Nagyanyám még kenyértésztát dagasztott, és vittük a falu pékjéhez, kisüttetni a kenyereket. Egy hétre előre megvolt a kenyér, de a friss, ropogós veknik gyorsan fogytak. Be – berohangáltunk a tiszta konyhába – ott voltak a kenyerek szép konyharuha alatt – kés is volt mellettük, meg zsírosbödön, lekvár. Határozott mozdulattal leszeltem a szelet kenyeret, megkentem zsírral: só, pirospaprika: rohanás… Itt tárolta nagyanyám a lángost is. Nem ám kettőt-hármat sütött, tízet-húszat. De hamar elfogyott. Ott volt mellette a fokhagyma. Bizony láttam nagyanyám szemében: öröm neki, ha befalom azt a lángost. A leves is itt hűsölt: bableves, húsleves, borsóleves. Finom hűvösön (jégszekrény nem volt), s milyen jólesett belezabálni: hidegen, lopva, csenve. Micsoda íz! Meg a sütemények. Nem valami cicomás „édességek”, más volt itt a módi. Rétes, pite, ilyesmi.
A bútorok már akkor is gyanúsnak tűntek nekem: túl szépek voltak. Hatalmas, díszes íróasztal a kamrában, szögeknek, csavaroknak, szerszámoknak. Százféle rekesszel, dísszel. Még egy a tisztaszobában. Méretes intarziás szekrények. Idegenek voltak, nem is használták. Nem kétséges, hogy az alcsúti főhercegi kastélyból kerülhettek ide. De akkor ezt nem is sejtettem, nem is érdekelt. Legfeljebb a hatalmas íróasztal fiókjában a szexlapok. Megtaláltam… De még nem ez volt a legfontosabb. A játék. Az élet. A fantázia. A képzelet. Hiszen megnyílt a világ: ég és föld egybemosódott: a porban utcák futottak, az utcákon csodálatos autók, bennük nagyszerű férfiak és szebbnél szebb nők. Igen a porban. Ott volt az udvarban a világ: semmi kétség. A képzelet szabaddá tett.
Szerencsés Károly
Nagyanyám még kenyértésztát dagasztott, és vittük a falu pékjéhez, kisüttetni a kenyereket. Egy hétre előre megvolt a kenyér, de a friss, ropogós veknik gyorsan fogytak. Be – berohangáltunk a tiszta konyhába – ott voltak a kenyerek szép konyharuha alatt – kés is volt mellettük, meg zsírosbödön, lekvár. Határozott mozdulattal leszeltem a szelet kenyeret, megkentem zsírral: só, pirospaprika: rohanás… Itt tárolta nagyanyám a lángost is. Nem ám kettőt-hármat sütött, tízet-húszat. De hamar elfogyott. Ott volt mellette a fokhagyma. Bizony láttam nagyanyám szemében: öröm neki, ha befalom azt a lángost. A leves is itt hűsölt: bableves, húsleves, borsóleves. Finom hűvösön (jégszekrény nem volt), s milyen jólesett belezabálni: hidegen, lopva, csenve. Micsoda íz! Meg a sütemények. Nem valami cicomás „édességek”, más volt itt a módi. Rétes, pite, ilyesmi.
A bútorok már akkor is gyanúsnak tűntek nekem: túl szépek voltak. Hatalmas, díszes íróasztal a kamrában, szögeknek, csavaroknak, szerszámoknak. Százféle rekesszel, dísszel. Még egy a tisztaszobában. Méretes intarziás szekrények. Idegenek voltak, nem is használták. Nem kétséges, hogy az alcsúti főhercegi kastélyból kerülhettek ide. De akkor ezt nem is sejtettem, nem is érdekelt. Legfeljebb a hatalmas íróasztal fiókjában a szexlapok. Megtaláltam… De még nem ez volt a legfontosabb. A játék. Az élet. A fantázia. A képzelet. Hiszen megnyílt a világ: ég és föld egybemosódott: a porban utcák futottak, az utcákon csodálatos autók, bennük nagyszerű férfiak és szebbnél szebb nők. Igen a porban. Ott volt az udvarban a világ: semmi kétség. A képzelet szabaddá tett.