Még belegondolni is furcsa, de Magyarország egyik legsikeresebb fiatal zenekara, a Middlemist Red bizony már négy éves. A zenekar ezt a kereknek éppen nem nevezhető, ám mindenképpen fontos évfordulót egy hatalmas koncerttel szeretnék emlékezetessé tenni nem csupán önmaguk, hanem rajongóik számára is. A szülinapi bulira a helyszín az Akvárium Klub lesz, a dátum pedig március 11.
Februárban még egy nagy vidéki turné keretén belül járták be az országot, néhány nappal később pedig ismét a beveszik a budapesti koncerthelyek színpadaid, elsőként a Deák téri Akvárium Klub Nagyhallját.
A Middlemist Red vendége ezúttal egyenesen Angliából érkezik a The Midnight Barbers személyében. A háromfős együttesnek nem ismeretlen kishazánk könnyűzenei világa, hiszen már több alakalommal is felléptek nálunk, legutóbb tavaly nyáron láthattuk őket magyar színpadon játszani.
Nové Somáéknak nem véletlenül esett a választása a brit zenekarra: nem csupán zenei stílusban és attitűdben állnak közel egymáshoz a két banda tagjai: szoros barátság fűzi őket egymáshoz, olyannyira, hogy a születésnapi koncertet követően nem sokkal már turnébuszba is pattannak, hogy együtt hódítsák meg Európa színpadait.
Helyszíni jegyár 2200 Ft lesz, de elővételes jegyek még kaphatók 1800 ft-ért az Akvárium Klub és a Ticket Portál oldalán is.