26-al) adta át a képzeletbeli stafétát. Második úszónkra, Németh Nándorra ráúsztak a brazilok, de Nándi biztosan őrizte a harmadik helyet. Holoda Péter az első ötven méteren tartotta a lépést a mezőnnyel, ám a váltásra teljesen kiúszta magát és „csupán” a hatodik helyen ütött a falra.
Így Bohus Richárdra várt a feladat, hogy valami nagy eredményt elérjen. Ennek megfelelően úgy úszott, mintha egy cápa üldözné, méterről méterre hagyta le ellenfeleit, féltávnál már újra a magyar váltó volt a harmadik. A befejező ötven méteren sem tudta tartani vele senki a lépést, és az őrjöngő magyar közönség elképesztő drukkolása közepette bronzérmes helyre hozta be a váltót. Leírhatatlan szavakkal az a hangzavar, amit ekkor a magyar közönség keltett, szinte felrobbant az uszoda. A számot végül az előzetes esélyeknek megfelelően az amerikaiak nyerték, de nem járunk messze az igazságtól, ha azt írjuk: igen keveseket érdekelt ez az uszodában!
A hölgyek versenyében a magyar lányok épp csak lemaradtak a fináléról, hat tizeddel szorultak ki a legjobb nyolc közül. A szoros versenyben újabb amerikai arany született, de még ennél is szenzációsabb, hogy a svéd csapatban elsőként úszó Sarah Sjöström új világcsúcsot ért el, eredménye 51.71 másodperc.
Eredmények
Női 400 m gyorsúszás
1. Katie Ledecky (Egyesült Államok), 3:58.34
2. Leah Smith (Egyesült Államok), 4:01.54
3. Li Bing-jie (Kína), 4:03.25
…
5. Kapás Boglárka, 4:04.26
6. Késely Ajna, 4:04.77
Férfi 400 m gyorsúszás
1. Yang Sun (Kína), 3:41.38
2. Mack Horton (Ausztrália), 3:43.85
3. Gabriele Detti (Olaszország), 3:43.93
Női 4×100 m gyorsváltó
1. Egyesült Államok, 3:31.72
2. Ausztrália, 3:32.01
3. Hollandia, 3:32.64
Férfi 4×100 m gyorsváltó
1. Egyesült Államok, 3: 10.06
2. Brazília, 2:10.34
3. MAGYARORSZÁG (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd), 3:11.99, országos csúcs