„Mint magyar állampolgár kívánok hazalátogatni, nem pedig, mint román vagy amerikai.”
Színészek, irodalmi szereplők, akik azért küzdöttek, hogy a magyar kultúra közvetítői legyenek az emigrációba szorult és a kommunista hatalom által megbélyegzettek között, apró reménysugarakat kerestek, hogy mikor térhetnek vissza Magyarországra. Volt, akinek sikerült és jól fogadták, ünnepélyesen, karriert is épített, mint Páger Antal. Volt, akinek tragikus halála világított rá elkeseredettségére, reménytelenségére, mint Márai Sándornál, aki azt írta Géza öccséről: „Emigráns volt, esztendő előtt hazaköltözött. Hazament meghalni. Vagy hazament és belehalt.” (Napló 1984-1989) Ezután magával is végzett. Volt olyan személy is, akinek sikerült ugyan hazatérnie, de sok hamis, valóságot torzító újságcikket jelentettek meg róla, míg végül rehabilitálták, mint Szeleczky Zitát. Mindenki úgy cselekedett, ahogyan habitusához, személyiségéhez illett.
A rendszerváltás után azonban joggal remélhették többen, hogy visszatérhetnek régi-új életük helyszíneire. 1996. június 24-én Wass Albert az alábbi kéréssel fordult a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumához:
„Uraim! Nyolcvannégy éves vagyok, magyarnak születtem. Alapítványom célja irodalmi munkásságomat hazámnak bemutatni. Mint magyar állampolgár kívánok hazalátogatni, nem pedig, mint román vagy amerikai (…)
Őszinte magyar üdvözlettel,
Wass Albert
(1996. június 24)”
„(…) Sajnálattal értesítem Önt arról, hogy magyar állampolgárságát az 1945. évi fegyverszüneti egyezmény rendelkezései alapján elveszítette, így magyar állampolgárság fennállását tanúsító bizonyítványt kiállítani nem tudok (…) Kérem a fentieket megértően fogadni szíveskedjék.
Dr. Ugróczky Mária főosztályvezető” – hangzott a minisztériumi válasz.
Ekkor sokan megmozdultak az író érdekében. Többek között Tar Sándor és Csoóri Sándor is levélben fordult Kuncze Gábor belügyminiszterhez. A közbenjárások eredményeképpen egy helyettes államtitkár kiállította a bizonyítványt. Ennek lábjegyzetében az olvasható: „A bizonyítvány a kiállítástól számított egy évig érvényes.” Emiatt a félmondat miatt sokan sokáig azt hitték, hogy Wass Albert úgy halt meg, hogy végül nem kapta meg a magyar állampolgárságot. Ez a megjegyzés azonban nem magára az állampolgárságra volt érvényes, hanem arra az igazoló okiratra, amivel Magyarországra érkezhetett, mint magyar állampolgár. Simicskó István és Babák Mihály 2007-es kéréséről, amiben Sólyom Lászlóhoz fordulnak Wass Albert állampolgárságát illetően, bővebben itt olvashatnak.
Újra és újra felmerülő dilemma még ma is: elítélni, megítélni? Egyáltalán ítélni? Ők tévedtek, amikor elmentek? Vagy mentettek valamit? A 20. század folyamán számos olyan emberi sorssal találkozhatunk, akik az életben maradást választva elmenekültek a magyar lakta területekről. Az embertelenségben és hazátlanságban is embernek maradni, ezt a küzdelmet kell értékelni. Bízzunk abban, hogy mi nem kerülünk hasonló választás elé, nem kell mérlegelnünk: elmenni vagy maradni. Melyiket és milyen áron? De az biztos, hogy feladatunk a visszatérőknek segítő karokat nyújtani, mint „tékozló fiúknak” és nem hatalmas mártírt faragva belőlük visszaemelni őket a kulturális emlékezetbe.
Írta: Tuzson-Berczeli Bernadett